Akar László Tartalom Elõzõ Következõ

AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõ Asszony! A parlament nemrég fogadta el az érvényes bortörvény, valójában az 1970-es tvr. módosítását, miszerint a bor forgalomba csak származási igazolvánnyal kerülhet. A forgalmazás területén jelenleg négy szervezet ellenõriz, de lévén ezek költségvetési intézmények, valóban kapacitásuk véges, másrészt a szankcionálási lehetõségeik hatékony prevencióra kétségkívül nem elégségesek.

A Vám- és Pénzügyõrség - az elõbb említett négy intézményen kívül - csak közvetve vesz részt az ellenõrzésben, részben a szakhatóságok megkeresésére, felkérésére, részben a jövedéki törvény által szankcionált cukorcefre tiltott elõállításának felderítésében, ugyanis a forgalomba került hamisított borok többségének alapanyaga a szesz elõállítására is alkalmas cukorcefre. 1996-ban 890 916 liter illegálisan elõállított cukorcefre felderítésére, és ennek következtében mintegy 178 millió forint jövedéki bírság kiszabására került sor.

A nemzeti agrárprogram, illetve a kormány jogalkotási programja 1997 második félévére irányozta elõ egy korszerû új bortörvény javaslatának parlamenti tárgyalását. Ebben többek között a jelenleginél hatékonyabb szankciórendszer mûködtetése is célunk, például az élelmiszertörvény analógiájára 1 millió forintos felsõ határú minõségvédelmi bírság bevezetésével. A törvény megalkotásától a szabálysértési kódexben, illetve esetlegesen a Btk.-ban is végre kell hajtani a szükséges módosításokat, illetve egyértelmûen meg kell határozni az ellenõrzést végzõ szervezetek, köztük a vámhatóság jogosítványait.

Amennyiben képviselõ asszonynak javaslata van a vámtörvény módosítását illetõen - miután ennek általános vitája éppen ma, az esti órákban fog lezáródni -, módja van ilyen javaslat beterjersztésére, és ezt nyilván a bizottsági megvitatás során át fogjuk tárgyalni.

Köszönöm kérdését. (Taps a kormánypárti oldalon.)

(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyûlés alelnöke

foglalja el.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Honlap