PAPP PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Régóta vajúdó ügyre szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét; egy olyan ügyre, amely évtizedek óta foglalkoztatja mindazokat, akik szívükön viselik a magyar közlekedés múltját és annak kiemelkedõ személyisége, Baross Gábor példamutató tevékenységét. Ezen a nyáron lesz 30 éve annak, hogy 1967-ben a budapesti metró építése kapcsán a Keleti pályaudvar elõterét átépítették. Az ottani aluljárórendszer kialakítása során Baross Gábor szobra elkerült eredeti helyérõl, a tér közepérõl, és jelenleg oldalt, a Keleti pályaudvar Verseny utcai oldalán, egy benzinkút mellett, épületek közé szorítva, az eredeti zöldkörnyezet helyett aszfaltozott téren, egy buszvégállomás kellõs közepén áll.
Ez a hely, azon túlmenõen, hogy Baross Gábor szellemiségéhez sem illeszkedik igazándiból, esztétikai szempontból is kifogásolható, hiszen a szûk térben a szobor és a mellékalakok arányai nem érvényesülnek, kellõ perspektíva híján a kompozíció nem látszik kellõképpen, és a jármûforgalom miatt körüljárása és így történõ szemrevételezése sem könnyû, sõt nem is veszélytelen. Manapság többnyire csak az autóbuszra várók állják körül a szobrot, de jómagam emlékszem még arra az idõszakra - a '70-es évek derekára, a '80-as évek elejére -, amikor a környezõ országok "kereskedelmi utazóinak" serege lepte el a szobor környezetét és talapzatát, nem kifejezetten Baross Gábor szellemiségéhez igazodó tevékenységet folytatva.
E méltatlan helyzet megváltoztatására az elmúlt három évtized alatt számos kezdeményezés született. A kezdeményezõk között közlekedési dolgozók, környékbeli lakosok, történészek, városvédõk egyaránt megtalálhatók voltak. Õk több alkalommal javasolták a szobor áthelyezését. A szobor méltatlan helyzetével Ráday Mihály is többször foglalkozott az Unokáink sem fogják látni címû városvédõ mûsorban.
Magam most azért teszem szóvá ezt az ügyet, mert az idén évfordulót ünneplünk. Ahogy a bevezetõben említettem, éppen 30 éve annak, hogy az áthelyezés megtörtént. Másfelõl - ami ennél talán fontosabb - 1998-ban ünnepeljük Baross Gábor születésének 150. évfordulóját. Több társadalmi szervezet, alapítvány és magánszemélyek is Baross Gábor emlékév megrendezésére készülnek. Ezen emlékév kiemelkedõ eseménye lenne, ha a szobor a Keleti pályaudvar elõtti - egyébként Baross Gábor nevét viselõ - téren, eredeti helyén vagy annak közelében, de mindenképpen a jelenleginél kedvezõbb helyen állhatna ismét. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, már most célszerû megtenni az elõkészületeket. Ezt célozza, erre kívánja felhívni a figyelmet a mai hozzászólásom.
(21.30)
Ki is volt tulajdonképpen a vasminiszter? Baross Gábor annak a generációnak volt meghatározó személyisége, amely az 1867-es kiegyezés utáni években a reformkor és gróf Széchenyi István gondolatait a gyakorlatban megvalósította.
Baross Gábor karriertörténete nem szokványos. 1848-ban született a Trencsén megyei Pruzsinán. A pesti egyetemen hallgatott jogot, majd Trencsénben lett megyei tisztviselõ. 1874-tõl a magyar, német és szlovák nyelven kiadott Vágvölgyi Lapok alapítója és szerkesztõje. Nagyon fiatalon, már 27 éves korában bekerült a parlamentbe, mint a Szabadelvû Párt országgyûlési képviselõje. Azt hiszem, hogy nevét és szerepét ennek apropóján is méltó itt, e Ház falai között megemlíteni. 35 éves korában nevezték ki a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium államtitkárává. 38 éves korától 44 éves korában bekövetkezett haláláig miniszter volt. A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium mellett 1848 augusztus-szeptemberében a vallás- és közoktatásügyi tárcát, 1889 márciusától júniusáig a Belügyminisztériumot is vezette. 1889 és 1892 között kereskedelemügyi miniszter volt.
Nevéhez fûzõdik a vasútvonalak nagy részének államosítása; a vasúti hálózat kiépítése; a folyam- és tengerhajózás fejlesztése; a fiumei kikötõ kiépítése; az Al-Duna szabályozása, a Vaskapu átalakítása; a hírközlés megreformálása: a posta és a távírda egyesítése, a Postatakarékpénztár megalapítása. Az elsõ modern úttörvény megalkotásával jelentõs mértékben járult hozzá az elmaradott magyar gazdasági élet fejlesztéséhez. A teheráru-díjszabás új kialakításával iparfejlesztési és agrárpolitikai célokat is szolgált, jelentõsen növelve a magyarországi termékek versenyképességét.
Baross Gábor felismerte, hogy az infrastruktúra erõteljes állami fejlesztése nélkül az ország modernizálása nem lehet sikeres. Mivel a vasútpolitikában az állam akaratát, terveit a magán-vasúttársaságok léte korlátozta, a kormány 1889 és '91 között hat magánvasutat államosított. Ettõl kezdve a magyar állam kézben tartotta az ország export-import forgalmát és azt díjszabási intézkedésekkel befolyásolni is tudta. A vasminiszter dolgozta ki a MÁV forgalmi politikáját: rendeletekkel szabályozta az áruszállítást, a kor felfogásának megfelelõen a nemzeti protekcionizmust juttatva érvényre. 78-féle magyar iparcikkre kedvezményes áruszállítási tarifát állapított meg.
Kihasználva a magyar gazdaság prosperálását, az 1880-as években egyre növekvõ összegeket fordíttatott a költségvetésbõl az egyre nagyobb teljesítményû gõzmozdonyok és korszerû személykocsik vásárlására. Rövid, mindössze hatéves minisztersége idején új vasúti összeköttetések létesülnek, megkezdõdik a helyiérdekû vasúti hálózat kiépítése, hidakat emeltet, szabályoztatja a Dunát a Vaskapunál és a Csallóközben. Részben a tárcához tartozó vállalkozások finanszírozására külön iparbankot hoz létre, szakkiállításokat szervez. Sokan elfelejtették, talán e helyen is célszerû megemlíteni: õ volt az, aki a vasárnapi munkaszünetet bevezettette az ipari munkásság részére 1891-ben. Létrehozza a postatakarékpénztárakat, kibõvítteti a postai szolgáltatásokat: a csomagokat ezentúl házhoz szállítják, a postahivatalokban kifüggesztik az idõjárás-jelentést, nyilvános távbeszélõ-állomásokat állítanak fel. Nevéhez fûzõdik a döntés: a telefonhálózatot nem a magántõkének, hanem az államnak kell felépítenie. Megalapítja a MÁV Hajózási Vállalatot. Megszervezi a fiumei kikötõ infrastruktúrájának korszerûsítését, melynek keretében a kikötõt villanyvilágítással szerelik fel, így lehetõvé válik a hajók éjszakai rakodása. Bevezeti az áruvédjegyek jogi védelmét.
Legnagyobb hatású intézkedése a vasúti személyszállítás reformja, a zónatarifa bevezetése volt 1889-ben. A zónadíjszabás meghatározott övezetekre osztotta az állomásokat: a legkisebb zóna 5, a legnagyobb 225 kilométeres volt. A 225 kilométernél hosszabb vasúti utazások - tekintet nélkül a leutazott kilométerek számára - egységárba kerültek. Vagyis ugyanannyiba került Kolozsvárról felutazni Budapestre, ami 400 kilométer, mint Brassóból, ez utóbbi 731 kilométer. A zónatarifa sikere átütõ volt, milliók ültek vonatra. A munkaerõpiac megélénkült, mert a munkások fillérekért utaztak oda, ahol többet kínáltak munkájukért. Fellendült az üzleti élet, mert a kereskedõk is többet tudtak utazni. Az olcsó, egységáras, mindenki által megfizethetõ vonatjegyeknek olyan profán, a mai szóhasználatban is megnyilvánuló következménye is támadt, mint például a "zónapörkölt" kifejezés, ami a vasúti restikben ez idõ tájt kínált olcsó, népszerû étel címére utal.
Baross Gábor életmûvében rendkívül nagy szerepe volt személyisége erejének. A "vasminiszter" kifejezés nemcsak a magyar vasutak körül szerzett érdemeinek, hanem szigorú, következetes magatartásának is szólt. Miniszteri viselkedését - beosztottai véleménye szerint - egyaránt jellemezte a megtestesült akarat, a kíméletlen erõszak és a lebilincselõ szívélyesség. A vasakaratú és vaskezû miniszter alkotásai máig maradandó értékûek. Következtükben a századfordulóra Magyarország infrastruktúrája fejlettebbé vált, mint kereskedelme és ipara. Ami a vasúthálózatot illeti, ennek legfontosabb jellemzõi pedig elérték, helyenként meghaladták a nyugat-európai színvonalat.
Nem volt még 44 éves, amikor 1892-ben, aktív miniszterként a tenni akarás, a megszállott munkatempó felõrölte szervezetét.
Tisztelt Képviselõtársaim! Mondanivalóm elejéhez, felszólalásom címéhez visszatérve, vagyis hogy mikor kerül ismét méltó helyre Baross Gábor szobra, azt hiszem, hogy ennek aktualitását az évfordulókon túl az is erõsíti, hogy életmûve a mai kor számára is hordoz megfontolandó tanulságokat. Az infrastruktúra, illetve annak rangján való kezelése a mai, az európai fejlõdés élvonalához felzárkózó Magyarország számára is a fejlõdés motorja lehet. Marad még tennivaló a mai kor közlekedési miniszterei számára is.
Ami a szoborügyet illeti, említettem már, hogy korábban is voltak törekvések ennek eredeti helyszínére történõ visszaállítására. Az 1998- as Baross emlékévre tekintettel ezeket az erõfeszítéseket - úgy gondolom - föl lehetne karolni. Tudomásom van róla, hogy erre az emlékévre tekintettel a közlekedési tárca fennhatósága alá tartozó egyik intézménynél társadalmi munkában tervek készülnek az áthelyezés kivitelezésére. Egy másik tárca, nevezetesen a HM fennhatósága alatt lévõ egyik egységnél az ott lévõ eszközöket is föl kívánják ajánlani a szobor eredeti helyére történõ átszállítására. Azért nem nevezem meg õket, mert szeretném, ha az érintett tárcák nem ez irányú fölös kapacitásukat vennék figyelembe, hanem azt a hazafiúi buzgalmat és lelkesedést, amelynek keretében egy jó ügyet kívánnak szolgálni.
Azért említem csak ezeket a dolgokat, mert vélelmezhetõ, hogy más szervezetek, intézmények, magánszemélyek is felajánlásokat tennének, tehát a szobor áthelyezésének költségei sem lennének elviselhetetlenek. Annál is inkább, mert jelenleg folyik a Keleti Pályaudvar rekonstrukciója, amely milliárdos költségvetési tételeket emészt fel; továbbá az új metróvonal megépítése okán a Baross teret amúgy is át kell alakítani, tehát az áthelyezés egyébként sem okozhat technikai szempontból különösebb gondokat. Megjegyzem, hogy a szobor áthelyezésével kapcsolatban a Fõvárosi Közgyûlésben is keletkezett javaslat.
Még egy dolgot szeretnék megemlíteni Baross Gábor emlékével kapcsolatban. Baross Gábor szülõházán Pruzsinán egy emléktábla állott az 1960-as évek derekáig. Az akkori településrendezés kapcsán ezt az emléktáblát eltávolították. Azóta ez a pruzsinai városháza pincéjében van. A kilencvenes évek elején a Magyar Közlekedési Közmûvelõdési Alapítvány tárgyalást folytatott a pruzsinai polgármesterrel, aki akkor ígéretet tett arra, hogy az emléktáblát méltó helyre fogják helyezni Pruzsina területén. Azóta ott újabb önkormányzati választások voltak, a jelenlegi polgármester merevebb magatartást tanúsít, õ csak felsõbb utasításra lenne hajlandó az emléktábla elhelyezésérõl gondoskodni.
Talán megérné a fáradságot az illetékes szlovák tárcáknál ezen emléktábla újbóli elhelyezését szorgalmazni, annál is inkább, mert ennek egy másolata Magyarországon megvan. Ez a Luther utcai MÁV Tisztképzõ Intézet lépcsõházában található, de úgy hiszem, az eredeti tábla is megérdemelné azt, hogy Baross Gábor szülõhelyén méltó helyre kerülhessen.
Tisztelt Képviselõtársaim! Szeretném figyelmüket megköszönni, illetõleg mindazoknak, akik Baross Gábor szobra ügyében erõfeszítéseket tesznek, fáradozásaikat elõre is megköszönni. Köszönöm szépen. (Taps.)