DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Talán nem kell külön indokolnom, hogy az új alkotmánybírák megválasztása országos jelentõségû, rendkívüli és halaszthatatlan ügynek minõsül, és az én reményeim szerint a tisztelt Ház egyetértésére számíthatok abban, hogy az Országgyûlés színe elõtt vizsgáljuk meg a lelkiismeretünket, és bûnbánóan nézzük meg, hogy vajon mi okozza ezt a normálisnak a legjobb akarattal sem nevezhetõ és érthetetlenül elhúzódó állapotot.
Már elöljáróban elnézésüket kérem azért, hogy indulatokra kihegyezett politikai közéletünkben eléggé el nem ítélhetõ módon értelmi érvekkel próbálom megmagyarázni a helyzetet és keresni a kivezetõ utat. A jogi helyzet egyértelmû. Az alkotmánybírákat 9 évre az Országgyûlés választja minõsített kétharmados többséggel. Megválasztani csak azt lehet, akit a jelölõbizottság jelöl, és jelölni csak azt érdemes, akinek a megválasztása biztosítottnak látszik. Az elmúlt ciklusban kiabált a konszenzuskényszer. A jelölõbizottságban egyenlõ arányú volt a kormánypárti és ellenzéki képviselet, és nem volt kétharmados kormánypárti többség. Mégis szinte pillanatok alatt sikerült megválasztani 5, illetve 6 alkotmánybírót. Most viszont nem is csak kiabál, hanem egyenesen ordít a konszenzuskényszer. Az Országgyûlésben ugyanis kétharmados a koalíciós, a jelölõbizottságban viszont 5:2 arányú az ellenzéki többség. Tehát ha nem jön létre konszenzus, akkor a ciklus végéig nem lesz alkotmánybíró, és ellehetetlenül az Alkotmánybíróság.
A "pusztába kiáltott szó" hatékonyságának ismerete ellenére három szempontra szeretném felhívni a figyelmet. Az elsõ: A koalíciós pártok a kétharmados többség birtokában önmagukban is bátran vállalkozhattak volna az alkotmányozásra. Ezt mégsem tették, mert nagyon jól tudták, hogy a parlamenti arányok nem azonosak a társadalmi támogatottság mértékével, és az alkotmányozás menetére és módszerére vonatkozóan létre is jött egy egészséges megállapodás. Éppen ezért érthetetlen, hogy az alkotmánybíró jelölésénél miért akarják mereven érvényesíteni a többség hatalmi presztízsszempontjait, és miért zárkóznak el makacsul bármilyen idézõjelbe tett "engedmény" vagy konszenzus elõl.
A második szempont: Valahogy mindenki megfeledkezni látszik arról, hogy az új alkotmánybírók megválasztása nemcsak a hátralévõ - remélhetõleg csupán szûk két esztendõre -, hanem majdnem két és fél ciklusra szól. Miért igyekszik valaki makacsul hatalmi akaratának indokolatlan prolongálására? Vajon honnan tudja elõre ilyen váteszi bölcsességgel, hogy 1998-ban és 2002-ben kinek a kezében lesz a piros ász, milyenek lesznek a politikai hatalmi viszonyok, ki lesz kormányon és ki lesz ellenzékben? Nem lenne ajánlatos egy kicsit szerényebbnek lenni, és arra gondolni, hogy egy remélhetõleg normálissá váló közéletben a jövõben is elengedhetetlen lesz a politikai konszenzus?
(16.10)
A harmadik szempont: miért csorgatjuk elszántan a politika mérgét? Vajon miért tesszük függõvé politikai szempontoktól az alkotmánybíró jelölését, hiszen az alkotmánybíró nem politikai pártokhoz, hanem az alkotmányhoz, a jogállamiság védelméhez kötõdik?
Az eddig felmerült jelöltek szakmai alkalmassága mindenki számára vitathatatlan, és ezért értelmileg érthetetlen annak merev elutasítása, hogy közülük egyet nevezzen meg a koalíció, egyet az ellenzék, a harmadikat pedig közösen. És ha ez nem sikerül, akkor ám sorsoljunk. Sorsoljuk ki a harmadikat, és fejezzük be ezt az iszapbirkózást. Persze van még egy csodafegyver: kétharmados többséggel módosítani lehet a törvényt. Ez persze beindítaná azt az ördögi kört, amelybõl soha nem lesz kitörés, és ezért én - az isten szerelmére! - kérem, hogy szálljunk már magunkba, és próbáljuk meg végre értelmesen megoldani a problémát! Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)