Kónya Imre Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Miniszter Úr! Azt hiszem, a padsorok között már sokan unják is, hogy a Magyar Demokrata Néppárt részérõl idõnként felállunk, és emlékeztetjük a tisztelt Házat arra, hogy a bûncselekmények száma folyamatosan növekszik, és különösen növekszik a vagyoni bûncselekményekkel okozott károkozás; ezen belül is azon bûnesetek száma, amelyek önmagukban rendkívül magas kárértékûek. A lakosság, úgy gondolom, egyetért azzal, hogy amikor napvilágra kerülnek a különbözõ Zemplényi, Tocsik fedõnevû ügyek, sok száz milliós visszaélések, akkor mindenképpen indokolt a kirívóan magas kártértékû, vagyon elleni bûncselekményekre a jelenleginél nagyobb és súlyosabb, szigorúbb büntetés kiszabását lehetõvé tenni.

Ezt a célt szolgálta a Magyar Demokrata Néppárt által kidolgozott és fél évvel ezelõtt elõterjesztett törvényjavaslat. Ezt mint tudjuk, puccsszerûen leszavazta a Ház, miután a kormány ellenezte; és azzal ellenezte a kormány, hogy egyetért a szigorítással, de majd õ is elõ fog terjeszteni egy javaslatot. Megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy az elõterjesztett javaslat sok mindenre vonatkozik, de a kirívóan súlyos, vagyon elleni bûncselekményeket nem bünteti szigorúbban.

Kérdezem a kormánytól: miért erõsíti azt a sajnálatos, de nem éppen alaptalan közvélekedést, hogy Magyarországon csak sokat érdemes lopni? Avagy az a kormánynak a véleménye, hogy a szegény tolvaj tolvaj, a gazdag tolvaj viszont gazdag? Kérem a miniszter úr válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage