DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Tisztelt Képviselõtársaim! Ez a vita egy nagyon izgalmas, az egész közjogi átalakulás legneuralgikusabb pontjait érintõ beszélgetéssé alakult, és nagyon hasznos mindannyiunk számára. Nekem személyes tapasztalatom és meggyõzõdésem az, hogy Magyarországon az elmúlt idõszakban minden fontos, társadalmi megoldásra váró probléma, ami egyben szabályozási tematikát is jelentett, megfordult az Alkotmánybíróság elõtt, és ez nem lesz másként a következõ évtizedekben sem. Minden nagy, átfogó probléma, legyen az gazdasági stabilizáció, szociális rendszer, igazságtétel, tulajdoni kárpótlás, mindaz, amivel a társadalom küszködött ebben az elmúlt idõszakban, megjelent és lecsapódott az Alkotmánybíróságnál. S ez így van rendjén, és ez így természetes.
Valóban, ebben az esetben teljes egészében elfogadható, hogy nem úgy néz ki a helyzet, hogy egyik oldalon van az alkotmány, másik oldalon a törvényjavaslat, a kettõt össze kell hasonlítani. S ha ez az összehasonlítás pozitív, vagy kis kockázatot jelent, akkor nyugodtan be lehet terjeszteni a törvényjavaslatot. Ugyanilyen vagy hasonló feladatokkal a következõ kormányok is szembesülnek majd, meg kell birkózzanak vele. Minél kisebb ennek a kockázata, annál alkotmányosabb a törvényalkotás, és annál eredményesebb is ez a törvényalkotási folyamat.
Elhangzott a köztársasági elnök szerepére történõ utalás, amit én formailag besorolhatok az elõzetes normakontroll intézményei és formái közé - de mégsem az, hiszen a köztársasági elnök elhatározása egy abszolút szuverén elhatározás. Hiszen ez az alkotmányos feltétel, hogy a köztársasági elnök akkor fordul az Alkotmánybírósághoz, ha alkotmányellenes részeket vél a törvényjavaslat tartalmában felfedezni. Ha más természetû problémái vannak, akkor visszaküldheti az Országgyûlésnek újra megtárgyalásra a törvényjavaslatot. Ez a megoldás tehát a köztársasági elnök szuverén döntése. Amennyiben ezt a szuverén döntést politikai tényezõk az Országgyûlésen belül kívánják motiválni, akkor ennek a következményeként a köztársasági elnök kiegyensúlyozó szerepe kerül ismét egy más megvilágításba. Mondanivalóm lényege tehát az, hogy a köztársasági elnök számára biztosított jogosítvány tartalmilag nem egyezik meg az Országgyûlés által gyakorolt elõzetes normakontrollal. Az Országgyûlés szeretne megbizonyosodni valamirõl, a köztársasági elnök pedig azt feltételezi, hogy az Országgyûlés által elfogadott törvényjavaslat alkotmányellenes. A kettõ semmiképpen nem tekinthetõ ugyanannak.
A veszélyek természetesen fennállnak a tekintetben, hogy vissza lehet élni, és lehet obstrukciós eszközként felhasználni ötven országgyûlési képviselõ számára biztosított elõzetes normakontrollt. Erre a vita során hallhattunk bõven példákat. S természetesen vissza lehet elvileg élni abban az esetben is az intézménnyel, ha az Országgyûlés gyakorolja az elõzetes normakontrollt. Csak óriási különbség, hogy az Országgyûlés esetében - és ez ritkábban jelent meg a vitában - tulajdonképpen egy nagyon széles, nyilvános szakasz elõzi meg, ahol érvek-ellenérvek, le kell zárni, el kell jutni a módosító indítványok megszavazásáig. Ebben az esetben tehát a nyilvánosság olyan szûrõ szerepet is jelent, és kölcsönösen elhangozhatnak ellenzéki és kormánypárti oldalról olyan észrevételek, amelyek megalapozhatják ezt a döntést; tehát egy hosszú vita lezárásaként az Országgyûlés juthat erre a döntésre és ily módon talán ennek a kockázata kisebb.
Ezért tehát változatlanul nyilván azokkal értek egyet, akik az Országgyûlés számára ezt a hatáskört, ezt a jogkört szeretnék továbbra is fenntartani. Arra kérem képviselõtársaimat is, hogy ezt a szavazás során, a módosító indítványok és a végszavazás során szintén támogassák.