DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A január 11-ei Magyar Nemzetben rövid összefoglaló jelent meg arról, hogy elõzõ napon ön fogadta az egyes fontos tisztségeket betöltõ személyek ellenõrzésével megbízott bírákat. Megtudható a híradásból, hogy mivel nem foglalkoztak. Nem foglalkoztak a vonatkozó parlamenti vita kérdéseivel és az érintett bírák munkajogi helyzetébõl fakadó ismert kérdésekkel sem.
Tudvalevõ, hogy az Alkotmánybíróság jogszerûnek tartja azt, hogy e bírák minden nyilvántartásba betekinthessenek, és az is tudott dolog, hogy õk e jogukkal elõzõleg élni kívántak. A híradásból annyi derül ki, hogy a belügyminiszter a testülettel való együttmûködést jónak, zökkenõmentesnek ítéli meg, de arra semmi sem utalt, hogy ez mit jelent a tények nyelvén, vagy hogy ez lenne a bírák véleménye is. Miért mondom ezt így? Ugyanis a korábbiakban többször kaptunk olyan hírt, hogy az átvilágító bírák hiába fordulnak az átvilágításhoz szükséges okmányokért az intézményekhez, olyan hír is volt például, hogy nem kaptak lehetõséget a BM archívumába betekinteni. Ehelyett - és idézek egy február 8-ai cikket - "a kiválasztott dokumentumok a miniszter asztalára kerültek és ennek alapján írásos feljegyzést készített, kire nézve van terhelõ adat".
Könnyen belátható, hogy a nem ritkán ellentmondó tartalmú okmányok esetében viszont az eredetiek közvetlen tanulmányozása szükséges. Ilyen elõzmények után joggal érdekelheti a közvéleményt, hogy belügyminiszter úr álláspontja hogyan alakult a kérdésben, és hogy a jó együttmûködés alapja nem az-e véletlenül, hogy az ügynökbírák valójában lemondtak a lelkiismeretes munkavégzés igényérõl.
És hogy adjak egy magas labdát a miniszter úrnak, hadd említsem meg azt, hogy kooperáció és kollaboráció hasonló tartalmú szó, de azért csengésében óriási különbség van. Kérem válaszát. (Taps az MDF padsoraiból.)