Orosz István Tartalom Elõzõ Következõ

DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Elnök Asszony! Azt hiszem, hogy Szentkuti képviselõtársam nagyon fontos kérdésekrõl szólt, és mindhárom kérdése, amit felvetett, alapvetõ kérdés.

Ezek közül a biztonság vagy magas jövedelem alternatívája azonban az én érzésem szerint ebben a gazdasági helyzetben, amelyben élünk, sajnos egy kissé elméleti megközelítése a problémának.

Azt hiszem, hogy inkább olyan törekvéseket láthatunk, amelyek a bizonytalanság és alacsony jövedelem irányába próbálják meg elmozdítani a közalkalmazottak egy részét, és ezt semmiképpen sem lehet támogatni. Úgy gondolom, hogy Szentkuti képviselõ úr is azért emlegette a kettõt ilyen formában, hogy az ellenkezõje nehogy bekövetkezzék.

(19.10)

Ami a pedagógusbérekért való felelõsség kérdését illeti, ahhoz egyetlenegy mondatot fûzök. Teljesen egyetértek vele, teljesen igaza van: el kell dönteni azt, hogy ki a felelõs. Talán az új közoktatásitörvény-módosítás, amely ezt az arányt 70-30-ban osztja meg az állam és az önkormányzatok között, jelenthet egyfajta megoldást arra, ami teljesen jogos. Hadd mondjam a saját tapasztalatomból - én korábban Debrecenben önkormányzati képviselõ voltam -, hogy gyakorlatilag Debrecen város ilyen értelmû ellátását, a pedagógusok ellátását 51 százalékban biztosította és biztosítja jelenleg is a központi költségvetés. A többit a városnak kell hozzátenni. És hogy ez okoz zavarokat, azt az ottani pedagógustüntetés és sok minden más mutatja. És nem Debrecen az egyetlen város e tekintetben. Köszönöm szépen. (Taps.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage