AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõ Úr! Valóban, a szegénység elleni harc a nemzetközi szervezetek egyik nagyon fontos célkitûzése ezekben az években. Az ENSZ-nél, sõt még a Nemzetközi Valutaalapnál, a Világbanknál és más hasonló szervezeteknél ilyen összefüggésrendszerben számos tanulmány készült, számos tanácskozás zajlott, és teljesen világos, hogy egyetértés van a kormányok között a világban, hogy a szegénység elleni harc ezen szervezetek és a kormányok egyik legfontosabb feladata.
(8.40)
Ugyanakkor reálisan kell néznünk a folyamatokat, mert noha a nemzetközi szervezetek és a kormányok így gondolkodnak, de ezzel együtt azt kell mondanunk, hogy még a legfejlettebb országokban is jelen van a szegénység. Ha nemzetközi méretekben vizsgáljuk, akkor Afrika országaiban - különösen a szaharai régióban -, Ázsia számos országában olyan méretû szegénység van változatlanul, amelyhez képest onnan nézve azt kell mondanunk, hogy a magyar helyzet még viszonylagosan jobbnak ítélhetõ. Természetesen a szegénység elleni harc soha nem választható el az adott nemzetgazdaság általános helyzetétõl. A szegénység végsõ soron egy relatív fogalom, hiszen más minõsül szegénynek Amerikában, Németországban vagy valahol egy afrikai országban. Az, hogy egy társadalom milyen mértékben tud a szegénység ellen küzdeni - még egyszer aláhúzom -, nagymértékben azáltal behatárolt, hogy mennyi jövedelmet képes az adott gazdaság elõállítani.
Sajnos Magyarország esetében ez az egész probléma azért élezõdött ki, mert a rendszerváltás következtében az ország jövedelemtermelõ képessége 18-19 százalékkal mérséklõdött. Ha egy ország 18-19 százalékkal kevesebb jövedelmet tud elõállítani, akkor nyilvánvalóan elõbb-utóbb 18-19 százalékkal kevesebb jövedelmet tud elkölteni. Ebbõl sajnos az következik, hogy a társadalom széles rétegeinek anyagi helyzete romlik, bizony a szegénységprobléma erõsebben jelentkezik, mint korábban.
Természetesen mindig lehet azon vitatkozni, hogy milyen a jövedelemelosztás. Ez általában nemzetközileg is jellemzõ. Számos országgal kapcsolatban megfogalmazzák azt a kritikát, hogy a szegénység jelentõs részben abból következik, hogy az adott GDP által lehetõvé tett elosztást rosszul valósítják meg, túl kevés jut egyeseknek, és túl sok másoknak. Ha nemzetközi összehasonlításban nézzük, akkor egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy a magyarországi jövedelemmegoszlás latin-amerikai típusú lenne, tehát kiugróan egészségtelen lenne. Kétségkívül a jövedelemkülönbségek növekedtek, mondjuk, a tíz évvel ezelõtti helyzethez képest, de még mindig egy általában nemzetközileg szokásos szint közelében vannak.
Világos, hogy egyszer a gazdasági visszaesés, a jövedelemtermelõ képesség elvesztése, másrészt a jövedelemkülönbségek növekedése kétségkívül kiélezte ezt az egész problémát. Amit ilyen helyzetben a kormányok tehetnek, az kétségkívül az, hogy megpróbálják ezt a bizonyos szociális hálót megerõsíteni, a rendelkezésre álló forrásokat a leginkább rászorultak felé irányítani. Azt gondolom, hogy a magyar kormány politikájában is világosan követni lehetett az elmúlt években, hogy a rendelkezésre álló eszközöket megpróbáltuk ott felhasználni, ahol a legnagyobb a szükség erre a segítségre.
Végsõ soron a probléma enyhüléséhez alapvetõen az tud vezetni, ha valóban egy dinamikus, fenntartható növekedési pályára áll az ország. Ennek a jeleit ma már világosan lehet látni. Nyilván ennek hatása van a foglalkoztatásra, és nyilván ennek hatása van azon pénzügyi források nagyságára is, amit a szegénység enyhítésére a kormányok vagy konkrétan a magyar kormány mozgósítani tud. Éppen most lépett hatályba a gyermekvédelmi törvény, amely például új eszközökkel próbálja meg ezt a feszültséget enyhíteni.
Azt gondolom, hogy az egész folyamat értékelésénél kevésbé általános elveket kellene hangoztatni, sokkal inkább be kellene ágyazni ezeket a problémákat az általános gazdaság- és társadalomfejlesztési folyamatokba.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)