Bauer Tamás Tartalom Elõzõ Következõ

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Szeretném elõrebocsátani, hogy magam is jelen voltam azon a tájékoztatón, amelyet a külügyminiszter úr tartott a parlamenti frakciók vezetõinek, és ezen a tájékoztatón a külügyminiszter úr és az államtitkár úr is felhívta a figyelmet arra, hogy a szövegek angol nyelven készültek, és a szövegek nyelvi egyeztetése, a román és a magyar változat egybevetése még hátra van. Tehát semmiféle becsapás nem történt.

De a dolog érdemére térve, képviselõ urak, mi valamennyien azt a bizonyos korábbi változatot ismertük meg akkor, amikor az ellenzék kezdeményezésére itt az Országgyûlésben hosszas, több mint 10 órás, 13 órás vita folyt az alapszerzõdés kérdésében. Ebben a vitában azt hallottuk az ellenzéki pártoktól, hogy ez a szerzõdés, az a változat, amelyekrõl most azt mondják, hogy kedvezõbb. Errõl a változatról azt mondták, hogy hazaárulás - mondotta Torgyán képviselõ úr. (Dr. Torgyán József: Igazam volt. Zúgolódás az ellenzéki pártok padsoraiban.) Errõl a változatról azt mondták, hogy ez azt jelenti, hogy lemondunk az erdélyi magyarságról - mondta, ha jól emlékszem, Lezsák pártelnök úr. Errõl a változatról azt írta a Fidesz elnöke a Magyar Nemzetben, hogy ennek egyetlen új pontja van, az, hogy 10 évig érvényes. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Igaza volt!) Nos, ha ezek az állítások igazak lennének, akkor nem értem, a tisztelt képviselõ uraknak mi a problémája azzal, ha két szöveg között eltérés van. Azt hiszem, hogy hazaárulás és hazaárulás között nehéz fokozati különbséget felfedezni. (Hangoskodás, közbekiabálások, moraj a teremben.)

Önökkel szemben viszont azt gondolom, hogy az a végleges változat, amelyet a két miniszterelnök aláírt, tartalmazza a kisebbség szabad kapcsolattartását az anyanemzettel, benne van a szövegben. Tartalmazza a kisebbség szabad jogát az anyanyelven való képzésre az állami oktatásban. Tartalmazza a legfontosabb kisebbségi jogokat. Azt gondolom, hogy az aláírt szerzõdésben (Az elnök pohara megklocogtatásával figyelmeztet a felszólalási idõ leteltére.) lényegesen több van a romániai magyar kisebbség számára, mint azt, hogy 10 évig tart. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage