Varga Mihály Tartalom Elõzõ Következõ

VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön válasza, úgy hiszem, részben megkerülte a kérdésemet. Ugyanis én azt kérdeztem, hogy miért álltak a nagytulajdonosok mellé a kisbefektetõkkel szemben. Ön itt különbözõ dolgokat válaszolt, hogy kompromisszum született. Tudtommal nem született kompromisszum, sõt per lesz a dologból. A kisrészvényesek perelni fogják a többi tulajdonost. Másrészt ezt a kompromisszumot nem fogadták el a kisrészvényesek, hiszen az a 12 százalék, amit most kompromisszumot felajánlottak nekik, nem fedezi azt az összeget, ami a korábbi évek elmaradt osztalékát tartalmazná.

Másrészt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az akkori kibocsátás alapján önök azt ígérték, hogy a kárpótlási részvényekért kapott Budapest-részvényekért '93. január 1-jétõl 8 százalék osztalékot fognak kapni. Minden kisbefektetõ, aki akkor a kárpótlási jegyét becserélte, ezzel kalkulált. Ezek után teljesen érthetetlen az a magatartás, hogy önök mint a magyar állam képviselõi ezen a közgyûlésen ezt az ígéretüket semmilyen formában nem voltak hajlandók betartatni, sõt a kisrészvényesek ellen szavaztak. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Honlap