Surján László Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselõtársam! Amikor arról beszélt, hogy valóban bizonyos jövedelmi korlátok már az elõzõ kormány idején megjelentek, akkor rám nézett, gondolom, nem teljesen véletlenül. Ezzel kapcsolatban két megjegyzést szeretnék tenni.

Az egyik az, hogy ezek a jövedelmi korlátok valóban megjelentek az említett helyeken. Igaz, hogy ezek a korlátok a most meghúzottakhoz képest lényegesen magasabb szinten fordultak elõ, és azért akkor is voltak hangok ellenük - érdemes a régi jegyzõkönyveket megnézni -, nem is maguk a korlátok ellen, hiszen mindenki érezte, hogy ezek elég magasan vannak meghúzva, hanem az adminisztrációval kapcsolatban ezek a problémák bizony akkor is felmerültek.

A másik viszont, hogy én most nem vitatkozásul, hanem pozitíven akarom visszaigazolni azt, amit a képviselõ asszony mondott, és éppen azon, jórészt korábbi szabaddemokrata hozzászólásokat kritizálom, amelyek az elmúlt négy év szociálpolitikai fejlõdését úgy ítélték meg, hogy semmi nem történt. Pontosan arra szeretnék rámutatni - egyetértõen az elhangzottakkal -, hogy ennek a rendszernek az átalakítása bizony megkezdõdött. Lehet azt mondani, hogy ez egyesek szerint túl lassú volt, lehet azt mondani - amit akkoriban mondtak -, hogy túl gyors volt; tehát nagyon nehéz itt optimális megoldásokat találni. De - s én ezt most jólesõ érzéssel nyugtázom, hogy - ennek a folyamatnak a kezdete finomabb formában, mint most, de egy szükségszerû átalakulás kezdete megindult, hiszen egy részben gazdagodó társadalomban nem lehet az egyenlõségre épített elveket fenntartani, s az elszegényedettnél viszont ugyancsak komolyan kell venni az elszegényedést. (Taps.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage