DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Hosszú hónapok várakozása elõzte meg a büntetõ törvénykönyv módosítását, de azt kell mondanom, hogy sem terjedelmében, sem minõségében nem váltotta be azt a várakozást, amit hozzáfûztünk, amire az adott alapot, hogy a kormány képviselõi hosszú idõ óta minden javaslatot, kezdeményezést azzal utasítottak el, hogy készülõben van egy igazi, átfogó büntetõjogi reformot elõkészítõ törvénymódosítás. Úgy gondolom, hogy ez a törvénymódosítás nem az.
A bûnüldözés elleni fellépés (Sic!) egy nagyon-nagyon hathatós eszköze... (Dr. Avarkeszi Dezsõ: A bûnözés elleninek!) Igen, a bûnözés elleni fellépés nagyon hathatós eszköze a törvény, illetõleg a törvénymódosítás, de nem a kizárólagos eszköze. A másik nagyon fontos eszköz az, hogy bûnüldözõ, illetõleg az igazságszolgáltatásban részt vevõ intézmények személyi és tárgyi feltételeit javítani tudjuk.
Sajnos - itt kitérnék a rendõrségre és a rendõrség elmúlt három éves helyzetének ellehetetlenülésére -, az elmúlt három évben nagyon sok rendõr, különösen a diplomás, a többdiplomás és a jól képzett rendõrök voltak azok, akik százával mentek el a rendõri pályáról, mert nem tudták azon minimális - fizetésemelésre és a munkahelyi körülmények javítására irányuló - igényüket teljesíteni, ami egyébként nem volt nagy igény: gépíró alkalmazásáról volt szó, hogy a nyomozónak - akinek két diplomája van - ne kelljen gépelnie.
(11.20)
Elmentek ezek a rendõrök. Nagyon nagy hiányát érezzük. Hiába vigasztaltuk magunkat azzal, hogy jöttek az újak, akiknek a kiképzése egy-két év alatt megtörténik; nem lehet pótolni azt a rendõri rutint, azt a rendõri tapasztalatot, amit egy év vagy egy évtized vagy két évtized alatt a rendõrök szereztek a pályán, azt a "szimatot", ami alapján egy büntetõügyben a rendõrnek tájékozódási pontjai voltak, nem lehet pótolni egy új rendõrrel, olyannal, aki alig került ki az iskolából.
Sajnos, a takarékossági intézkedések a rendõrség szféráját elérték, és igen nagy kárt okoztak a rendõrségen belül. Emlékeztetném önöket, hogy az elõzõ ciklusban is igen nagy bajban voltunk, hiszen a határok megnyitásának és a demokráciának az elsõ hullámában bizony a bûnözés akkor is növekedett. Viszont voltak olyan kormányzati intézkedések, amelyek csírájában tették volna lehetõvé azt, hogy ebben a ciklusban sokkal jobb közbiztonsággal nézzenek önök szembe, hiszen több mint háromezerrel több rendõr került az állományba az elõzõ ciklusban, és megindult az a rendõrõrsprogram, amibõl 200 megvalósult - a programban 400 volt.
Miután az SZDSZ-MSZP-kormány eldöntötte, hogy nincs pénz sem a rendõrõrsfejlesztésre, sem a rendõrök megtartására, nyilvánvaló, hogy lehetetlen helyzetbe került a rendõrség. Hogy ez akkor mennyire politikai döntés volt, azt az én szememben az bizonyítja, hogy az utolsó hónapokban már arról hallunk, hogy folytatni fognak egyfajta rendõrõrsprogramot, és több ezer rendõrrel lesz több az utcán. Tehát nyilvánvaló, annak a következményét belátták, hogy a rendõrség visszafejlesztése beláthatatlan következményekkel jár a közbiztonság területén. Nagyon örülök egyébként, hogy ezt fölismerve a kormány pénzt és újabb milliárdokat fog áldozni erre. Nagy kérdés számomra az, hogy mennyivel kerül többe, hogy ezeket a diplomás rendõröket most megpróbáljuk visszahozni erre a pályára.
Nagy figyelemmel kísérem - és ez is a bûnözés elleni egyik eszköz - az igazságügyi reform csomagját is. Szerintem benyújtott formájában ez a csomag alkalmatlan arra, hogy látható eredményeket mutasson a hatékonyság, a gyorsaság, a felderítési arány vonatkozásában. Úgy ítélem meg, hogy ezt követõen is abban a helyzetben vannak a bûnelkövetõk, hogy mérlegelnek: van félnivalójuk vagy nincs. És ha a mérlegelés eredménye az, hogy a bûncselekmények elkövetõinek kétharmada elkerüli a büntetõeljárást és körülbelül egyharmadánál derítik ki azt, ki a bûnelkövetõ, ez arra ad inspirációt a bûnözõnek, hogy bizony mérlegeljen úgy, hogy még mindig érdemes bûncselekményeket elkövetni.
Én három területrõl szeretnék e csomag kapcsán beszélni. Ez a három terület a közmunka, a szervezett bûnözés és a házassági életközösségen belüli erõszak.
A törvényjavaslat központi kérdése a szankciórendszer reformja, így a közérdekû munka reformja is. Az erre vonatkozó rendelkezések büntetõjogi szakkifejezéssel élve alkalmatlan eszközzel elkövetett kísérletnek tekinthetõk. Az alkalmatlan eszköz pedig maga a büntetõjog, amely hiába hoz formális változásokat, nem alkalmas arra, hogy a közérdekû munka alkalmazását valóban elõsegítse. Igaz, hogy a törvény több rendelkezésével lehetõséget ad közérdekû munka kiszabására, azonban korábban is adott, a bíróságok mégsem éltek ezzel a lehetõséggel. Kérdés az, hogy miért nem. Aki a munkajog szabályait egy kicsit is ismeri, az megérti. A közérdekû munkát ugyanis erre a célra felajánlott munkahelyeken kell végrehajtani. De a munkáltatók nem sietnek e célra megfelelõ munkahelyeket rendelkezésre bocsátani, mert az ilyen elítéltet foglalkoztató a munkajog szabályai szerint tartozik felelõsséggel nem csupán a közérdekû munkára ítélt személy károkozásáért, hanem magával az elítélttel szemben is. Egyetlen munkáltatónak sem szükséges megmagyarázni, hogy ez mit jelent. Ilyen körülmények között hidegen hagyja õket, hogy a Btk. hány helyen teszi még lehetõvé a közérdekû munka kiszabását; vagyis a reform nem jelent érdemi változást.
A módosítás céljával egyetértek, de hangsúlyozom, hogy a büntetõ törvénykönyv segítségével nem lehet új munkahelyet teremteni, sõt, vonzóvá sem lehet tenni a munkaadók számára azt, hogy ilyet teremtsenek.
A második terület, amivel szeretnék foglalkozni, a szervezett bûnözés és ennek fogalma. Több mint két éve, hogy a nemzetbiztonsági törvénynek egy lábjegyzetében tett kísérletet a kormány arra, hogy megfogalmazza, mi is a szervezett bûnözés. Akkor ez kudarcba fulladt, részben azért, mert a kormány is belátta, hogy nem illõ dolog egy ilyen fontos büntetõjogi kategóriát egy nemzetbiztonsági törvény értelmezõ rendelkezéseiben szabályozni. Azonban több mint két év elmúlt, és a két év alatt igazi kísérlettel csak most találkoztunk, ebben a csomagban. Szeretném megemlíteni, hogy ennek a két évnek volt egy olyan eseménye is, amikor maga az igazságügy-miniszter úr sem értett egyet azzal, hogy ez kodifikálásra kerüljön. Szerinte elegendõ lett volna mindaz, ami a büntetõ törvénykönyvben eddig megfogalmazódott. Végül is gyõzött a bölcs belátás, és egyet tudok érteni azzal, hogy nagyon fontos ennek törvénybeli szabályozása.
A kérdés az, hogy ez a fogalom, ami belekerült a büntetõ törvénykönyvbe, valóban alkalmas-e a szervezett bûnözés elleni harcra. A fogalom egyébként így szól: "Bûncselekmények folyamatos elkövetésére létrejött, munkamegosztáson alapuló bûnszövetség, amelynek célja a rendszeres haszonszerzés." Hogy mi a bûnszövetség, azt a Btk. másutt megmondja: akkor létesül bûnszövetség, ha két vagy több személy bûncselekményt szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik. Azt hiszem, ha egy példával megvilágítom, könnyebb belátni, hogy nem nagy segítséget adott a szervezett bûnözésnek ez a fogalma. Ha a falu három embere a falu mellett levõ tápkeverõbõl havi rendszerességgel, egyszerû munkamegosztással, tehát az egyiknek autója van, a másik bemászik a tápkeverõbe, a harmadik figyel, tehát ilyen egyszerû munkamegosztás mellett saját állatállományuk feletetésére - amibõl õk pénzt csinálnak, mert eladják késõbb ezt az állatállományt - a tápkeverõbõl tápot lopnak, az jelenlegi formájában kimeríti a szervezett bûnözés fogalmát. Félõ, hogy nem ezt a kört célozta meg a jogalkotó szándéka. Megítélésem szerint nagyon szûk a fogalommeghatározás, ebbõl adódóan igen nagy az érintetteknek a köre. Túl nagy mérlegelési lehetõséget biztosít a bírói mérlegelésre, és szerintem nem feltétlenül ezt a kört kellett volna megcélozni.
Gondoljuk végig, hogy az elmúlt évek vitájában milyen fogalmak merültek fel! Hol van ebbõl a meghatározásból a konspiratív elem? Szerintem a szervezett bûnözésnek a legfontosabb eleme pontosan a konspiráció. Hiszen egy-egy bûnözõnek a lebukása megnehezíti azt, hogy a tényállást föl lehessen deríteni, megnehezíti azt, hogy az abban a bûncselekményben részt vevõ többi személy is elõbb-utóbb rendõrkézre kerüljön, mert olyan módon, konspiratív módon szervezik meg azt a bûnözést, hogy az egyik elkövetõ nem tud a másik elkövetõrõl; többségükben rádiótelefonon kapják meg az utasításokat. Annyira izoláltan dolgoznak ezek a szervezett bûnözésben részt vevõ csoportok, hogy pontosan ezek miatt az elemek miatt a felderítés szinte fizikai lehetetlenség. Ezt kellene megakadályozni; szerintem konspiratív elem beiktatása nélkül nincsen értelme a szervezett bûnözésnek.
A szervezett bûnözésnek az európai gyakorlatban egyébként a másik nagyon fontos ismérve volt, hogy több országra, sõt több földrészre kiterjedõ szervezettséggel rendelkezik. Nyilvánvaló, hogy a jogalkotó nem annak a három falubeli embernek a táplopását kívánta megcélozni ezzel a szabályozással, hanem valóban a nemzetgazdaság szempontjából sokkal nagyobb kihívást és veszélyeket jelentõ bûncselekményi kategóriákat.
Másik nagyon fontos ismérve a szervezett bûnözésnek egy olyan hierarchikus rendszer, amelyben igen szigorú az alá-fölérendeltségi viszony. Ebben az alá-fölérendeltségi viszonyban meghatározó elem a megfélemlítés, meghatározó elem a félelemkeltés, és együttesen kifelé pedig a korrupció alkalmazásának az eszköze.
(11.30)
Hiányoltam még azt is, hogy életvitelszerû bûnözést jelent ez a szervezett bûnözés, mely egyébként például a svájci Btk.-ban elemként teszi azt is, hogy az átlagosnál sokkal magasabb életszínvonal megteremtésére ad lehetõséget az innen szerzett jövedelem.
Szeretném azt mondani, hogy nagyon-nagyon nehéz meghatározni a szervezett bûnözés fogalmát. Azt hiszem, a kormány azt a megoldást választotta, hogy vállalta a legkisebb kockázatot. Ezzel azonban - szerintem - a legkevesebb eredményt is vállalja.
A harmadik terület, amellyel szeretnék foglalkozni: a házassági életközösségen belül elkövetett erõszakos közösülés. Aki nõt házassági életközösségen belül vagy kívül erõszakkal vagy fenyegetéssel közösülésre kényszerít, 2-8 évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. Körülbelül ez a törvényi tényállás lényege.
Ha ezt házassági életközösségen kívül teszi valaki, ez vitán felül áll közöttünk, hogy ez egy büntetendõ cselekmény. Az én aggályom az, hogy házassági életközösségen belül hogyan kívánjuk ezt büntetni. Két embernek, egy férfinek és egy nõnek a legõsibb szövetsége a házasság. Ennél intimebb kapcsolatot elképzelni nem tudok. E szövetség két ember szabad akaratából jön létre, és közösen kialakított és közösen vállalt normák alapján áll fenn mindaddig, amíg az egyik fél meg nem szakítja az életközösséget. Ha a nõ megszakítja az életközösséget, akkor hatályos a Btk. 197. §-a alapján is az, hogy erõszakos közösülés miatt az élettárs vagy a házastárs bizony felelõsségre vonható.
Az én félelmem azonban más úgy is, mint gyakorló ügyvédnek - bár hét éve nem gyakorlom ezt a tevékenységet - és úgy is, mint nõnek. A félelmem az, hogy ez az eljárásban a házassági felbontások esetében igen komoly eszközt ad a feleség kezébe. Nagyon örültem volna, ha más nõi képviselõtársak is felszólalnak ebben a kérdésben. Érdekelt volna egyébként a véleményük, mert ez a kérdés szerintem nem egy férfinek és egy nõnek a kapcsolatát jelenti. Hiszen a házasság felbontását megelõzõ lakáshasználati, gyermekelhelyezési perekben a feleségnek egy olyan eszközt adunk, amely eszközzel feljogosítjuk õt arra, hogy mindenféle látlelet és egyéb, szemmel is látható erõszak kimutatása nélkül olyan eljárást tudjon kezdeményezni, amelyben egy férjet - a nem kívánt férjet - a lakásból ki lehet tenni, vagy esetleg nem kell õt oda beengedni. Félek ettõl a megoldástól.
Annak, hogy erõszakot kell alkalmazni, kétféle változata van. Az egyik erõszak a pszichikai erõszak, s ezt általában szóban követik el. Ez fenyegetés formájában valósul meg. Megítélésem szerint itt az asszony továbbállhat, és nem lesz alanya egy ilyen fenyegetésnek. Ha fizikai erõszakot alkalmaznak, akkor az így is, úgy is büntetendõ. A test védelme a fizikai erõszak ellen a most hatályos büntetõ törvénykönyvben is védett. Akkor mit büntet ez a módosítás? Bünteti a házassági életközösség alatti házaséletet - csúnya szóval, büntetõjogi kategóriával: a közösülést -, ha azt az egyik fél nem akarja. Szeretném felhívni a képviselõtársak figyelmét arra a bírói gyakorlatra, ha az erõszakos közösülés okot adott a feleségnek arra, hogy emiatt õ az életközösséget megszakítsa, ebben az esetben a bíróság úgy tekintette, hogy házasságon belül, de életközösségen kívül elkövetettnek minõsítette ezt az erõszakot, és büntetendõ volt ebben a formájában is. Én praktikus jogászként csak azt tudom mondani, nagyon nehezek a bizonyítási szempontok ebben a kérdésben. Hogyan fogják ezt a kérdést bizonyítani? Lesz egy állítás, lesz egy tagadás, és ha az erõszakot meghaladó, amint említettem, fizikai, testi erõszak van, az így is, úgy is büntetendõ cselekmény.
Azt hiszem, az elmúlt években volt néhány terület, ahol lemérhetõ volt, hogy a büntetõjog bizony olyan területekre is behatol, ahová nem kellene behatolnia. Ilyen szerintem a gazdasági élet egy-egy területén is kimutatható, például a számviteli fegyelem megsértése. Hiszen kevés olyan gazdasági és pénzügyi vezetõ van ma, aki fél lábbal ne a börtönben lenne, hiszen egy-egy rosszul lefûzött számla okot adhat arra, hogy ellene büntetõeljárás induljon, anélkül, hogy ebben bármiféle megtévesztési szándék volna részérõl. Tehát nem kellene a büntetõjognak minden eszközzel behatolni néhány területre, és ilyen terület nekem a családi szféra, ez az intim szféra, ahol úgy gondolom, sokkal jobban járunk, ha marad a büntetõ törvénykönyvnek a jelenlegi 197. §-a, és nem teszünk kísérletet arra, hogy ezt kiterjesztenénk a házassági életközösségen belüli erõszakos közösülésre is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)