Mádi László Tartalom Elõzõ Következõ

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony, a szót. Bár nehéz itt érdemben ilyen késõi órában ezekrõl a dolgokról tárgyalni, és tudjuk nagyon jól, hogy mivel a kormányzat általában kialakította az álláspontját, így érdemben befolyásolni az egyes módosító javaslatok sorsát jelen stádiumban már elég nehéz.

Ennek ellenére két módosító indítvánnyal kapcsolatosan szeretnék néhány megjegyzést tenni, amik ellentétben a Hidasi képviselõtársam által mondottakkal, nem feltétlenül a felpuhítás irányába hatnak. Hiszen nagyon sokfajta módosító indítvány lett benyújtva, és mind koncepcionálisan, mind pedig az egyes konkrét szabályozási kérdések kapcsán elég eltérõ álláspontok is napvilágot láttak.

Én két módosító indítványt nyújtottam be, aminek egy korrigált formáját most csatlakozó módosító indítványként a mai nappal be is adtam, ami a 37. §-ra vonatkozik. Az elsõ a (4) bekezdésre, amelyben azt javaslom, hogy a tájékoztató ne határozhassa meg a meghatalmazott útján történõ jegyzést, aminek elsõsorban azt az okát látom, hogy egy ilyen adminisztratív szabályozás lehetõvé tétele egyértelmûen a bér- sorbanállásokon keresztül igazából nem old meg semmit, hanem másfajta típusú reakciókat vált ki, és igazából a célját nem éri el, ugyanakkor egy adminisztratív szabályozás révén szerintem fölösleges zavarokat okoz.

A másik javaslatom, ami a 37. § (6) bekezdés - új bekezdést javasolna -, ez pedig egy összeférhetetlenségre vonatkozó javaslat, amely azt célozza meg, hogy a kibocsátó cég és a befektetési vállalkozás alkalmazottai és közeli hozzátartozói ne lehessenek jogosultak jegyezni részvényeket. Ezt nem mondja ki eddig a törvény, ugyanakkor, mivel a jegyzést illetõ konzorciumban opciója van egy általa meghatározott részvénymennyiségre forgalombahozatali áron, ezért nem szükséges ezen túlmenõen - szerintem - a hozzátartozók és az alkalmazottak részére további lehetõséget teremteni a jegyzésre, tehát ezzel ez megoldható.

Remélem, hogy a kormányzat a késõbbiek során még esetleg támogatni tudja a módosító indítványaimat. Köszönöm szépen.

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage