DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Az alkotmánykoncepció egy mondatához szeretnék hozzászólni, ahhoz amelyik úgy szól, hogy: "a Magyar Országgyûlés továbbra is egykamarás legyen". Emögött az egy mondat mögött egyéves alkotmány-elõkészítõ bizottsági vita, legalább három tucat monográfia, könyv, többszáz oldalas szakértõi tanulmányok, és hát nagyon eltérõ álláspontok vannak. Az eltérõ álláspontok megjelentek itt a nyilvános vitában is. A mai napon is Dornbach Alajos, Áder János képviselõtársaim az egykamara mellett, mások, a tegnapi napon K. Csontos Miklós, Torgyán József, a kora reggeli hozzászólásában és mások, korábbi hozzászólásaikban a kétkamarás megoldás mellett érveltek.
Én igazán nem kívánok sem az egykamarás, sem a kétkamarás megoldás mellett érvelni, én a megfontolás mellett szeretnék érvelni. Tehát, hogy vegyük komolyan az érveket és az ellenérveket, mindkét álláspont mellett nagyon komoly pro és kontra - érvek és ellenérvek - hozhatók fel, és még azt is elõre bocsátanám, hogy véleményem szerint nem is feltétlenül szükséges az, hogy a jelenlegi alkotmányozási idõszakban dõljön el az, hogy hosszú távon Magyarországon marad-e az egykamara, vagy esetleg visszatérünk a kétkamarához. El tudom képzelni azt, hogy az alkotmány elfogadása után a viták tovább folynak, és esetleg egy késõbbi idõszakban - akár népszavazás formájában - dõl el hosszú távon az egykamara vagy a kétkamara ügye. De el tudok képzelni más megoldást is ennek a kérdésnek az eldöntését illetõen, ezt a hozzászólásom legvégén mondanám el.
Örülök annak, hogy érvek és ellenérvek hangoztak el és nem politikai deklarációk ebben az ügyben, itt a nyilvános vitában is. Szeretném én is komolyan venni ezeket az érveket és ellenérveket, és ezért egy kicsit távolabbról indítva, a tárgyszerûség indokából következõen elõször azokat a szempontokat elõsorolva, amelyek egyáltalán a téma, egyáltalán a kétkamara vagy egykamara mellett szólnak.
Az elsõ tényezõ kétségtelenül a tradíció. Hogy vajon a tradíció az egykamara vagy a kétkamara mellett szól e. Van ellenpélda is, mert például Finnország, kétszáz éves parlamentarizmusa során többször áttért a kétkamarára, aztán visszatért az egykamarára, majd megint a kétkamarára; 1906 óta - kétségtelen tény - egykamara van Finnországban. Magyarországon azonban - és itt kapcsolódnék vitatkozva Áder János képviselõtársam egyik mondatához -, Magyarországon nagyon komoly tradíciója van a kétkamarának, nagyon komoly történeti érvek hozhatók fel, hiszen 1608 óta, törvényben szabályozottan 1918- ig kétkamarás Országgyûlés volt, követküldési joggal, a megyei nemesi közgyûlések követküldési jogával a képviselõházba. 1926-tól 1944-ig - tehát további 18 évig - szintén kétkamara volt, egy teljesen megreformált, nevében is megváltoztatott fõrendi házból felsõházzá változtatott második kamara mûködött, tehát 326 éven keresztül Magyarországon, a magyar parlamentarizmus történetében kétkamarás Országgyûlés volt. Igaz, hozzá lehet tenni, hogy az elmúlt 50 évben viszont egykamara van, akkor viszont tegyük hozzá azt is, hogy igazi parlamenti demokrácia ebbõl az 50 évbõl Magyarországon csak 1945 és mondjuk 1949 között volt, tehát a demokratikus egykamarás parlamenti demokrácia mintegy négy éven keresztül - most nem akarok történelmi vitát folytatni, hogy vajon hol húzódott a cezúra a parlamenti demokráciában -, de mondjuk azt, hogy a '49-es választásokig még egy többpárti parlamenti egykamarás parlament mûködött Magyarországon, illetve 1990-tõl gyakorlatilag szintén egy demokratikus egykamarás parlament mûködik.
Tehát a demokratikus elv alapján mûködõ egykamarás parlamentnek az ideje jóval rövidebb történetileg a magyar parlamentarizmus történetében, mint a kétkamarás, feudális rendi kétkamarás kétségtelenül, de 1867 után már a valódi többpártrendszeren alapuló, parlamenti demokráciát megtestesítõ kétkamarás rendszernek a története. Lehet több példát felhozni: Svájc, például nemcsak az Egyesült Királyság, illetve Anglia kétkamarás megoldása mellett hozhatók fel történeti érvek, hanem nagyon erõsen ragaszkodnak - tradicionális okokra hivatkozva és tekintettel például Svájcban - a kétkamara mellett. Kétségtelen tény tehát, hogy a tradíciónak komoly ereje és komoly szerepe van az egykamara vagy a kétkamara meghatározása ügyében.
A második tény, ami meghatározza azt, hogy egy országban kétkamara vagy egykamara van-e, az, hogy szövetséges állam-e, vagy ún. unitárius, tehát egységes állam-e egy ország. Kétségtelen tény, hogy minden szövetségi államban kétkamara van. Viszont nem minden kétkamarás állam szövetségi állam. Pl. Magyarországon 1926 és 1944 között a felsõház úgy mûködött, hogy nem volt Magyarország szövetségi állam. Nemcsak Magyarország nem szövetségi állam, hanem például, - ugorjunk egyet - az újonnan alakult demokráciák közül Csehország sem szövetségi állam például és kétkamarás rendszere van. Horvátország sem szövetségi állam, és kétkamarás rendszere van. Úgyhogy a környezõ, újonnan alakult demokratikus államok közül is jó néhány olyan van, amelyik nem szövetségi állam, tehát nem teszi szükségessé a második kamarát a tagállamoknak a képviselete, és mégis kétkamarás parlamentet mûködtetnek.
A harmadik elv és tényezõ, ami meghatározza az egy- vagy kétkamara létét az az, hogy miféle képviseleti tartalmat akarnak a törvényhozók, akik az egy- vagy kétkamaráról döntenek, vagy az állampolgárok - ha õk döntenek - miféle képviseleti tartalmakat akarnak megjeleníteni a parlamentben. Ha lényegileg a modern, versengõ többpártrendszerek elve alapján, a pártok képviseletét kívánják megvalósítani, vagy lényegileg ezt akarják megvalósítani, akkor nincs szükség kétkamarára. Ha a pártok képviselete mellett, kiegészítõ jelleggel be akarnak építeni valamilyen más képviseletet - mondjuk például az etnikai képviseletet -, akkor be lehet építeni egykamarába is - volt erre kezdeményezés a magyar demokratikus parlament történetében már az elõzõ ciklusban -, hogy delegációs elv alapján tizennyolc, tíz, többféle javaslat volt, nemzeti képviselõ delegált - nem választott -, hanem delegáltképviselõ épüljön be a 386 fõs magyar egykamarás rendszerbe.
(11.10)
Ez már tulajdonképpen a képviselõi egyenlõség elvével némi szakítást jelentene, de kiegészítõ képviseleti elvként megõrizhetõ és beépíthetõ egykamarás rendszerbe is. Nem építhetõ be egykamarás rendszerbe egy komolyan vett regionális területi érdekképviselet. Ha komolyan vesszük, ha nem egyszerûen csak azt mondjuk, hogy hát többféle megyébõl jönnek a képviselõk, többféle foglalkozást ûznek, van aki tanár, van aki a munkavállalói oldal képviselõje, van aki a munkáltatói oldal képviselõje, tehát nem a személyes képviselet szempontjából nézzük a parlament megosztottságát, hanem az intézményes érdekképviselet oldaláról, akkor a komolyan vett területi képviselet - akár tagállami területi érdekképviselet, akár államon belüli, regionális, megyei szintû vagy más elnevezéssel jelölhetõ területi érdekképviselet - már a második kamara megszervezése mellett szól. Tehát hogyha a területi érdekképviseletet, netántán gazdasági rétegek, kamarák, korporációk képviseletét is meg akarom valósítani a parlamentben, akkor lényegileg azt szintén csak a második kamarával lehet.
Ha a vallási érdekképviseletet, a vallások vagy a nagy egyházaknak a jelenlétét a parlamentben valaki fontosnak tartja anélkül, hogy feladná az állam és az egyház közhatalmi szigorú elválasztottságának az elvét, akkor ezt megint csak tulajdonképpen a második kamarával lehet elérni, mert az még nem jelent egyházi képviseletet, hogy képviselõtársaink között jelenleg is van olyan, aki aktív tagja valamelyik egyháznak, mert tudjuk jól egyébként, hogy az összeférhetetlenségi szabályok például a világon legtöbb helyen, Magyarországon is a képviselõházból kizárták a hivatásos papokat, szerzetesrendek tagjait, a nagy egyházak képviseletét a felsõházban biztosította. Úgyhogy azt gondolom, hogy ezek a legfontosabb tényezõk, amelyeket érdemes pro és kontra számba venni, és utána az érveket figyelembe véve eljutni arra a következtetésre, hogy vajon az egykamara vagy a kétkamara biztosít-e jobb érdekképviseletet, biztosít-e megfontoltabb törvényhozást, esetleg hát bizonyos féket, nem teljes egyensúlyt, csak bizonyos féket a képviselõházzal szemben.
Egy kérdés van, ami szerintem nem döntõ, bár a viták során nagyon sokszor felvetõdik. Ez a létszám és a költség kérdése. Az országok, nemcsak Magyarország, hanem az országok képviseletében az, hogy 20-30 vagy 50 fõvel kevesebb képviselõ ül-e a parlamentben, nem kardinális kérdés. Nem az a lényeg, hogy 20-30 képviselõnek a bérét meg lehet-e spórolni, vagy ennyivel többe kerül, hanem sokkal fontosabb elvek, tényezõk, funkciók és feladatok vannak, amelyeket számba kell venni a kívánatos, vagy az optimális, vagy kielégítõnek tekinthetõ létszám mellett. Egyébként nagyon sokszor elhangzott az az érv is, hogy az esetleges második, vagy kétkamarára való áttérés esetén egyáltalán nem kellene megnövelni a jelenlegi 386 fõs képviselõi létszámot, 350 vagy akár 250 vagy 300 fõs együttes létszám mellett is megoldható a kétkamara.
Néhány történeti és nemzetközi tendencia. Kétségtelen tény, hogy 1945 után az egyik tendencia a második kamarák megszüntetése volt. Ennek alapján szûnt meg Svédországban - amit például Áder János is említett - 1970-ben, Dániában 1953-ban, Finnországban - csak azért, mert a skandináv államokat többen említették olyan példaként, mint amelyek rendre megszüntették a második kamarájukat - Finnországban 1906-ban szûnt meg, Portugáliában 1974-ben szûnt meg a kétkamarás parlament. Tehát az egyik tendencia kétségtelen tény, hogy a kis államok szakítottak a kétkamarás megoldással és áttértek az egykamarára. A másik tendencia viszont a kétkamarás parlamenti képviseletek fenntartása. Fenntartása, stabilizálása, és hát a ragaszkodás hozzájuk. Így Németország, a Német Szövetségi Köztársaság, az USA, Kanada, Svájc, India, mind megõrizte és ragaszkodott a kétkamarás rendszerükhöz, sõt az Egyesült Államokon belül Nebraska Államot kivéve minden tagállamon belül is kétkamara van. Tehát nemcsak magának az Egyesült Államoknak a képviselõi testülete kétkamarás, hanem a tagállamoké is, Nebraska Államot leszámítva. De mondhatjuk azt is, hogy Németországon belül Bajorország mint tagállam is kétkamarás parlamentet mûködtet, a többi az egykamarás parlamentet mûködtet, a többi tagállam. Vagy India 22 tagállamából hét tagállamban kétkamarás rendszer van, tehát ezek olyan szövetségi államok, ahol nemcsak a szövetségi képviselet, hanem a tagállami képviselet rendszere is többelvû, illetve kétkamarás. Persze, lehet mondani azt is, hogy India 22 tagállamából hétben van, viszont hát 15-ben nincsen.
A harmadik tendencia, nem is tendencia, inkább érdekesség az, hogy vannak olyan országok, pontosabban két európai ország, ezek közül az egyik Norvégia, ahol kétkamara van, azt hiszem ez csak egy tévesztés volt Áder János részérõl, hogy Norvégiát az egykamarás parlamentû országok közé sorolta, tehát Norvégiában és Izlandban egy parlamentet választanak meg a választók, és utána az alakuló ülésén ez a parlament osztja magát ketté két kamarára, hát a norvégoké, csak azért, mert nehezen jegyzem meg, Odelsting-nek és Storting-nek hívják az így kettéosztott két kamarát, dehát ez kuriózum, érdekesség azért, mert választáson alapul mind a kettõ, tehát nincs delegációs elv benne, mind a kettõ választáson alapul, érvényesül a választás és a képviselõk egyenlõségének elve, és a szétosztás következtében mind a kettõben egyforma a pártképviselet és a pártarány, nem borul fel a felsõházban vagy az alsóházban a választásokon kialakult választási eredmény, illetve ennek megfelelõ pártképviselet.
El kell mondani azt is, hogy ha a világra tekintünk ki, 1985-ben az Interparlamentáris Unió felmérése szerint 83 országból 28-ban volt kétkamara, és a 28 kétkamarás országból 12 unitárius, tehát nem szövetségi állam volt. Néhány példát hoztam erre föl a régmúltból is, illetve az újonnan alakult demokráciák közül is. Hozzá kell hogy tegyem azt is, végül a nemzetközi tendenciákat figyelembe véve, hogy Európában jelenleg 17 országban van kétkamarás rendszer, és mint mondottam, jó néhány ezek közül olyan, amelyik nem szövetségi állam, hanem unitárius állam. A létszámot tekintve nagyon nagy a szóródás, kétségtelen tény, hogy Angliában, ahol 1835 tagja van a két kamarának, együttesen, ott a legnagyobb a képviselõi létszám, a többinél általában 250 és 350-400 között szóródik, kivételesen vannak 100 fõs kétkamarás rendszerek is, kétségtelen tény, de az átlag az 250 és 350 között van a két kamara együttes létszáma.
Végül néhány történeti érvet a magyar történelembõl. Mint mondottam ugye, Magyarországon 1608-tól 1918-ig a fõrendiház formájában és az Országgyûlés formában, ugye képviselõház formájában, kétkamarás rendszer mûködött. Ezt a kétkamarás rendszer reformálta meg az 1926. évi XXII. törvény, amely lényegesen átalakította a felsõházat, megõrzött bizonyos elemeket, az úgynevezett leszármazási elv alapján való részvételt a felsõházban, de emellett beépített olyan modern képviseleti elveket, mint például azt, hogy a törvényhatóságok képviselõi, megyék és törvényhatósági jogú városok 76 fõt delegálhattak a 244 fõs felsõházba. Késõbb ez a szám 126-ra növekedett, mert idõközben nõtt a felsõháznak a létszáma, legutoljára már 369 fõ volt a 1941-es reformok révén a felsõháznak a létszáma, akkor 126 fõt küldhettek a törvényhatóságok a felsõházba, vagy a nagy egyházak vezetõi 30 fõvel képviseltették magukat a felsõházban: katolikus egyházfõk 15, református egyházfõk 6, evangélikus egyházfõk 5 fõvel, unitárius, görög-keleti egyházfõk egy-egy, és az izraelita egyházfõk két fõvel.
Vagy, amit szintén nagyon fontosnak tartok, hogy a tudományos élet, a kultúra, az egyetemek és a fõiskolák szférájából 19 delegátust, illetve képviselõt küldhettek a felsõházba a Magyar Tudományos Akadémia egy fõt, az egyetemek és fõiskolák 15 fõt küldhettek a magyar felsõházba. Érdekesség, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum egy fõt delegálhatott. És még egy elvet tartott fontosnak a felsõházi érdekképviselet szempontjából: a különbözõ kamarák, különbözõ érdekszövetségek gazdasági kamarák képviseletét, ezek száma 18 és 24 között volt a felsõház létszámának a növekedésével együtt.
(11.20)
Az Áru- és Értéktõzsdétõl kezdve a Kereskedelmi és Iparkamara például 6 fõt, a Mezõgazdasági Kamara 6 fõt, az Ügyvédi Kamara és a Mérnöki Kamarák 2-2 fõt, a Közjegyzõi Kamara 1 fõt, az Orvosi Kamara 2 fõt, a Gyáriparosok Országos Szövetsége 2 fõt és a többi, az ONGESZ szintén 2 fõt küldhetett. Miért tartom fontos történelmi példának a magyar felsõházat? Egyrészrõl azért, mert egy tradíciót folytatott, egy 310 éves tradíciót folytatott, másrészrõl nem szövetségi állam, hanem unitárius állam keretében biztosította és intézményesítette a második kamarát, harmadrészt, és ezt tartom a legfontosabbnak, többelvû képviseletet tett lehetõvé. Még nincs is ebben benne az etnikai képviselet, holott Magyarországon nagyon fontosnak tartanám, dehát több képviselõtársam érintette az alkotmányvita kapcsán és attól függetlenül is, a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti szintû intézményes képviseletének a megoldását. A második kamara meg tudná oldani az elsõ kamarában uralkodó pártelvû képviselet mellett a regionális érdekképviseletet, a szakmai korporatív érdekképviseletet és az etnikai érdekképviseletet, hogy egyházi érdekképviseletre szükség lenne-e, azt gondolom, hogy ezt inkább én most zárójelbe tenném, mert ez nagyon differenciált és bonyolult vitát indíthatna el.
Összegezve én azt mondanám, hogy a második kamarának az elõnyei, azért hadd soroljam a második kamara elõnyeit, mert az elsõ kamara elõnyeit Áder János és Dornbach Alajos is részletesen elsorolta, és nincs is vitám azokkal az érvekkel, igazuk van az elsõ kamara mellett szóló érveiket tekintve. Én a második kamara mellett szóló érveket hadd soroljam föl.
A legfontosabb érvnek a többszintû, intézményes képviseletet tartom. A pártelvû képviselet mellett, a gazdasági korporatív érdekképviseletet, ehhez hozzátenném azt, hogy ezt nagyon fontosnak tartom azért is, mert Magyarországon nincs - bár van országos szinten mûködõ tripárti, tehát háromoldalú érdekegyeztetõ rendszer -, de nincsen igazi közjogi jogosítványa ennek a rendszernek. Nem eléggé intézményesült és épült ki az országos szintû háromoldalú vagy akár többoldalú érdekképviselet rendszere, amelynek rendkívül fontos a társadalmi béke és megõrzése szempontjából, rendkívül fontos közjogi szerepet lehetne adni, ez Magyarországon csak részlegesen épült ki, ez újabb érveket szolgáltat véleményem szerint a gazdasági korporációk érdekképviseletének az intézményesítése mellett, esetleg egy második kamarában. Persze ha kiépülne egy osztrák vagy német típusú korporatív érdekképviseleti rendszer, és az megerõsödne, akkor természetesen súlytalanná válnának, vagy legalábbis csökkennének a második kamarában a korporációk érdekképviselete mellett szóló érvek. De a többszintû, többelvû, differenciáltabb, a pluralitást, a többféle pluralitást megjelenítõ funkciója miatt a második kamara mellett azt gondolom, hogy nagyon sok érv hozható fel.
Azt gondolom, hogy a második érv, ami emellett fölhozható, hogy a differenciáltabb érdekképviselet egyúttal a társadalmi béke és a társadalmi partnerség megteremtése, a szociális béke és biztonság megteremtése szempontjából társadalmi méretû, makroszintû biztosítékot vagy nagyobb biztosítékot jelentene az egykamarás parlamenttel szemben.
A harmadik érv az, amire Áder János is kitért, de õ inkább negatívan ítélte meg ezt az érvet. Nevezetesen azt, hogy a második kamara bizonyos féket jelentene az elsõ kamara döntéseivel szemben, de csak féket, mert természetesen én sem értenék egyet azzal, hogy ez a felsõház, vagy nem tudom, hogy neveznénk, második kamara, ez fölénõhessen a képviselõ-testületnek, nem szabadna engedni, hogy dominálja, uralja, de azt feltétlenül el lehet ismerni, hogy a konszolidáció idõszakában több megfontolásra van szükség a törvények meghozatala során, és Magyarországon, mivel a Magyarország történetében másodszor következett be tulajdonképpen szabad, demokratikus, versengõ, többpártrendszeren alapuló választások révén kormányváltás, 1990-ben és 1994- ben, illetve hát volt egy 1905-ös váltás is, ilyen típusú választásokon bekövetkezett kormányváltás is. Tehát nincs elég tapasztalata Magyarországnak még a kormányváltások mellett megteremtendõ stabilitás tekintetében, és a második kamara egy kicsit távolabb áll a pártpolitikai versengéstõl és képviseletektõl és az ezen alapuló kormányváltásoktól, és az ezen alapuló nagy cikkcakkoktól, mármint kormánypolitikai cikkcakkoktól. Ezeket a cikkcakkokat megszüntetni nem kellene természetesen, mert hiszen a kormányoknak joguk van ahhoz, hogy önálló kormánypolitikát folytassanak, de csökkentené egy kicsit a nagyon nagy eltéréseket az egymást követõ kormányok politikájában. Tehát ez a fékezés, ez a megfontolásra késztetés szerintem erénye a két kamarának. Kétségtelen tény, hogy differenciáltabb, bonyolultabb rendszer, ennek következtében lassító szerepe van. Ez a lassító szerep gyors törvényhozás esetén negatív szerepet tölt be, ha nincs szükség nagyon gyors törvényhozásra, mert mondjuk konszolidáltabb állapotok vannak, akkor ez a fékezés inkább pozitív szerepet tölt be.
Végül pedig azt gondolom, hogy a két kamara mûködése esetén bizonyos közjogi méltóságok együttes ülésen való megválasztására is sor kerülhetne. Magyarországon nagy vita folyik például ugye a köztársasági elnök megválasztásáról. Én is szeretnék ehhez a témakörhöz majd a következõ hozzászólásomban hozzászólni. Úgy tûnik, hogy elég komolyan megosztott a közvélemény, a köztársasági elnök közvetlen vagy közvetett megválasztását illetõen. Megoldható lenne ez az éles dilemma például két kamara esetében, oly módon, hogy a két kamara együttes ülésén válassza meg a Magyar Köztársaság elnökét. Érveléseimmel, hangsúlyozom még egyszer, bár az érveim zömét a második mellett sorakoztattam fel, de föl tudnám hozni, illetve el tudom ismerni képviselõtársaim jelentõs részének az érveit, azokat az érveit, amelyek az egy kamara mellett szólnak - könnyebb, gyorsabb megoldást tesz lehetõvé. Bizonyos kiegészítõ eljárásokkal és megoldásokkal be lehet építeni a pártpolitikai képviselet mellett más képviseletet is az egy kamarába, kétségtelen, most már hozzászokott vagy inkább hozzászokott a társadalom, a képviselõk hozzászoktak a kormány, a kormányzat hozzászokott az egy kamara mûködéséhez, tehát elismerem ezeknek az érveknek is a létjogosultságát. Én nem is azért szóltam hozzá, hogy egyértelmûen letegyem a voksomat az egy vagy két kamara mellett, hanem azért szóltam hozzá, hogy megfontolásra ajánljam mind a mellettük, mind az ellenük szóló érveket, és végül hangsúlyozzam azt, hogy nem feltétlenül kell ezt az alkotmányossági vitát, és egy ponton túl politikai vitát, most a mostani alkotmányozás idõszakában eldönteni, el lehet dönteni késõbb is. Az élet, az igények, a szükségletek ismét napirendre tûzhetik vagy napirenden tarthatják ezt a vitát, de van egy javaslatom egyúttal: eldönthetõ ez az alkotmányozás elõtt. A mostani nyilvános vitában is eléggé nyilvánvalóvá vált az, hogy legalább három olyan kérdés van, amelyet nem szabad az alkotmánykoncepció vagy normaszöveg kapcsán eldönteni, ahogy Boross Péter legutóbb utalt például a halálbüntetés kérdésére, vagy mások is. Legalább három ilyen kérdés van: az egyik az egykamara vagy kétkamara, a másik a halálbüntetés alkotmányi szintû megengedése vagy tilalma, a harmadik a köztársasági elnök választásának a módja, parlament általi vagy a választópolgárok általi választása. Negyedikként én még azt is elfogadnám, hogy az államforma kérdésében is ki lehetne tûzni népszavazást, de az alkotmány normaszövegének az elfogadása elõtt. Tehát egy elõzetes népszavazást és ezekre a kérdésekre. Akkor ezekre a kérdésekre az alkotmány koncepciójáról vagy normaszövegérõl folytatott vitától függetlenül foglalhatna állást a magyar társadalom, és a népszavazás eredménye kötelezõ lenne a törvényhozásra, illetve az alkotmány szövegezõire.
(11.30)
Tehát el tudnám képzelni azt, hogy például ebben a négy kérdésben - köztük az egykamara, kétkamara kérdésében - a választópolgárok döntsenek, az alkotmányozás végsõ eldöntése elõtt, tehát egy elõzetes, kifejezetten erre a négy kérdésre kiírt, akár együttesen kiírt népszavazás keretében. Köszönöm a figyelmet.(Taps a bal oldal padsoraiban.)