Szili Katalin Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Igen tisztelt Képviselõ Úr!

A képviselõ úr által feltett négy kérdésre fogok válaszolni, hiszen mind most szóban nem hangzott el, de azt hiszem, hogy úgy lesz teljes a kép, hogy kielégítõ válaszokat kaphasson a képviselõ úr, hiszen a szóban forgó mûemléképület helyreállításának, hasznosításának megoldatlan a helyzete, mint ahogy felvezetõjében elmondta, sokéves, és mondhatom azt is, hogy nehezen kibogozható múlttal rendelkezik.

Az ügy és annak tisztázása, hogy kit milyen felelõsség terhel, ma bírósági döntésre vár, mint ahogy az elhangzott és a bíróság által megállapított felelõsséget természetesen valamennyi félnek, kinek-kinek viselnie kell.

Feltett konkrét kérdéseire képviselõ úrnak tételesen a következõket válaszolom. Elsõ kérdése úgy hangzott: miért hagyja a minisztérium, hogy a ház állaga tovább romoljon? A Fekete Sas Szálló állagromlásának megakadályozását, mint minden mûemlék esetében, azt hiszem, elsõsorban a tulajdonos kötelessége. A Mûemlékvédelmi Hivatal tehát a tulajdonost kötelezheti a sürgõs munkálatok haladéktalan elvégzésére.

Második kérdése a képviselõ úrnak azt volt: várható-e, hogy a kormány segítséget nyújt? Tekintettel arra, hogy a Fekete Sas Szálló nem kiemelt kormányzati beruházás, ilyen jellegû közvetlen kormánysegítséget nem ígérhetek, más kérdés az azonban, hogy az állami költségvetésbõl a Mûemlékvédelmi Hivatalon keresztül mûemlék-helyreállítási támogatás igényelhetõ a maga útján, amelynek természetesen a feltétele és rendezettsége a Fekete Sas Szálló esetében is elképzelhetõ. Hangsúlyozom azonban, hogy csak kiegészítõ támogatás lehetséges, a feladatok finanszírozása elsõsorban, mint ahogy mondottam, a tulajdonos kötelessége.

Harmadik kérdése képviselõ úrnak úgy hangzott, hogy az Országos Mûemlékvédelmi Hivatallal szemben milyen eljárást kezdeményezünk. Én azt hiszem, hogy ez túlzottan általános kérdés. Majd ha jól látom a képviselõ urat, akkor fogok válaszolni, mert így elég nehézkes. (Közbeszólás - dr. Kis Zoltán: Helyes, jó, jó!)

(15.20)

Úgy gondolom, hogy prejudikálni, tehát elõzetesen ítélkezni ez ügyben nem lehet. Javasolom, hogy várjuk meg ebben a kérdésben a bírósági döntést.

Negyedik kérdése képviselõ úrnak úgy hangzott: miért vállal az Országos Mûemlékvédelmi Hivatal, illetõleg az általa alapított társaság olyan kivitelezést, amelyhez nincs szakértelme? Azt hiszem, hogy az Országos Mûemlékvédelmi Hivatal nem vállalt és nem vállalhatta ennek a munkának a kivitelezését. Ami az önálló gazdálkodó szervezetet illeti, hiszen erre is utalt tisztelt képviselõ úr a felvezetésében, a szakértelem meglétét, meg nem létét, azt hiszem, hogy nem praktikus most itt vitatnunk, hiszen erre is ki fog térni az a bizonyos bírósági eljárás, amire képviselõ úr utalt. Azt csak megjegyezném, hogy ez a kivitelezõ más esetekben már elég magas színvonalon végzett kivitelezõ munkát. Egyébiránt az interpellációban is említett szervezetátalakítás megszûntét is, azt is jelzi, hogy az állami mûemlék- helyreállító szervezetek átalakítása jelenleg folyamatban van.

Összefoglalva, tisztelt képviselõ úr, én örömmel veszem, hogy ön szívén viseli - úgy is mint Hódmezõvásárhely polgármestere - a Fekete Sas Szálló mint mûemléképületnek a jövõjét. Én azt hiszem, hogy mindannyiunk összefogása szükséges ahhoz, hogy megoldást találjunk ennek az épületnek a felújítására a KTM és az Országos Mûemlékvédelmi Hivatal útján. Ehhez a lehetséges segítséget meg fogjuk adni, és továbbá elmondhatom azt is, hogyha jogerõsen bebizonyosodik, hogy a hivatal a múltban hibát követett el, azt garantáltan ki fogja javítani. Amit azonban nem tehetünk meg, az, hogy a megye 105 mûemlékvédelmének valamennyiének - tulajdonostól függetlenül - a sorsát felvállaljuk.

Én kérem azt, tekintettel, hogy a képviselõ úr utalt arra, hogy a hasznosítást önök is keresik, a kivitelezés befejezését szeretnék, hogy együttesen találjunk módot. Én kérem arra a tisztelt képviselõ urat, hogy fogadja el már most a válaszomat, ne kerüljünk abba a hibába, mint a múltkor, hogy két hónap után levélben kellett közölnie, hogy megoldódott a problémája. Tisztelettel megköszönöm, és megköszönöm tisztelt képviselõtársaim igen megtisztelõ figyelmét. (Taps a kormánypárt padsoraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage