URBÁN ÁRPÁD (MSZP): "Tisztelt Ház!" - Így kezdte 1881-tõl majd húsz éven át parlamenti tudósításait Mikszáth Kálmán, aki 150 éve született, s ebben az évben határon belül s kívül programok sorában emlékeznek rá a magyar olvasók.
Ezek a parlamenti karcolatok hozták meg számára az írói rangot, a végleges beérkezést a magyar irodalomba, s teremtették meg a belépés lehetõségét a politika mindennapos gyakorlatába. Hiszen pár év múlva, 1887-tõl, Tisza Kálmán pártjának tagjaként, már õ is ott ült a Sándor utcai ülésteremben, majd ebben a Házban, egészen 1910-ig, haláláig. Még halála is képviselõi munkája közben érte. Erdélyi korteskörútján lett rosszul, s már csak meghalni tért haza, amely szomorú esemény - éppen a mai napon - 87 évvel ezelõtt következett be.
Érezte, hogy számára nem a politika az igazi cselekvés lehetõsége. Úgy írta valahol, hogy ami dicsõséget szerzett neki az irodalom, azt mind leszedegette róla a politika. Pedig nála kevés szavúbb képviselõje aligha volt a magyar parlamentnek, jó, ha kétszer felszólalt a közel 25 esztendõ alatt - ám hangosabban szóló írója sem volt e Háznak sem elõtte, sem utána.
Joggal írhatta az Országgyûlésrõl szóló kötetének elõszavában: "Ha a képviselõk szónoklatai el is enyésztek az idõben..." - ám amit õ írt róluk, az még megvan, s ez így igaz, mindmáig, s tán az idõk végeztéig.
Nehéz korszakban volt képviselõ. Látta a hazai politika alakulását, látta annak fonákjait, de látta annak színét is; választási csalásokat, korrupciót, antiszemitizmust, erõszakot éppúgy, mint nagy formátumú politikus fellépését, szilárd jellemû államférfiak tevékenységét, korszakos döntések megszületését. Látta pártok és pártocskák fel- és eltûnését, megtapasztalta a kormánypárt és ellenzék termékeny és meddõ vitáit. S mindenrõl volt véleménye. Azt mondják, karcolatainak hangja szelíd és elnézõ volt. Ez persze nem igaz. Kötetnyit lehetne idézni azokból a metszõen éles, gúnyosan elítélõ, aforizmaszerû megjegyzéseibõl, amelyekkel kortársait és a politikai élet intézményeit illette. Elég, ha az Új Zrínyiász címû regényének csúcspontjára, a parlamenti vitára utalok.
Éppen azért, mert belülrõl, közvetlen közelrõl látta a politizálás mûhelyeit, tudott s mert ilyen stílusban írni. S azt se felejtsük, hogy személyében A jó palócok és Tót atyafiak világa is megtestesült. Két nép értékeit jelenítette meg, azok erkölcsi rendjét, világuk harmóniáját, együttélésük múltját, gyakorlatát és lehetõségeit villantotta fel.
Életmûvének olvasása magyarul és szlovákul ma is sokakkal megérthetné a közös sors - nyugodtan mondhatjuk: európai sors -
minõségi megélésének szükségességét. Mikszáth elsõsorban író volt, s csak másodsorban politikus. S amikor a halhatatlanná lett, hajdani képviselõtársunkról emlékezem meg, akkor az írót is megidézem. A Szent Péter esernyõje, A fekete város, A Noszty fiú... , a Különös házasság és elbeszélések százai igazolják máig s örökké élõ értékeit, mesélõkedvét és hitét a jóságban, az emberségben, s ez utóbbiak - meggyõzõdésem szerint - nem csupán írói, hanem ma is kívánatos politikusi erények.
Tisztelõi sokasága virággal a kezében már gyülekszik, hogy lerója tiszteletét és kegyeletét sírjánál a mai napon, a határon túlról, Palócföldrõl, Balassagyarmatról és az egész országból. Most, hogy ezzel a felszólalással csatlakozni kívántam a Mikszáthról megemlékezõkhöz, újra csak az õ okos, nyugodt és intelmes szavaihoz kell fordulnom, amikor, úgy tûnik, örökérvényûen így figyelmeztette korának politikai szereplõit, és így szól hozzánk is az idõk mélyébõl: "Ma már nem élnek meg a nemzetek meséikbõl. Nem azon kell okoskodni, mi volt ezelõtt, hanem hogy mi legyen ezután."
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket és frakcióm segítségét, hogy mindezt a mai napon elmondhattam. Köszönöm szépen. (Taps mindkét oldalon.)