DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Mindenekelõtt köszönöm a lehetõséget, hogy a helyemrõl szólhatok. Úgy vélem, hogy a közalkalmazotti törvény módosításáról szóló elõterjesztés szükségességérõl nemigen lehet vitázni; legalábbis az eddigi bizottsági viták arról gyõztek meg mindannyiunkat, hogy ennek a törvénynek a módosítására szükség van.
Szükség van erre mindenekelõtt azért, mert az az illetménytábla, amely ehhez a törvényhez kapcsolódik, a jelen feltételek között már nem felel meg a követelményeknek. Másokkal szemben azért az a véleményem, hogy nem azért nem felel meg, mert ez az illetménytábla - eredeti célkitûzését tekintve is - rossz volt. Hiszen vissza akart állítani egy olyan illetmény-elõlépési rendszert, amelynek megvoltak a maga kedvezõ vonásai, amely kiegyenlítette tulajdonképpen azokat a nem feltétlenül szükséges különbségeket tájegységek és munkahelyek között, amelyek nem mindig a reális differenciálódás - vagy reális bérdifferenciák - eredményeként születtek meg.
Úgy vélem azonban, hogy maga az egész bértábla konszolidáltabb viszonyokra készült. Az az elõlépési rendszer, amely ebben a bértáblában benne volt - a háromévenkénti, megfelelõ összeggel való elõrelépés -, egy olyan struktúrában, olyan helyzetben, amelyben az infláció olyan mértékû, mint a legutóbbi években volt, nyilvánvalóan nem tette lehetõvé azt, hogy a közalkalmazottaknak az a rétege, amelyre kiterjedt ez a bértáblázat és az elõrelépési rendszer, igazában lépést tarthasson az inflációval.
Egyetlenegy példával hadd igazoljam ezt! Valamelyik lapban jelent meg az a kimutatás, amely az elmúlt három esztendõ reálbércsökkenését mutatta ki, és éppen a közalkalmazottak esetében - nem függetlenül a bértáblától - ez a csökkenés a legnagyobb mértékû volt.
Másrészt úgy vélem, hogy szükséges a törvény módosítása - erre a miniszteri expozé is utalt - a munkahelyek demokratikus átalakulása és a munkahelyek demokratikus fejlõdése szempontjából is. Lényegében a közalkalmazotti tanácsok és az üzemi tanácsok közötti különbség tûnik el a törvény módosításával; legalábbis a közremûködés tekintetében az együttdöntési jog és az egyetértési jog közötti különbséget szünteti meg a törvény. Azt az együttdöntési jogot, amely az üzemi tanácsokat megillette korábban is, kiterjeszti most a közalkalmazotti tanácsokra is, amelyeknél ezt korábban - amint ez az indoklásban szerepel és olvasható - az egyetértési jog helyettesítette.
Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom - és erre szintén utalt a miniszteri expozé - azokat a pontosításokat, amelyek a határozatlan és határozott idejû kinevezések ügyében történtek. Nem szeretnék visszatekinteni most azokra a dolgokra, amelyek az elmúlt idõszakban éppen a felmentésekkel kapcsolatos bérkifizetéseket illették, hiszen a határozott idejû kinevezések esetében ezek meglehetõsen nagy összegeket is kitehettek bizonyos vezetõk esetében. Ha ez megszûnik, akkor világos, hogy ilyen jellegû anomáliák a következõkben nem fordulhatnak elõ.
Ugyancsak fontos, úgy vélem, e tekintetben a vezetõi megbízás visszavonásakor bevezetendõ indoklás szükségszerûsége és szükségessége, ami megint csak azt jelenti, hogy olyan helyzet alakul ki a közalkalmazottak esetében is, amely a munkáltatót kötelezi arra, hogy ezt az indoklást megfogalmazza.
Amirõl igazában szólni akarok, az tulajdonképpen három paragrafusa a törvénymódosításnak. Engedjék meg, hogy errõl a három paragrafushelyrõl mondjam el a magam mondanivalóját. Az egyik a 6. §, amely úgy szól, hogy a közalkalmazotti tanácsot együttdöntési jog illeti meg a kollektív szerzõdésben meghatározott jóléti célú pénzeszközök felhasználása, illetve az ilyen jellegû intézmények és ingatlanok hasznosítása tekintetében. A korábbiakban már említettem, hogy ezt jelentõs elõrelépésnek tartom, elsõsorban azért, mert megszünteti azt a különbséget, ami az üzemi tanácsok és a közalkalmazotti tanácsok között van e tekintetben. Hiszen nem egyszerûen arról van szó, hogy egy elkészített javaslattal egyetért a közalkalmazotti tanács, hanem a közalkalmazotti tanács az együttdöntés folyamatában maga is aktívan részt vesz ennek a döntésnek a kidolgozásában.
Valójában egyetlenegy aggály az, ami miatt mégis szólok. Végül is az egyetértési jog azt jelentette, hogy biztosan elkészül az elõterjesztés, hiszen ez a munkáltató kötelessége, és ezzel a közalkalmazotti tanács vagy egyetért, vagy nem ért egyet. Ha együttdöntésre szólítjuk fel tulajdonképpen a közalkalmazotti tanácsot, vagy együttdöntést kívánunk meg a közalkalmazotti tanácstól, ez olyan fajta közremûködést jelent a döntések kidolgozásában is, amire nem tudom, hogy megvan-e minden esetben a hajlandóság a közalkalmazotti tanácsokban.
(18.30)
Ha megerõsítenek engem képviselõtársaim vagy miniszter úr abban, hogy az üzemi tanácsok esetében ez egy jól mûködõ rendszer volt, akkor természetesen tudomásul tudom venni, de az aggályaimat azért e tekintetben mégis szabad legyen megfogalmaznom.
A másik - és elnézést kérek, hogy errõl is szólok - a 12. §, amelyik azt mondja ki, hogy: "Nem jár továbbá végkielégítés a közalkalmazottnak, ha nyugellátásra szerzett jogosultságot vagy korengedményes nyugdíjat állapítottak meg részére, illetve a további közalkalmazotti jogviszony megszüntetése esetén."
Egy sajátos közalkalmazotti rétegrõl hadd szóljak: ez az egyetemi tanárok sajátos közalkalmazotti rétege, akikrõl, akiknek a nyugalomba vonulásáról külön törvény rendelkezik: a felsõoktatási törvény 17. §-a, amelyik 70 évet ír elõ a kötelezõ nyugalomba vonulás esetére. Én természetesen tudomásul veszem, hogy ha nyugalomba vonulnak ezt megelõzõen, vagy a munkáltató õket ezt megelõzõen nyugdíjba küldi, akkor nem jár nekik ez a kiegészítés. Csakhogy az aggály ott kezdõdik, hogy egy olyan helyzetben, amikor bizony leépítések voltak és vannak a felsõoktatásban - és félek tõle, hogy nem az utolsó lépést tették meg e tekintetben a felsõoktatásban -, abban az esetben bizony a könnyebb ellenállás azt jelenti a munkáltató számára, hogy a - mondjuk így - magasan kvalifikált, magasan képzett egyetemi tanárok elbocsátása a könnyebb megoldás, hiszen nekik legalább nem kell végkielégítést fizetni, míg ha nyugdíj elõtt állnak vagy 60 éves kor elõttiek, abban az esetben ilyen végkielégítést is fizetni kell.
Ezt nem azért mondom, mert nem volt ilyen gyakorlat. Sajnos, azt kell mondanom, hogy bizony, ilyenfajta magatartás a felsõoktatásban, az egyetemeken az elmúlt idõszakban bizony elõfordult, és úgy érzem, ezt az aggályt mindenképpen meg kell fogalmazni.
A harmadik kérdés, amirõl szólni szeretnék - illetve a harmadik paragrafus -, az a 25. §, amelyik a G fizetési osztályt teremti meg, és az abba való besorolás feltételeit tartalmazza. Nem kívánom az egészet ismertetni, azt hiszem, hogy azon képviselõtársaim, akik itt maradtak, többé-kevésbé tudják, hogy mi található benne.
Bizony, azt kell mondanom, hogy ez a G fizetési kategória egy nagyon mesterségesen megalkotott kategória, olyan kategória, amely azért sok mindent egy kupacba gyûjt össze. Olyan kupacba, amelyben össze nem illõ dolgok is vannak és olyan elemek is, amelyekkel nagyon nehéz - legalábbis hosszú távon - egyetérteni. Én tudomásul veszem azt - a bizottsági ülésünkön részt vevõ államtitkár úr ezt el is mondotta -, hogy egy évre történik ez a szabályozás, de azért mondom el mindazt, amit ezzel kapcsolatban el akarok mondani, hogy a következõ évi szabályozásban, a hosszú távú szabályozásban ezek az elemek lehetõleg ne kerüljenek egymás mellé.
A törvény felsorolja azt, hogy kiket kell ide, ebbe a G kategóriába besorolni. Azt mondja feltételként, hogy aki "kiemelt közalkalmazotti osztályba nyert besorolást és munkaköre ellátásához szükséges két egyetemi oklevéllel rendelkezik". Ez az elsõ, amit tudomásul kell venni: ha valaki két egyetemi oklevelet szerzett, az nyilván többet végzett, mint aki egy egyetemi oklevelet szerzett.
A gond ott van az egyetemi oklevelet szerzettek egy jelentõs rétegénél, akik egyszerre szereztek két szakon - mondjuk így - egyetemi oklevelet. Tehát ha valaki angol-francia szakos tanár, az szerezhetett egyetemi diplomát úgy, hogy szerzett külön egy angol szakos diplomát és külön egy francia szakos diplomát, így akkor G kategóriába kell õt besorolni, ellenben ha angol-francia szakos tanárként szerzett diplomát, akkor egy diplomája van és így az E kategóriába sorolandó be.
Magyarországon '54 óta kétszakos tanárképzés van, ennek megfelelõen nagyon nagy rétegre terjed ki, ha ezt különválasztjuk, de van ilyen gond - és '89 óta egy szakon is lehet végezni. Miért hozzuk kedvezõbb helyzetbe azokat, akik esetleg azért szereztek külön egy-egy egyetemi diplomát, mert nem biztos, hogy együtt meg tudták volna szerezni? Itt, ebben a törvényben azonban mindenféleképpen kedvezõbb helyzetbe kerülnek.
A továbbiakat nem emlegetem, ami az egyetemi oklevéllel és egy másik szakon szerzett fõiskolai oklevéllel kapcsolatos, ezt tudomásul lehet venni; akik posztgraduális képzésben, szakosító képzésben szerzett oklevéllel vagy doktori címmel, illetve doktori fokozattal rendelkeznek. Legfeljebb megjegyzem, hogy az új doktori eljárás során szerzett doktori oklevél talán nem biztos, hogy egyenértékû egy egyetemi vagy egy fõiskolai oklevéllel, de ezt már nagyon halkan mondom és nem merem igazán mondani, hogy furcsa elemek kerültek ide.
Végül az utolsó passzusban benne van mindenki, a kandidatúrát szerzettektõl a nagydoktorokon keresztül az akadémikusokig, akik mind ebbe a kategóriába sorolandók be. Talán ez is elégséges volt annak indoklására, hogy ez a G kategória erre az egyéves átmenetre esetleg elfogadható. De hosszú távon azt a tízes rendszert, amit tervbe vett a kormányzat, hogy megteremti a bérkategóriák tekintetében, azt mindenféleképpen meg kell valósítani, hogy ebbe az utolsó kategóriába ne ilyen sokféle és különféle elemekbõl álló egységek legyenek benne.
Végül még egy utolsó elem, amivel szeretném befejezni a mondandómat. Azt hiszem, hogy a jelenleg érvényes bértáblának az a legnagyobb gondja - amit Szöllõsi Istvánné kollegina, képviselõ asszony társam elmondott a bizottság véleményeként -, hogy ebben a rendszerben kevés pénz van; ezért nem lehet igazából megoldani egy sor problémát.
Egy nagyon enyhe kis számítást végeztem arról, hogy mi lenne abban az esetben, ha a kategóriák esetében az A1 - az a bizonyos A1, amely most már ebben a táblázatban nem szorzó és semmit sem jelent - a minimálbérnek felelne meg. Az utolsó kategóriában, tehát az öt és feles szorzóban, a nyugdíjasoknál, a nyugdíj elõtt állóknál ez 79 750 forintot jelentene. Tessék nekem megmondani azt, hogy a 79 750 forint bruttó bér a közalkalmazottak bármelyik kategóriája számára olyan óriási bér, amit nem lehet elviselni ebben a társadalomban? Ez egy bruttó bér, tessék összehasonlítani mondjuk a nem közalkalmazottak bérezésével! Nyilvánvalóan nem azt mondom, hogy az a megoldás, hogy csináljuk vissza, és mérjük a minimálbérhez ezt a bértáblázatot, de valamilyen megoldást ezzel kapcsolatosan találni kell.
Szeretném, ha utolsó megjegyzésként - és ez valóban az utolsó -, amit a bizottsági ülésünkön a mûvészeti akadémiák vagy mûvészeti egyetemek rektori székének képviselõje fogalmazott meg, hangot kapna a parlamentben az õ véleményük is.
A törvényjavaslat azt mondja ki a c) pontban - ez a 25. § -, hogy akik tudományos fokozattal, illetve a 120. §-nak megfelelõ bekezdés szerinti mester-, DLA-fokozattal rendelkeznek, azok sorolhatók be ide. Ez egy új fogalom a mûvészképzésben, a mester cím és rang megszerzése egy modern dolog, nem néhány éve van meg.
Az a furcsa helyzet állhat elõ, hogy az, aki tanítja ezeket a mesterkurzuson résztvevõket, de nem rendelkezik ilyen fokozattal, nem sorolható be a G kategóriába, azonban az, aki tanít, és megszerzi ezt a DLA- fokozatot, az besorolható ide. Gondolom, hogy azért ezeket az anomáliákat meg kell szüntetni. Tisztelt képviselõtársaim, még egyszer azt mondom, hogy el tudom fogadni az elõterjesztést és a javaslatot, ha ez egy évre szól. Ha erre az évre szól, és a következõ évben valóban elõvesszük mindazokat a problémákat, amelyekbõl én csak néhányat villantottam fel, de gondolom, hogy ezen kívül még nagyon sok van. Köszönöm szépen. (Taps.)
(18.40)