BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Egy megállapodás fekszik elõttünk, amelynek a hosszú címét most nem fogom megismételni, amely a magyar kormány és a Szentszék között jött létre. Mi a tárgya ennek a megállapodásnak? Ennek a megállapodásnak a tárgya a Magyar Katolikus Egyház finanszírozása, mûködésének finanszírozása, az egyház által fenntartott iskolák helye a magyar oktatási rendszerben és finanszírozásuk, a Katolikus Egyház által fenntartott egyéb közcélú létesítmények mûködtetése, finanszírozása s a többi. A megállapodás tárgya tehát: magyarországi belsõ jogviszonyok, magyarországi belsõ pénzfolyamatok.
Hogyan jött létre ez a megállapodás, tisztelt képviselõtársaim? A külügyminiszter úr elmondta: a megállapodás úgy jött létre, hogy elõször a miniszterelnök úr vatikáni látogatása során kialakult az elképzelés, hogy jöjjön létre egy ilyen megállapodás, majd több hónapig tartó elõkészítés után több hónapig tartó - lényegében a Magyar Katolikus Egyház delegációja, de a Vatikán delegációjaként tárgyaló delegáció és a kormány delegációja közötti - tárgyalás történt. Ennek nyomán júniusban aláírtak egy megállapodást, és ez után merül föl a kérdés, hogy ehhez a megállapodáshoz kell a magyarországi vonatkozó törvényeket hozzáigazítani.
A szabaddemokraták úgy gondolják, hogy ez a megállapodás, és ennek ratifikálása abszurditás, magyar szóval: képtelenség; képtelenség két megfontolásból. Az egyik megfontolás az, hogy egy nemzetközi szerzõdés szabályozzon magyarországi belsõ pénzfolyamatokat és jogviszonyokat úgy, hogy a Magyar Országgyûlésnek érdemben nincs módja beleszólni abba, hogy hogyan szabályozódjanak ezek a belsõ jogviszonyok és pénzfolyamatok. Gondoljuk csak végig, tisztelt képviselõtársaim! Ez azt jelenti, hogy egyrészt most nem tud a magyar parlament ebbe beleszólni, másrészt, ha ezt a nemzetközi szerzõdést egyszer ratifikálják, a jövõben sem tud ebbe beleszólni.
(13.00)
Gondolják csak végig, hogy egy egyszer meghozott adótörvényt, egy egyszer meghozott társadalombiztosítási finanszírozási szabályozást - és sorolhatnám - hányszor kell a meghozatala után újra felülvizsgálni és módosítani. Ha így járunk el, amit ez a megállapodás jelent, erre a magyar parlamentnek nemcsak most nincs módja, hanem a jövõben sem lesz módja. Ez egy képtelen állapot. Gondolják csak végig, hány módosító indítványt szoktunk benyújtani egy-egy törvényjavaslathoz, hány módosító indítványt szokott a kormány elfogadni egy-egy törvényjavaslathoz, különösen akkor, amikor egy teljesen új tárgyat - mint például az egyházak finanszírozása - új módon szabályozunk a rendszerváltás során. Minderre lényegében nincs lehetõség; ha komolyan vesszük a megállapodást, az Országgyûlésnek még csak mérlegelési lehetõsége sincs a módosító javaslatokat illetõen, ha azok nem felelnek meg ennek a megállapodásnak. Ezért gondolom, hogy képtelenség a megállapodás.
Azt szokták ellenvetni, hogy a Katolikus Egyház világegyház, tehát nemzetközi szerzõdéssel kell rendezni a Magyarországi Katolikus Egyház és az állam és a költségvetés közötti viszonyokat. Ha ez így lenne, tisztelt képviselõtársaim, akkor az elõzõ parlament sem hozhatta volna meg az egyházi ingatlanokról szóló törvényt, hanem az Antall- kormánynak is elõbb egy megállapodást kellett volna kötni a Vatikánnal arról, hogyan szabályozzák az egyházi ingatlanok visszaadását, legalábbis a Katolikus Egyház esetében. Antall József nagyon jól tudta, hogy erre nincs szükség, és ez nem fér össze az egyházak jogegyenlõségének elvével. Tehát úgy rendezte ezt - egyeztetve az egyházakkal - az elõzõ parlament Isépy Tamás államtitkársága idején, hogy nem kötöttünk errõl nemzetközi megállapodást, hanem megõriztük a Magyar Országgyûlés és a magyar állam szuverenitását belsõ pénzfolyamataink és jogviszonyaink szabályozásában.
A másik ok, ami miatt képtelenség ez a megállapodás, az, hogy egy egyházzal, a Katolikus Egyházzal kötött egy megállapodást a magyar kormány, azzal a feltevéssel, hogy ugyanezeknek a szabályoknak a nyomdokain fogja rendezni valamennyi egyház tekintetében a viszonyokat. Azt hiszem, valamennyien egyetérthetünk azzal, hogy ez súlyosan sérti az állam semlegességét. Az állam semlegességét az Alkotmánybíróság a 4/1993. döntésében úgy fogalmazta meg, hogy az államnak az egyházakat egyenlõkként kell kezelni. Miféle egyenlõkként való kezelés az, ahol hónapokig tartó tárgyalással megállapodom az egyik egyházzal, majd közlöm a többivel, hogy azokat a szabályokat kell elfogadni, amelyeket a legnagyobb egyházzal kialakítottam?
Amikor a megállapodást megkötötték, akkor mi ezt elmondtuk, de akkor számunkra ez még csak elvi kifogás volt, tisztelt képviselõtársaim - ma már látjuk, miután más egyházak elmondták a véleményüket errõl a megállapodásról. Hadd idézzem Bölcskei Gusztávot, a tisztántúli református egyházkerület püspökét, aki így fogalmaz: "Ha pedig egy demokratikusan választott parlament hoz egy törvényt, akkor is tudomásul kell venni, ha az számunkra hátrányos. De természetesen azt is ki kell mondanunk: nem a mi hozzájárulásunkkal történt." Így nyilatkozik a legnagyobb magyar protestáns egyház vezetõje. Azt gondolom, az a feltevés, amit a kormány célzás formájában megfogalmazott, hogy a tárgyalások során a Katolikus Egyház nemcsak önmagát, hanem valamennyi egyházat, de legalábbis a történelmi egyházak egészét képviselte, nem állhatja meg a helyét. A Katolikus Egyház önmagát képviselte ebben a megállapodásban, és az állam a Katolikus Egyház szempontjaihoz kívánja igazítani a teljes egyház- finanszírozást Magyarországon.
Azt is észre kell vennünk ma már, hogy tudjuk, az a megállapodás, amit a Katolikus Egyház szempontjai szerint kialakítottak, nagyon fontos pontjaiban - mindenekelõtt a járadékmegoldásban, valamint abban, hogy az 1 százalékos rendszernél egy egységnek kezeli az egyházat - a Katolikus Egyház sajátosságaira van szabva, és mint ma is hallottuk, a protestáns egyházaknak nem felel meg, a kis egyházak számára rendkívül hátrányos. (Sasvári Szilárd: Mirõl beszélsz?)
Ilyen alapon - és még folytathatnám, ha több lenne az idõ - nyugodtan leszögezhetjük, tisztelt képviselõtársaim, hogy ez az eljárás, és az eljárás eredményeként létrejött megállapodás ellentmondásban van azzal az alkotmányos alapelvvel, hogy az államnak egyenlõkként kell kezelnie az egyházakat.
Hadd utaljak befejezésül egyetlenegy tartalmi pontjára a megállapodásnak - azért erre az egyre, mert ez magukban a törvényekben nem jelenik meg, és most a megállapodásról van szó -, a 4. cikk (4) bekezdésére, amelyik azt mondja ki, hogy az egyházat, egyházi személyeket és egyházi tevékenységet megilletõ adókedvezmények, adómentességek csak az egyház hozzájárulásával módosíthatók. Van-e még Magyarországon olyan jogalany, akinek ilyen elõjoga lenne, mint amilyet a Katolikus Egyháznak - és csak a Katolikus Egyháznak - ez a megállapodás biztosít? Nincs ilyen jogalany, tehát azt gondolom, hogy itt is a Magyar Országgyûlés, a magyar állam szuverenitásának olyan korlátozásáról van szó, ami nyilvánvalóan nem elfogadható.
Az elmondottak alapján, tisztelt Országgyûlés, a Szabad Demokraták Szövetségének az a véleménye, hogy ezt a megállapodást nem helyes ratifikálni. Gellért Kis Gábornak elmondom nagyon nyíltan és egyértelmûen: az a véleményünk, hogy nem kellett volna, és a jövõben sem kellene a magyar államnak a Szentszékkel ilyen megállapodást kötni. Nem most mondom elõször, elmondtuk akkor is, amikor a megállapodás elõtt a véleményünket kérdezték a kormány képviselõi. Ezt teljesen egyértelmûen szeretném leszögezni.
Mi a javaslatunk? A javaslatunk az, hogy a benyújtott törvényjavaslatok alapján az Országgyûlés alaposan vizsgálja meg, miképpen lehet a kormányprogrammal és az alkotmánnyal összhangban, elõnyös módon, egységesen rendezni a magyarországi egyházak finanszírozását. Ebben, kérjük, vegyék figyelembe a mi alternatív javaslatunkat, illetve ennek módosító javaslatként megfogalmazott változatát is.
Ezek után pedig valószínûleg azt fogjuk látni, hogy a jó megoldás nincs összhangban azzal a megállapodással, amit gyorsan összecsapva júniusban aláírtak. Ezért azt javasoljuk, hogy a megállapodást tekintsük egy jóindulatú szándéknyilatkozatnak mindkét fél részérõl, de ne ratifikálja a Magyar Országgyûlés. Mi, szabaddemokraták a magunk részérõl szerintem nyilván nem ratifikálhatjuk, de szerintem nem ratifikálhatják szocialista képviselõtársaink sem, hiszen a megoldás homlokegyenest ellentétes azzal a választási programmal - a 67. oldalon vannak a Szocialista Párt egyház-finanszírozási elképzelései - , amelynek alapján a Szocialista Párt kétmillió szavazóval bejutott a parlamentbe és megnyerte a választást. Hogy ellenzéki képviselõtársaink ratifikálják-e, azt természetesen rájuk kell bízni.
Végül egy utolsó megjegyzés. Önök hozzá vannak szokva, hogy én a magyar parlament (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) egyik legtöbbet beszélõ kormánypárti hozzászólója vagyok, és talán meglepõdnek, hogy úgy tûnik, mintha a szabaddemokrata képviselõk, köztük itt most én is ellenzéki beszédet mondanék. (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) Nem, tisztelt képviselõtársaim. Ez kormánypárti beszéd, mert a közösen jóváhagyott kormányprogram alapján áll, és a kormány képviselte ebben a kérdésben az ellenzék álláspontját.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban és Sasvári Szilárd részérõl.)