Kovács Kálmán Tartalom Elõzõ Következõ

KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõ Úr! Teljes mértékben egyetértek az ön aggodalmaival. Ebben a Házban már többször hangzott el interpelláció és kérdés is az árvízvédelemmel kapcsolatosan. Éppen ezekre a veszélyekre tekintettel döntött 1995-ben a kormány és hagyta jóvá azt az árvízvédelmi programot, amely - 1995-ös áron - összességében 59 milliárd forintnyi beruházást irányzott elõ.

Az árvízvédelemben a biztonság sajnos egy relatív fogalom, hiszen - katasztrófáról lévén szó - nehezen méretezhetõ annak a mértéke, mégis azt mondhatjuk, hogy az elmúlt száz év árvizeit figyelembe véve valóban - és errõl személyesen is meggyõzõdtem több helyen - a védgátaknak mintegy 57 százaléka felel meg ma ennek az elvárásnak, a biztonság ilyen szintjének. Ezért van szükség ezekre a beruházásokra.

Ön említette a kormány új döntését, amely az elsõ ütemben 14,3 milliárd forintot irányzott elõ. Ezen belül már 1996-ban 2,3 milliárd forintot, amely 900 millió forinttal több, mint az elõzõ évben erre a célra fordított összeg.

Ami a Felsõ-Tisza-vidéket érinti: a közvetlenül az árvízvédelmi mûvek fejlesztésére szánt 918 millió forintból a Felsõ-Tisza-vidékre 116 millió forint jut az idén, ami közel kétszerese a tavalyinak, illetve az elmúlt hat esztendõ átlagának is. Idén elsõsorban a Szamoson - ahogy ön említette - a már korábban megkezdett kritikus szakasz töltéserõsítését tudjuk ebbõl végrehajtani, és a következõ három évben kerül sor az ön által említett beruházások mintegy 40 százalékának az elvégzésére.

Köszönöm.

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage