DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselõtársaim! Két törvényjavaslat van elõttünk, és mind a kettõ a fogyasztók védelmével foglalkozik. A Ptk.-módosítás elsõdlegesen az általános szerzõdési feltételekre vonatkozó szabályozás korszerûsítésén keresztül kívánja a fogyasztók védelmét érvényesíteni, a fogyasztóvédelemrõl szóló törvényjavaslat pedig, nevébõl következõen is, általános fogyasztóvédelmi szabályokat tartalmaz.
Kétségtelen tény, hogy a hatályos magyar jogban számos olyan jogszabály létezik, amely tartalmaz fogyasztóvédelmi szabályokat. A teljesség igénye nélkül csak néhányat hadd soroljak fel ezek közül: a polgári törvénykönyv egyéb részeiben is, a belkereskedelemrõl szóló törvény, a versenytörvény, a termékfelelõsségrõl szóló törvény, az élelmiszertörvény, sõt a büntetõ törvénykönyv is számtalan tényállással védi a fogyasztókat. Mégis azt kell mondanunk, mindez nem elegendõ. Nem elegendõ azért, mert ezek összességükben sem felelnek meg a hatékony fogyasztóvédelemhez szükséges követelményeknek.
Melyek ezek a követelmények? Többféle követelményrendszer van, itt többet fel is soroltak már az elõttem szólók. Engedjék meg nekem, hogy ezeket a követelményeket a Magyar Demokrata Néppárt olvasatában foglaljam össze. Milyennek kell lennie a fogyasztóvédelmi rendszernek? Olyannak kell lennie, amely biztosítja az emberek számára - és tudom, hogy nemcsak természetes személy fogyasztó van, bár az elõttem szólók is többnyire a természetes személy fogyasztók védelmérõl beszéltek, az emberek védelmérõl; jogi személy fogyasztó is van, de többségükben mégiscsak természetes személyekrõl van szó - az információhoz való jogot, vagyis azt, hogy tisztában legyenek az áruk és szolgáltatások tulajdonságaival és az érdekeik védelmét biztosító jogaikkal. Olyannak kell lennie, amely biztosítja a választáshoz való jogot, vagyis hogy kellõ ismeretek birtokában tudják meghatározni a fogyasztásukat; aztán a biztonsághoz való jogot, hogy az áruk és szolgáltatások ne veszélyeztessék õket; a gazdasági érdekeik védelméhez való jogot, azaz hogy ne lehessen adott esetben kiszolgáltatott helyzetükkel visszaélni - ezen segít egy kicsit a Ptk.-módosítás -; a kárigényük érvényesítéséhez való jogot és a meghallgatás jogát, vagyis jogot a képviseletre.
A magyar jogrendszer mindezeknek a követelmények az érvényesülését nem, vagy csak - hogy mondjam - nagyon elégtelenül biztosítja. Ezért, ha azt a kérdést vizsgáljuk, hogy a fogyasztóvédelmi törvény megalkotása szükséges és idõszerû-e, akkor azt kell mondani, hogy igen, szükséges és idõszerû.
Ha azt a kérdést tesszük fel: egyet lehet-e érteni azzal, hogy egy külön törvény kívánja védeni a fogyasztók érdekeit, akkor, bár számos ország létezik, ahol elszórt jogszabályokban történik meg a fogyasztóvédelem, és nincs egy külön fogyasztóvédelmi törvény, mégis azt kell mondani, hogy igen, ezzel egyet lehet érteni. Különösen akkor lehet egyetérteni, ha tudjuk azt is - és ezt számos vizsgálat erõsítette meg -, hogy a megkérdezett embereknek jelentõs többsége elégedetlen az általa vásárolt termékkel, illetve a kapott szolgáltatással, és aztán ha megkérdezik tõlük: jó, rendben van, elégedetlen, de próbálta-e valamilyen módon érvényesíteni a jogait, próbált-e valamilyen módon tenni annak érdekében, hogy ez az elégedetlenség legközelebb ne következzen be, kiderül, hogy ez csak egy elenyészõ hányad.
(12.30)
Ez is mutatja azt, hogy a fogyasztóvédelem területén bizony rengeteg tennivalónk van még.
De aztán azt a kérdést is fel kell tenni, hogy a Magyar Demokrata Néppárt jónak tartja-e a fogyasztóvédelmi törvényjavaslatot. És akkor a legnagyobb sajnálatomra azt kell mondanom, hogy nem. De ha azt mondtam, hogy nem, akkor természetszerûleg azt is meg kell mondani, hogy miért nem. A Magyar Demokrata Néppártnak - ha sommásan akarom kifejezni magam - az a véleménye errõl a javaslatról, hogy a jó szándéka ellenére egyenetlen színvonalú, nincs összhangban a többi fogyasztóvédelmi szabályt is tartalmazó törvénnyel, nehezen értelmezhetõ rendelkezéseket tartalmaz, és azt mutatja, hogy a kormány részérõl már megint hiányzott valamiféle elõrelátás - erre majd ki fogok térni a késõbbiekben -, és azt is kell mondanom, hogy sajnos, nem védi meg kellõképpen a fogyasztót.
Melyek most már azok a konkrét észrevételek, amelyekkel a Néppárt elõbb elmondott sommás véleményét igazolni tudom? A teljesség igénye nélkül - kezdeném: a 2. § értelmezõ rendelkezéseket tartalmaz, fogalmakat határoz meg. Azt mondja - például a g) pontjában -, hogy a forgalmazó egyfajta gazdálkodó szervezet. Egyetlenegy szót sem szól azonban arról, hogy mit ért azon a fogalmon, hogy gazdálkodó szervezet. Aki a Ptk.-t ismeri, ilyenkor rögtön arra gondol, hogy a Ptk.-ban a 685. §-ban nyilván ott van a gazdálkodó szervezet fogalma, és értelemszerû, hogy ennek a javaslatnak is, lévén hogy - bár maga a törvényjavaslat nem mondja ki - valahol mégiscsak mögöttes jogszabálya a Ptk., hát nyilván azt. De úgy gondolom, hogy azért nem értheti azt, mert késõbb egy másik szabályban - akkor, amikor a hozzátartozó fogalmát határozza meg, arról szól -, kifejezetten utal a Ptk.-ra, ugyanarra a 685. §-ra, tehát ott nyilvánvaló, hogy arra a fogalomra gondol. Ha itt nem mond semmit, akkor, õszintén szólva, nem tudom, hogy mire gondol. Azt lehet csinálni, hogy kimondom, hogy egy törvény háttérjogszabálya egy másik törvény, és ahol nincs eltérõ rendelkezés, akkor ott a fogalmak automatikusan belépnek. De azt csinálni, hogy nem mondom ki, hogy az a háttérszabály, átveszem a fogalmait, aztán egyszer megmondom, hogy ez az a fogalom, egyszer meg nem, azt egészen biztosan nem lehet megcsinálni, mert az csak bizonytalanságot fog okozni.
Aztán itt a h) pont. A törvény a h) pontban meghatározza azt, hogy ki a gyártó. De más hasonló típusú törvénnyel ellentétben nem mondja meg azt - ilyen például a termékfelelõsségrõl szóló törvény -, hogy ha nem állapítható meg, hogy ki a gyártó - mert ilyen helyzet is van ,- akkor vajon kit kell gyártónak tekinteni. Csak ötletként mondom, hogy a termékfelelõsségrõl szóló törvényben olyankor a forgalmazót tekintik annak, merthogy valakinek felelni kell, valakinek helyt kell állnia, tehát jó, ha ezeket a dolgokat tisztába tesszük, mert különben nem tudjuk kellõképpen védeni a fogyasztót.
A második fejezettel rengeteg probléma van. Itt a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelmérõl, tehát egy rendkívül fontos részrõl van szó. Mi az alapvetõ probléma ezzel a fejezettel? Csak a fontosabbakat mondom. Egy: nem vonatkozik a szolgáltatásokra. Pedig a szolgáltatások körében is lehet a fogyasztókat veszélyeztetni; Nahimi Péter elég életszerû példákat mondott el erre vonatkozóan. A 4. § (3) bekezdése azt mondja, hogy "a gyártó köteles a fogyasztót írásban figyelmeztetni úgy, hogy a fogyasztó felmérhesse az áru rendeltetésszerû vagy ésszerûen várható használatával járó kockázatot, feltéve, hogy a kockázat figyelmeztetés nélkül azonnal nem észlelhetõ". Ebbõl az következik, hogy ha bizonytalan a kockázat, akkor figyelmeztetni köteles, ha teljesen evidens a kockázat - de a fogyasztó nem köteles mindent észlelni -, akkor nem köteles figyelmeztetni a gyártó. A mindenkori fogyasztóból és abból kell kiindulni, hogy a fogyasztónak nem feltétlenül van egyetemi diplomája. Tehát az õ oldaláról kell megközelíteni a kérdést, és nem kell azt mondani, hogy ha nagyobb a kockázat, akkor nincs figyelmeztetés, ha kisebb a kockázat, akkor van figyelmeztetési kötelezettség.
Aztán azt mondja az 5. § - amely, azt hiszem, alapvetõen elhibázott -, hogy a 3-4. §-ban foglaltakat, vagyis az élet és egészség biztonságának védelmével kapcsolatos szabályokat nem kell alkalmazni, ha a forgalmazó az értékesítéskor a fogyasztóval egyértelmûen közli. És akkor jön utána valami, ezekre majd kitérek. Itt már a megközelítés is alapvetõen hibás. Ugyanis nem az a kritérium, hogy mi az az áru, hanem az a kritérium, hogy a forgalmazó mit közölt. És ha hazudott? Ez a feltétel. Biztos, hogy a törvény elõkészítõi nem erre gondoltak, de ez van leírva, és azt már számtalanszor elmondtam, hogy a törvény nem az, amit az elkészítõje gondol róla, hanem ami le van írva, mert majd az írott szöveg kezd mûködni.
Mi az, amit egyértelmûen kell közölni, és nem érdekes, hogy valójában az-e? Az árurégiség. Azt megértem, hogy a régiségnél a gyártó nem igazán jön össze. De azt nem hiszem, hogy régiséggel kapcsolatban nincsenek olyan követelmények, amelyek a fogyasztók életének, egészségének vagy biztonságának védelmét indokolnák. Itt valószínûleg azt kellene inkább csinálni, hogy áthelyezni a felelõsséget a forgalmazóra, és a forgalmazó felelõsségét megállapítani.
A b) pontban azt mondja a javaslat, hogy az árut használat elõtt helyre kell állítani. Vagyis egyértelmûen közlik a fogyasztóval, hogy az árut használat elõtt helyre kell állítani. Ezt vajon hogyan kell érteni? Azt mondom én, forgalmazó, hogy ez hibás termék, tessék kijavítani, elõtte nem lehet használni - és akkor kész, egyértelmûen közöltem, és semmiféle kötelezettségem nincsen? Úgy gondolom, hogy ezeket a szabályokat sokkal alaposabban végig kellene gondolni.
Sajnos, úgy tûnik, hogy az összes problémát nem tudom ma felsorolni, de a legfontosabbakat azért szeretném. A 39. § a keresetindítás szabályát tartalmazza, arról szól, hogy adott esetben a fogyasztók helyett is, azokat képviselve is ki és milyen esetben indíthat - természetesen a fogyasztók védelme érdekben - keresetet a bíróság elõtt. Az ötlet jó, nem azzal van probléma. A probléma az, hogy a hatályos magyar jogban ilyen típusú szabályozás már van. Ilyen típusú szabályozás van a versenyjogi törvényben. Nézzük meg, hogy ez a kettõ milyen viszonyban van egymással, mert az egészen biztos, hogy a két javaslatnak egymással szinkronban kell lennie! A javaslat is és a versenytörvény is tartalmazza azt, hogy milyen esetben lehet keresetet indítani, hogy ki indíthat keresetet, hogy meddig indíthat keresetet. Az, hogy milyen esetben indíthat keresetet, az a törvényben és a törvényjavaslatban teljesen azonos. Teljesen azonos a megszövegezés, ebbõl következik az, hogy ugyanazon esetre kíván valamiféle fogyasztóvédelmet biztosító megoldást adni.
Ha megnézem, hogy ki jogosult keresetet indítani, akkor kiderül, hogy a kettõ köszönõ viszonybann sincs egymással, az pedig biztos hogy nem jó, hogy a kettõ köszönõ viszonyban sincs egymással, mert akkor nem tudom - a két törvény egyenrangú egymással -, hogy ki a keresetindításra jogosult. Nem azonos a szabályozás abban a kérdésben, hogy meddig jogosult keresetet indítani, ami szintén nagyon nem jó, mert eltérõ határidõk vannak, és ez bizonytalanságot okoz. Ráadásul a versenytörvény azt is megmondja, hogy mit tehet a bíróság a kereset alapján, de ez a javaslat nem mondja meg. Ez a javaslat csak a polgári jogi igény vonatkozásában mondja ki a fogyasztó jogát is külön a keresetindításra, a versenytörvény pedig külön jelzi az egyéb - szabálysértési, büntetõjogi - felelõsségi formák fennállását.
(12.40)
Itt az az alapvetõ probléma, hogy meg lehet csinálni, hogy egyik törvény sem utal az egyéb felelõsségi formák fennállására. Azt is meg lehet csinálni, hogy mindkét törvény utal az egyéb felelõsségi formák párhuzamos fennállására. De azt nem lehet megcsinálni, hogy az egyik így, a másik úgy, mert ebbõl a törvény hatálybalépése után egy totális káosz következhet be, és úgy gondolom, hogy ezt mindenképpen el kellene kerülni. (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.)
Elnézést, elnök úr, egy mondatot, ha megengedne még nekem!