DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR, az FKGP képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök úr! Tisztelt Országgyûlés! Az elõzõ parlamenti ciklus egyik legtöbbet vitatott, sõt a legszélesebb körben megvitatott törvény volt a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény. Annak idején az iránta tanúsított általános figyelem teljesen érthetõ volt, hiszen a közoktatás az a terület, amely a lakosság legszélesebb körét, minden rétegét érinti. A most beterjesztett törvényjavaslat, illetve a törvény módosítása abból a kényszerbõl ered, hogy a jogalkotók úgy látták, ideje felülvizsgálni a törvény rendelkezéseit.
(8.20)
Meg kell mondanom, ez a felülvizsgálat túlzottan is sikeres volt, ugyanis a törvénynek szinte minden paragrafusát módosították olyannyira, hogy terjedelmében csaknem duplájára nõtt. Tehát hasznosabb lett volna, ha módosítás helyett teljesen új közoktatási törvényt nyújtanak be, akkor legalább áttekinthetõbb lenne.
Ugyanakkor megállapítható, hogy a módosítások jelentõs része formai. Erre csak egyetlen példa: a törvényjavaslat 9. § (1) bekezdésében módosítja a törvény 11. § (1) bekezdése e/ pontját. Az eredeti szövegben az áll, hogy "tanuló joga, hogy hozzájusson a tanulmányai folytatásához és jogai gyakorlásához szükséges információkhoz." A módosítás viszont a tanulmányok folytatásához szükséges információkat már nem tartja fontosnak. Más esetekben a módosítás részletesen magyaráz olyan fogalmakat, amelyek közérthetõek, illetve az eredeti szövegben jól magyarázottak. Ilyen körülmények között nehéz meghatározni azokat a súlypontokat, amelyek valójában szükségessé tették a módosítást.
A törvényjavaslat áttekintése során nem véletlen, ha elsõsorban a pénzügyi finanszírozás kérdéseit vizsgáljuk. A módosítás milyen változásokat is hoz ezen területen? Sajnos, általános tapasztalat, hogy az eltúlzott, vagy éppen indokolatlan megtakarításra való törekvés súlyos károkat okoz a közoktatás területén, ezért a nem kellõen megalapozott részkérdések, lépések egyenesen katasztrofális hatást keltenek. Az indoklás mindenesetre megnyugtat. A javaslat nem foglalkozik finanszírozási kérdésekkel - azokat az államháztartási törvényre bízza -, csupán azokat az elõírásokat igyekszik újragondolni, amelyek ebbõl a szempontból lényegesek. A finanszírozás közvetlen kérdéseivel a törvényjavaslat valóban nem foglalkozik. Az általa megváltoztatott paraméterek azonban annál drasztikusabban hatnak. A normatív szabályozás úgy látszik, lassanként az illetékesek idegeire megy, mivel az itt megfogalmazott módosítás rendkívül keményen érinti - véleményem szerint - a közoktatás egészét.
A törvényjavaslatnak megfelelõen a támogatás a költségvetési hozzájárulás számításának alapja, lényege pedig a csoport, illetve osztály helyett a tanulói létszám. Nyilvánvaló, hogy az új normatíva alaposan megváltoztatja az iskolák helyzetét, hiszen a pedagógiai munka megszervezése mindenképpen osztályokhoz, csoportokhoz kötõdik már Comenius óta.
Az eredeti, a törvény által rögzített megoldás alapvetõen figyelembe vette az oktatás szempontjait, egyben - a csoportok, osztályok átlaglétszámának meghatározásánál - egy meghatározó minõségi színvonalat is, amely tulajdonképpen a tanulók, az iskolák helyzetét, a tanulók képességeit, az eltéréseket is figyelembe vette.
A csoportok, osztályok maximális létszámának megadása ugyanakkor kellõ védelmet nyújtott ahhoz, hogy a létszámnövelés ne csökkentse az oktatás minõségi színvonalát. A módosítás különösen annak tudatában kegyetlen, hogy mindnyájan tudjuk, a következõ években rohamosan csökken az iskolakezdõ gyerekszám, tehát a jelenlegi törvényi keretek között is csökkenne az indítandó csoportok, osztályok száma. Ezért rendkívül álszent az a magyarázkodása, hogy nem kíván a finaszírozás kérdéseivel foglalkozni. Az új, egy fõre esõ támogatás összegének, vagy legalább körülbelüli értékének ismerete nélkül nem mérhetõ fel a szabályozás tényleges hatása. Hogy lesz káros hatása, az biztosan látszik. Abból a megközelítésbõl, hogy a törvényjavaslat csak a maximális osztálylétszámot szabja meg, sõt ennek lényeges túllépését is esetenként engedélyezi, hozzátéve, hogy természetesen a fenntartók alacsonyabb értéket is meghatározhatnak, csak éppen az anyagi különbséget nekik kell fedezniük.
Különösen a kistelepülések iskoláit hozza a módosítás lehetetlen helyzetbe. Itt csak az oktatási színvonal rovására lehet megoldani a kérdést. Az új normatívához kapcsolódóan, a kötelezõ óraszám meghatározása azt jelenti, hogy az új rendszer jelentõs mértékû pedagóguselbocsátással jár. Hogy az élet azért ne legyen olyan könnyû, a törvényjavaslathoz csatolt kormányhatározat-tervezet még tovább bonyolítja úgy a közoktatási intézmények, mint az önkormányzatok helyzetét.
Már korábban is számos problémát okozott, hogy a költségvetés, illetve a tanév kezdete és vége eltér egymástól. A költségvetés a támogatást az adott évre határozza meg, a fenntartó önkormányzat is erre az évre készíti a költségvetését, ha aztán az év szeptemberében kiderül, hogy az új tanévben a vártnál, illetve a tervezettnél kevesebb a gyerek az indítandó osztályokban, a különbséget vissza kell fizetni az államkasszának. Igen ám, de az iskolák fenntartási költségei az utóbbi években, a rohamos infláció következtében nem csökkentek, hanem évrõl évre jelentõsen nõttek. A visszafizetési kötelezettség a fenntartót érzékenyen érintette, hiszen módosítania kellett a költségvetését. Ilyen módon a visszafizetés sok helyen, különösen a kistelepüléseken nehézségekkel járt. Ezzel a módszerrel - bár a takarékosság szempontjai elvileg érthetõk -, az önkormányzatoknál tökéletesen tervezhetetlenné teszik a közoktatási ráfordításokat, a negyedéves változásokat ugyanis végképp nem lehet elõre felbecsülni, az önkormányzatoknak viszont nincsenek olyan anyagi tartalékai, amelybõl megfelelõ puffert képezhetnének.
A törvényjavaslatban foglalt módosítások tartalmával és kihatásaival témakörönként is bõségesen lehetne foglalkozni, de az alapos áttekintéshez rendelkezésre álló idõ rövidsége és a javaslat mérete erre nem ad módot.
Az elõzõekben kiemelt téma is jól mutatja, hogy a módosítások megtervezése nem hatásvizsgálatok alapján történt, és összefüggéseiben sem tekintették át a kölcsönhatásokat. Az összefüggések vizsgálatának hiányára csak egy példát szeretnék említeni: a törvény - nagyon helyesen - rögzítette a állami, illetve önkormányzati intézmények világnézeti semlegességét, arra kötelezve õket, hogy ezen a területen az ismeretek tárgyilagos és többoldalú közvetítését biztosítsák.
(8.30)
A módosítás a 3. § (2) bekezdésében ezt még tovább fokozza, amikor kimondja, idézem "az állami és helyi önkormányzati nevelési-oktatási intézmény, nevelési, illetve pedagógiai programja, mûködése, tevékenysége és irányítása, vallási és világnézeti tanítások igazáról nem foglalhat állást. Vallási és világnézeti kérdésekben semlegesnek kell maradnia." Kétségtelen, ez a megfogalmazás egyértelmûbb, mint az elõzõ törvényi szakasz. Nem is volna semmilyen probléma, ha a 15. § (1) bekezdésében fel nem fedeznénk a pedagógus jogait. A 4. § (2) bekezdésében foglaltak megtartásával, saját világnézete és értékrendje szerint végezhet nevelõ, illetve a nevelõ és oktató munkáját, anélkül, hogy annak elfogadására kényszerítené, vagy késztetné a gyermekeket, a tanulókat.
Teljesen egyértelmû, hogy itt összeegyeztethetetlen és megvalósíthatatlan követelményekrõl van szó. Ugyanis, vagy világnézetileg semlegesen, állásfoglalás nélkül folyik a tanítás, oktatás, amely nem kényszeríti a pedagógust arra, hogy saját nézeteit feladja, csak éppen nem adhat más hangot, vagy nem hangoztathatja saját nézeteit, de akkor az állásfoglalási kötelezettséget szegi meg. A két feltétel semmiképpen sem egyeztethetõ össze. Arról nem is beszélve, hogy a jogszabály alkotója a pedagógus példamutatását figyelemre sem méltatja.
Kíváncsi lennék a jogalkotó álláspontjára abban az esetben, ha azt tapasztalná, hogy a módosítás alapján valamilyen szélsõséges ideológia, vagy értékrend szerint végzik a nevelõ vagy oktatómunkát. Egyébként sem egészen világos az iskolai semlegesség hangoztatása akkor, amikor a törvényjavaslat módosítja az eredeti törvény 39. § (4) bekezdését, és a továbbiakban lehetõvé teszi párthoz kötõdõ társadalmi szervezetek iskolai mûködését, amelyet a korábbi törvény tiltott.
A közoktatási törvény hatályba lépése, jóformán csak két év telt el, éppen ennyi idõ kell ahhoz, hogy beépüljön a gyakorlatba. A törvény jelen módosítása ezt a folyamatot megtöri, és szinte teljes átrendezõdést igényel. A jogszabályt kidolgozó minisztérium a felsõoktatás esetében nagyon lelkesen támogatja és hangoztatja a minõségi képzés megvalósításának fontosságát. Jó lenne, ha ezt a lelkesedést a közoktatásra is kiterjesztené, (Csengetés.) akkor ugyanis valószínûleg elfogadható a törvényjavaslat, elfogadható törvényjavaslat született volna, a T/2458. számú törvényjavaslatot ugyanis a Független Kisgazdapárt jelen formájában nem tudja elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)