Torgyán József Tartalom Elõzõ Következõ

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy gondolom, az a tény, hogy már a bizottsági vita alkalmával óriási nézeteltérések alakultak ki a preambulum szövegét illetõen, önmagában bizonyítja, hogy a preambulum szövege nem jó. A beterjesztett törvényjavaslat preambuluma azzal kezdi, hogy "az állam az alkotmányban foglaltak szerint" - ez nyilvánvalóan a törvényalkotás céljainak nem felelhet meg, hiszen az "állam" a törvényalkotásban nem használható. Ebbõl a szempontból sokkal jobban tûnik a módosító indítványnak az a megközelítése, hogy az Országgyûlés az alkotmányban foglalt elveknek megfelelõen alkot törvényt a nyugdíj kérdésében.

Tehát a Független Kisgazdapárt megítélése a preambulum körül kialakult vitában az, hogy ha egyszer ilyen gyorsított törvénykezési eljárás folyik, mint jelen esetben a nyugdíjreform ügyében, akkor nem lehet azon csodálkozni, hogy ilyen pongyola, rossz szövegek kerülnek a Ház elé.

Egyébként megítélésünk szerint sokkal szerencsésebb lett volna ebben az esetben egy korábbi gyakorlatnak megfelelõen a preambulum, a cím vonatkozásában a végén lefolytatni a vitát, amikor a különbözõ részletkérdések egyértelmûsítik, hogy milyen fõbb kérdések tekintetében van vita a preambulum kérdéskörét illetõen. Ezért a módosító indítvány gondolatát támogatjuk, az indokolt.

Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Honlap