DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Másodszor kérek szót immár a büntetõ törvénykönyv tervezett módosításának a vitájában, éppen ezért csak néhány olyan kérdéssel szeretnék foglalkozni, amelyre a múltkori alkalommal nem volt lehetõség, hogy részletesebben belebocsátkozzam. Az idõ rövidségére való tekintettel, azt hiszem, ez különösen szükséges.
A büntetõ törvénykönyv tervezett módosításával tehát nem átfogóan szeretnék foglalkozni, hanem néhány olyan kérdéssel, amely a mi véleményünk, a Fidesz véleménye szerint meglehetõsen súlyosan hiányzik ebbõl a törvénybõl. Ennek megfelelõen talán azzal kezdeném, amelyrõl a múlt héten egy napirend elõtti hozzászólásban is alkalmam nyílt beszélni: ez a gépkocsilopások kérdése.
Kutrucz Katalin az imént tulajdonképpen elmondta helyettem, hogy miért nem tekinthetõ ez a büntetõtörvénykönyv-módosítás igazából a tényleges problémákra való reagálásnak, hiszen pontosan azokkal a tényállásokkal nem foglalkozik, amelyek adott esetekben a legelterjedtebbek, és amelyeknél a leginkább módosításra van szükség.
Ezek közé tartozik véleményem szerint a gépkocsilopások ügye is, és nem szigorúan a lopás tényállására vonatkozóan, hanem a jármû önkényes elvételére vonatkozóan.
A jármû önkényes elvételérõl tudni kell, hogy számos bûnelkövetõ, aki egyébként gépkocsilopásért lenne elítélhetõ, azzal védekezik - és a bizonyítás során ezt az eredményt el is tudja érni -, hogy igazából a célzata nem terjedt ki arra, hogy véglegesen eltulajdonítsa a gépjármûvet. Ha erre megfelelõ bizonyítékokat nem találnak, abban az esetben marad a jármû önkényes elvétele bûncselekményi tényállás. Ez természetesen enyhébben büntetendõ, mint a gépkocsilopás, hiszen az értékhatárokhoz való kötõdése is számításba jön ezekben a kérdésekben.
Éppen ezért a Fidesz véleménye szerint - annak érdekében, hogy az ilyenfajta kibújást meg lehessen akadályozni - erre az a megoldás, hogy a jármû önkényes elvétele tényállásnak a szigorítását kell elvégezni, szigorúbb büntetési fenyegetéssel kell sújtani, és értékhatárhoz kell kötni ezt a bûncselekményt. Én azt gondolom, hogy ez azért fontos, mert egy büntetõ törvénykönyvnek az aktualitását, illetve a módosítás szükségességét az indokolja, hogy valódi társadalmi problémákra reagál-e, s azt hiszem, hogy a gépkocsilopások ügye az ilyen, a társadalomban erre vonatkozóan meglehetõsen komoly igény van, s a büntetõ törvénykönyvnek egy egyszerû módosításával legalább ki lehetne próbálni, hogy mi következne be egy ilyen szigorítás esetén. Meg lehetne nézni néhány év múlva az ezzel kapcsolatos statisztikákat és eredményeket, hogy valóban bevált-e a megoldás. Gyengíteni, rosszabbítani a bûnüldözés esélyeit egy ilyen módosítás, egy ilyen kiterjesztõ, szigorító módosítás semmiképpen sem eredményezhetné. Éppen ezért nagyon sajnálom, hogy még csak meg se nyitotta a törvényjavaslat ezt a részt, ennek következtében módosító indítványt sem lehet benyújtani hozzá.
Éppen ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója úgy döntött, hogy önálló büntetõtörvénykönyv-módosítás keretében ezt a tényállást megnyitja, és a jármû önkényes elvétele tényállásának a szigorításával próbálkozik. Reméljük, hogy ez nem jut arra a sorsra, mint a többi indítványunk, amit egyébként a Fidesz-Magyar Polgári Párt már a büntetõ törvénykönyv módosításával kapcsolatban benyújtott.
Ezzel összefüggésben van a másik kérdés, amelyrõl szintén beszélni szeretnék, és amellyel kapcsolatosan módosító indítványt fogunk benyújtani: a kábítószerrel való visszaélés esete. A jelenlegi törvényi tényállásban szintén egyfajta kibújási lehetõséget látnak azok, akik kábítószerrel kereskednek, hiszen egy enyhítõ szakasz eredményeképpen, ha egy drogkereskedõt az utcán megtalálnak az úgynevezett csekély mennyiséggel, abban az esetben élhet az ezzel kapcsolatos enyhébb vétkességi tényállással, tehát tulajdonképpen egy súlyosabb büntetés elõl menekülhet el. Ebbe a képbe sajnos a Legfelsõbb Bíróság büntetõ kollégiumának a 155. állásfoglalása is segített, hiszen ez a két éve elfogadott állásfoglalás a csekély mennyiséget úgy határozta meg, hogy lényegében egy drogkereskedõnél normálisan nála levõ mennyiség még ezt az enyhítõ szakaszt eléri. Tehát nem egészen a jogalkotó eredeti szándékának megfelelõen határozta meg a bíróság a csekély mennyiséget. A mi indítványunk immár egy évvel ezelõtt - amikor erre egy önálló indítványban benyújtottuk a javaslatunkat - is arra irányult, hogy ennek a csekély mennyiségnek az átfogalmazására kerüljön sor.
Itt a büntetõjogi részletekbe természetesen nem szeretnék belemenni, de azt gondolom, hogy ez is egy olyan módosítás, amely a bûnelkövetõket súlyosabban érintené, de azt gondolom, a bûnüldözés érdekét nem akadályozná. Ki lehetne próbálni, meg lehetne nézni, hogy milyen eredményekkel jár, valóban hatékony eszköz-e ez egyébként a kábítószer elleni fellépésnek. Természetesen a Fidesz sem gondolja azt, hogy a büntetõjog lenne az egyetlen eszköz a kábítószer elleni küzdelemben, de a büntetõjog az egyik eszköz, amelyben, úgy látszik, a kormány továbbra is makacsul ellenáll, és igazából a kábítószerrel való visszaélés esetére ilyen típusú szigorításra nem gondolt.
A befejezõ, harmadik téma, amelyrõl beszélni szeretnék, önök által már szintén ismert ügy, az életfogytiglani büntetés valódi életfogytiglanivá változtatása. Errõl hónapok óta vita folyik, különös tekintettel arra, hogy egy évvel ezelõtt a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében benyújtottam egy önálló törvénymódosító indítványt, amely arra vonatkozott, hogy az életfogytiglani büntetés a halálbüntetésnek a büntetési rendszerbõl való kiesésével váljon kiegészítõ büntetésbõl egy valódi olyan büntetéssé, amely a nevének megfelelõen valóban életfogytig tart, és az elkövetõ lényegében élete végéig ne szabadulhasson ki annak érdekében, hogy a társadalmat meg lehessen védeni a legelvetemültebb és a legdurvább élet elleni bûncselekmények elkövetõitõl.
Az egyetlen kiút természetesen, mint ami minden büntetõjogi rendszerben létezik, a kegyelemnek az intézménye lenne, s én e tekintetben a képviselõtársaim figyelmébe ajánlom azokat a megoldásokat, amelyek külföldön kialakultak e tekintetben. A büntetõjogi rendszerét tekintve mindenképpen nagyon haladónak tekinthetõ holland, svéd, finn rendszerben ilyen típusú megoldást alkalmaznak, s azt lehet mondani, hogy a magyar hagyományokkal is messzemenõkig megegyezik, hiszen a híres 1843-as büntetõjogi javaslat, amit Deák Ferenc közremûködésével dolgoztak ki annak idején, pontosan ezt javasolta: halálbüntetés helyett életfogytiglani büntetéseket. (Mutatja.) A kezemben tartom e javaslat fénymásolt példányának a címlapját.
(12.30)
Ez Deák Ferenc által javasolt megoldás volt, amely, azt gondolom, a magyar történelmi hagyományokkal is egyezik. Éppen ezért én nagyon fontosnak tartanám, hogy a társadalom védelmét ilyen módon is biztosítsuk.
Ezzel szemben ellenérvként megfogalmazták többen a bizottságban - és annak idején nem is vették napirendre, illetve tárgysorozatba magát ezt a kérdést -, hogy ez meglehetõsen kegyetlen büntetési módszer. Én azt gondolom, ez nem igazán érv, már csak a nemzetközi összehasonlítás tekintetében sem, hiszen éppen a társadalomnak a védelme érdekében születik ilyen típusú büntetés. Aki ilyen súlyos bûncselekményt követ el, az ennek a következményeivel számolhat. Gondoljunk arra, senki számára nem kívánatos az, hogy például Magda Marinko ismételten Budapest vagy akár Belgrád utcáin sétáljon. Ennek következtében, ilyen értelemben azt hiszem, hogy az életfogytiglaninak a valódi életfogytiglanivá változtatása egy nagyon fontos lépés lenne, és a társadalomnak az igényeit is biztosítaná, hiszen a halálbüntetés kiesésével nem marad más lehetõség az ilyen típusú bûnelkövetõknek az ismételt, szabadvilágbeli bûnelkövetései megismétlésére, éppen ezért én ezt mindenképpen fontosnak tartom.
A másik ellenérv az volt, hogy a börtönben nem lehet biztosítani a megfelelõ biztonságot ezekben az ügyekben, tehát ott a börtönõrök veszélybe kerülnek. Én azt gondolom, hogy a büntetés-végrehajtás az államnak a feladata, és a biztonságának a garantálása szintén állami feladat. Ennek következtében az ottani rendnek a fenntartása természetesen speciális eszközöket igényel. Ebbõl a szempontból én megnyugtatóbbnak és biztosabbnak tartanám azt a megoldást, ha ezek az elvetemült bûnelkövetõk - ez valóban egy nagyon szûk körre vonatkozna, a korábban halálbüntetéssel sújtott személyek, ez akkoriban is évente egy-két személy volt -, ezek a személyek, emberek a bûncselekményeiket ha már mindenképpen elkövetik, akkor azt a börtönben követik el, és nem pedig a szabad világban, az ártatlan polgároknak a rovására.
Éppen ezért én mindenképpen a figyelmébe ajánlom képviselõtársaimnak ezeket a módosításokat. És azért gondoltam, hogy még az általános vitában errõl szót kell ejteni, hiszen maga ez a módosító indítvány, amely az életfogytiglani valódi életfogytiglanivá tételére vonatkozik, ez nem pusztán a benyújtott javaslat egy pontját, hanem a Btk. széles pontjait érinti.
Én annak nagyon örültem, hogy több kormánypárti képviselõtársam körébõl is érkezett visszajelzés erre vonatkozóan - ha nem is itt a plénumon, de magánbeszélgetésekben -, ahol azt mondták, hogy õk igazából támogatnák ezt a javaslatot, hiszen megfelelõnek gondolják. És azt hiszem, hogy azt a problémát is megoldaná, ami - a nemzetközi kötelezettségek miatt - a halálbüntetés visszaállításának a nehézségeire, illetõleg lehetetlenségére vonatkozik. Én nem igazán értem, hogy miért olyan makacs a kormány ennek az ügynek a további védelmezésében.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)