Soós Gyõzõ Tartalom Elõzõ Következõ

SOÓS GYÕZÕ, a költségvetési és pénzügyi bizottság elõadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint ahogy már az eddigi vitában is elhangzott, bár még csak a bizottsági elõadók szólalnak meg, élénk vita várható ebben a kérdésben, és a vélemények erõteljesen megoszlanak. A költségvetési bizottság nem állított kisebbségi elõadót, de a bizottság elõadóját azzal bízta meg, hogy mind a kisebbségi, mind a többségi véleményt tolmácsolja a plenáris ülésen.

A költségvetési bizottság szavazatával általános vitára nem tartotta alkalmasnak a törvénytervezetet. 18 szavazatból 9 igent kapott, tehát az általános vitára való alkalmasság megszavazásának éppen a határán volt, de mégiscsak az a helyzet állt elõ, hogy a költségvetési bizottság véleménye szerint a tervezet nem alkalmas általános vitára. A továbbiakban én tehát mind a mellette, mind az ellene szóló, ott elhangzott érvekre röviden ki fogok térni.

Elhangzottak nyilvánvalóan a törvényjavaslat mellett érvek és olyan vélemények, amelyek aggályos pontokra hívták fel a figyelmet. Általános egyetértés volt abban, hogy az érintett körben szükséges a tõkeemelés elõsegítése; elhangzott azonban: nem valószínû, hogy a tervezet által javasolt megoldás alkalmas erre a tõkeemelésre, hiszen amennyiben a mezõgazdasági üzemeknél a jelenlegi 75 százalékos állami tulajdoni részarányt 50 százalékra csökkentjük, a 25 százalék értékesítésével tõkeemelés nehezen képzelhetõ el a gazdaságokban, inkább valamelyes költségvetési állami bevétel lesz. Ez a bevétel azonban nem olyan mértékû, ami alapvetõen indokolná ezeket az értékesítéseket. Azt hiszem, van olyan konstrukció, hogy amennyiben ez a megoldás mégis így kerül majd a törvénymódosításba, akkor más módon, valóban tõkeemeléssel lehetne esetlegesen a tulajdonosi részarányt ilyen mértékben megváltoztatni. Ezt valószínûleg módosító indítvánnyal lehet kezelni.

Kiemelésre került a bizottsági ülésen az, hogy üdvözlendõ az elõterjesztés azon része, amely a kisebb erdõterületek sorsát rendezi.

Ami a legnagyobb vitát váltotta ki - azt hiszem, most már mondhatom, hogy természetszerûen -, az a szavazatelsõbbségi joggal kapcsolatos kérdéskör. Itt is elhangzottak olyan érvek, amely szerint a társasági törvény nem tiltja a szavazati jog korlátozását. Ha tehát valaki ilyen feltételek mellett veszi meg a társaság üzletrészét vagy részvényét, akkor tudja, tudnia kell, hogy mit vesz meg. Elhangzott az érvelésben az is, hogy ez a rendszer tulajdonképpen jelenleg is mûködik, mármint az aranyrészvényrendszer.

Volt olyan markánsan megfogalmazott vélemény, hogy a törvénytervezet elképzelése alkotmányossági kérdés, vagyis alkotmányellenes. Az volt a képviselõ véleménye, hogyha egy ilyen szavazatelsõbbségi jogot egy társaság alapszabálya határoz meg, akkor ebben meg kell egyezni. Ugyanakkor most ezt az állam törvényben akarja deklarálni, és így itt megegyezésrõl szó sincs, emiatt a tervezett megoldás valószínûleg alkotmányellenes - a képviselõ véleménye szerint.

Felmerült az is, hogy a tõkeemelést nem az állami tulajdon részarányának törvényi csökkentésével kellene megoldani.

A vitában elhangzott, hogy a mezõgazdasági társaságok 75 százalékon felüli privatizálható részvénycsomagját az ott dolgozóknak és a vezetõknek ígérte már korábban a kormányzat megvásárlásra. Ez az ígéret azóta is csak ígéret maradt, és amennyiben 50 százalékos tulajdoni arányra csökken az állami tulajdonrész, a maradék privatizálható részben az ott dolgozók nem lesznek versenyképesek a vásárláskor.

(16.50)

Volt, aki a módosítás idõpontját kérdõjelezte meg, hiszen közeledünk a privatizáció végéhez, és nyilvánvaló, hogy lesz egy tartós állami tulajdoni kör, amelynek a vagyonkezelését rendezni kell. Ennek szervezeti kereteit jó lett volna már kidolgozni, esetleg ezzel a módosítással együtt beterjeszteni. Tudvalevõ persze, hogy õsszel várhatóan a kormány a parlament elé áll ezzel az elõterjesztésével.

Végül is ilyen érvek mentén döntött úgy a költségvetési bizottság, hogy a törvénytervezet nem alkalmas általános vitára. Még egyszer szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ez a döntés éppen 50-50 százalékos volt, tehát a jelen lévõ képviselõknek pontosan a fele alkalmasnak tartotta általános vitára.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Honlap