Kövér László Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! "A Magyar Köztársaság nagyra becsüli a nemzet szolgálatában, az ország fejlõdésének elõsegítésében, a haza érdekeinek elõmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységet." Így szól a Magyar Köztársaság kitüntetéseirõl szóló 1991. évi XXXI. törvény elsõ mondata.

Katona Tamás volt államtitkár úr - a törvényjavaslat elõterjesztõje - az Országgyûlésben az új demokrácia kitüntetései alapításának és adományozásának mintegy filozófiájaként a Szent István-rend jelmondatát idézte: "Publicum meritorum premium" - az érdem nyilvános jutalma.

1996. március 15-e alkalmából a miniszterelnök úr elõterjesztésére a köztársasági elnök úr a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki dr. Réczei Lászlót, a hivatalos indoklás szerint "kiemelkedõ szakmai, tudományos és közéleti tevékenysége, egész életútja elismeréseként".

Dr. Réczei László 1957-tõl 1959-ig Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter elsõ helyettese volt. Abban az idõszakban vállalt tehát szerepet a Kádár- kormányzat egyik legátpolitizáltabb pozíciójában, amikor - közismerten - a legsötétebb terror uralkodott ebben az országban. Ebbõl az Igazságügyi- Minisztérium is kivette a részét, többek között a megtorlást szolgáló jogszabályok elõkészítésében.

Kérdezem tisztelt miniszter urat: dr. Réczei László s a megtorló gépezetben hozzá hasonlóan részt vett állampolgárok ebbéli szerepükkel vajon nemzetüket szolgálták-e, az ország fejlõdését segítették-e elõ, elõmozdították-e a haza érdekeit, vagy gyarapították-e az egyetemes emberi értékeket, s mindezek alapján méltóak-e a történelmi gyökereit 1956. október 23-ában megtaláló új magyar demokrácia kitüntetésére? Várom tisztelettel válaszát. (Taps a jobb oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage