GAÁL GYULA, a költségvetési bizottság elõadója: Köszönöm, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! A szociális bizottsághoz hasonlóan, a költségvetési bizottság is egy elõterjesztést kíván tenni a hét kormányjavaslat kapcsán, tehát nem kívánunk külön-külön szólni mindegyik javaslatról.
Elõre elmondom a bizottság álláspontjának végeredményét is. A bizottság valamennyi javaslatot 14 igen és 1 tartózkodó szavazás mellett általános vitára ajánlja a plenáris ülésnek. Nyilván ebbõl a szavazási arányból is látszik, amit egyébként is lehet tudni hírekbõl, hogy ez a bizottság is nélkülözte az ellenzéki képviselõket ebben a vitában, és azt gondolom, hogy mint bizottsági elõadónak, sajnos az is a tisztem, hogy errõl az ügyrendi vitáról röviden szóljak. (Közbeszólások.) Igen, belefér ez is a 10 percbe; azt gondolom, az elõadó tiszte, hogy valamennyi kérdést, ami fölmerült ennek kapcsán, itt világossá tegyen.
Ellenzéki képviselõtársaink közül ketten jelentek meg a bizottsági ülésen, akik javasolták, hogy ne tárgyalja a bizottság a javaslatokat, a következõ indokkal: nem volt elég felkészülési idejük. Szó szerint fogom idézni a jegyzõkönyvbõl, hogy vita ne legyen. Azt mondta az elõterjesztõ képviselõ úr: "Lehet, hogy a kormánypárti képviselõk már hosszú ideje vitát folytatnak errõl a kérdésrõl vagy errõl az anyagról, mi most látjuk elõször." Késõbb még arra a felvetésre, hogy hosszú ideje, hónapok óta folyik a kormány és a különbözõ frakciók között - ellenzéki frakciók között is - egyeztetés ebben a kérdésben, ellenzéki frakciók mérsékelt vagy alig-alig részvétele mellett, ugyanez a képviselõ azt mondta: "Szeretném visszautasítani azt, hogy az ellenzéki pártok nem vettek részt ebben a vitában. Nagyon sok fórumon ott voltunk, elmondtuk a véleményünket, ez megvan írásban is." Majd ugyancsak azt mondta, hogy: "A kormány az elmúlt fél évben gyakorlatilag makacsul ragaszkodott a nyugdíjrendszer kérdésében elfoglalt álláspontjához." Ha ezt a három mondatot összerakják, akik hallották, azok számára valóban csak az a kérdés merül föl, hogy ha a kormány nem változtatott fél éve az álláspontján, õk mindig ott voltak, megvitatták és kifejtették az álláspontjukat, akkor hogyan lehet, hogy most találkoztak elõször ezekkel az elõterjesztésekkel. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Hacsak nem arról a szójátékról van szó, hogy ezt az elõterjesztést persze most látták elõször, ezt a papírost, amire most nyomtatva van, de magukat a gondolatokat, a javaslatokat hónapok óta volt alkalma megvitatni valamennyiünknek.
A tartalmi kérdésekre áttérve:
A bizottság jelen lévõ tagjai egyetértettek abban, hogy az államháztartási reform legjelentõsebb lépésérõl van szó, olyan lépésrõl, amely alapvetõen rendezi át az állam és az állampolgárok közötti újraelosztási viszonyokat, és átrendezi az egyes állampolgárok közötti jövedelem-újraelosztási viszonyokat is, a generációk közötti újraelosztást. Ebben a minõségében az elõterjesztés vagy a nyugdíjreform a legnagyobb lépés az elmúlt években a tényleges polgári Magyarország irányába, tehát olyan társadalom felé, ahol a kizárólagos állami gondoskodás helyett és mellett elindul egy rendszerépítés abba az irányba, hogy az állampolgári öngondoskodásnak teret adjon, intézményes kereteket teremtsen számára és jutalmazza az állampolgári öngondoskodás gondolatát és gyakorlatát.
(10.40)
A kormány tájékoztatást adott arról is, hogy a szociális partnerek elfogadták ezt a javaslatot. A kialakított javaslatokat - úgymond - részleteiben és együtt is elfogadták.
Kritika a bizottsági ülésen három oldalról érte az elõterjesztéseket. Ebbõl a legjelentõsebb kritikát a bizottsági ülésen jelen levõ nyugdíjbiztosítási fõigazgatóság képviselõje mondta. Ez a kritikakör részint a finanszírozhatóság kérdését érintette, részint arra irányult, hogy az új tõkefedezeti pillér bevezetése elsorvasztja az elsõ pillért, a mai rendszer megreformálásával továbbélõ felosztó- kirovó rendszert.
A bizottság ülésén a képviselõk ezzel a kritikával nem értettek egyet. Úgy ítélték meg: éppen azáltal, hogy a költségvetés garanciát nyújt a tõkefedezeti pillérbe fizetett járulékok miatt kiesõ egyéb járulékbevételek terhére, éppen ezáltal a finanszírozhatóságot oldotta meg a hagyományos nyugdíjrendszer keretein belül is. Tehát a mai nyugdíjasok nyugdíját éppen hogy biztonságosabb alapokra helyezte azáltal, hogy megteremti a finanszírozás költségvetési oldalról történõ garanciáját.
Anélkül teremti meg ezt a finanszírozási garanciát, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatóságnak vagy önkormányzatnak az állami forgóalap-számláról kellene hiteleket felvennie, ezután kamatot kellene fizetnie, és azt törlesztenie kellene. Mint költségvetési elõirányzatot, ezt a kiesõ összeget a költségvetés tervezi a következõ években és évtizedekben. Ezáltal az elsõ pillérben megvalósítja a finanszírozhatóság garanciáit is. Éppen ezzel teszi lehetõvé azt, hogy az elsõ pillérben is kiszámíthatóbbá váljanak a nyugdíjvárományok.
A másik kritika pont az ellentétes irányból hangzott el, nevezetesen, hogy a valódi reformot az jelentette volna, ha nagyobb mértékben mer lépni a kormányzat, az egynegyed arányú tõkefedezeti pillér helyett egy nagyobb mértékben tesz javaslatot a tõkefedezeti pillér kiépítésére. Ezt azonban tudomásul vették a képviselõk, hogy ez volt a konszenzus egyik feltétele, ára, és ezért a rendszert ebben a csekélyebb terjedelmében is elfogadják.
A harmadik kritika a jövedelemkülönbségek kezelése kapcsán érte az elõterjesztést. Egy képviselõtársunk felvetette azt a problémát, hogy ma, a mai Magyarországon jelentõs olyan jövedelemkülönbségek alakulnak ki, amelyek nem feltétlenül indokolhatóak a végzett munka mennyisége, minõsége, értéke alapján, hanem egyéb dolgok is vannak mögöttük. Tehát számára elfogadhatatlan jövedelemkülönbségek alakultak ki, s ezt a problémát a beterjesztett nyugdíjreform-javaslat nem kezeli, idõs korra nem csökkenti a jövedelemkülönbségeket, és nem csökkenti a jövedelemkülönbségek torzító hatását.
Miközben a bizottság többi tagja egyetértett azzal, hogy valóban vannak jelentõs és indokolatlan jövedelemkülönbségek az országon belül - vagy nem mindig indokolható jövedelemkülönbségek a lakosság egyes csoportjai között -, aközben felhívták a figyelmet arra is, hogy egyrészt ez nem a javasolt nyugdíjrendszer miatt keletkezik, másrészt nem a javasolt nyugdíjrendszer feladata a jövedelemkülönbségeket kezelni. Ennek a problémának a kezelésére egy megbízható információs rendszer és egy jól mûködõ szociális ellátórendszer hivatott.
Felmerült még a bizottsági vitában, már nem kritikaként, hanem a vita egyik elemeként a garancia kérdése. Sokszor hangzott el az elmúlt idõszak vitáiban az, hogy az a legnagyobb probléma ezzel a javaslattal, hogy nem nyújt megfelelõ garanciákat a befizetett - a második pillérbe befizetett - összegek hozamára. Ezzel kapcsolatban leszögezte a bizottság, hogy a jelenlegi javasolt tõkefedezeti pillér nagyobb garanciákat nyújt, mint a hagyományos és most mûködõ, felosztó- kirovó rendszerû nyugdíjrendszer.
Ma a járulékot fizetõ munkavállalónak semmilyen értelemben nincs közvetlen garanciája arra nézve, hogy az õáltala, illetve a munkáltatója által utána befizetett nyugdíjjárulékot összegszerûen visszakapja, nemhogy még a hozamára is bármiféle garanciája lenne. Csupán arra van garanciája, hogy 20-30 év múlva, amikor õ nyugdíjba vonul, az éppen akkor aktuális nyugdíjszabályok szerint majd valamennyi összeget nyugdíjként kapni fog.
A bevezetni javasolt tõkefedezeti rendszer ezzel szemben közvetlenül összekapcsolja a most befizetett járulékokat az évtizedek múltán élvezett nyugdíjösszeggel. Ezáltal a garanciának egy magasabb szintjét valósítja meg, bizonyos mértékben a hozamokra is garanciát vállal. S éppen ezzel kapcsolatban akár az a kritika is felvethetõ, hogy az e téren nyújtott túlzott állami garancia, amely még a hozamokat is garantálja, esetleg éppen a pénzkezelõk felelõtlenségét okozhatja, amikor nincsen komoly felelõssége a tekintetben, hogy elszámoljon azzal a pénzzel, és úgy forgassa, hogy annak valóságos tõkepiaci hozadéka legyen. (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.)
Körülbelül ezek voltak azok a kérdések, amelyeket a költségvetési bizottság a maga hatáskörébe tartozónak tekintett. Úgy ítélte meg, hogy mind a finanszírozhatóság, mind a garanciák, mind a tõkepiacra gyakorolt hatása szempontjából - amelyekkel értelemszerûen a szociális bizottság nem foglalkozott - ez a javaslat jelentõs elõrelépést valósít meg, s ezért a már említett arányban támogatta általános vitára bocsátását. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)