BURÁNY SÁNDOR, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A költségvetési jog egy kiváló elemzõje a következõket írta egyszer: "Ha tapsvihart akarsz aratni a képviselõházban, úgy tarts egy dicsérõ beszédet a takarékosságról általánosságban, ha pedig biztos vereséget akarsz szenvedni, úgy javasolj megtakarítást egy konkrét tételnél!"
Úgy gondolom, ez az idézet hûen tükrözi az államháztartási reform eddigi történetét. Ez a törvényjavaslat, mint erre többen is utaltak, nem a teljes államháztartási reform, annak "csak" egy nagyon lényeges területe. Jelentõségét abban látom, hogy egyrészt a kormánynak a végrehajtás során, a parlamentnek pedig a törvényalkotás során lehetõséget ad arra, hogy a költségvetési jogot eddigi fehér foltokra kiterjessze.
Ezzel kapcsolatban szeretném idézni dr. Magyary Zoltán, a magyar költségvetési jog egy kiváló professzora munkájából a következõ idézetet. Ez a munka 1923-ban készült: "A modern alkotmányos államokban a parlamenti rendszer mellett az állami költségvetés megállapításának jogát a parlamentek gyakorolják. Ezt a jogukat az alkotmány egyik sarktételének, egyik legnagyobb fontosságú jogosítványuknak tekintik, s annak kivívásáért és védelmére mindig a legnagyobb áldozatokkal harcoltak s féltékenyen vigyáztak."
Nézzük meg, tisztelt képviselõtársaim, hogy az elmúlt 25 évben ezen a területen körülbelül mi történt! Szeretnék hivatkozni ezzel kapcsolatban az Állami Számvevõszék kiváló elemzésére az 1990-94. év között lefolytatott ellenõrzések tapasztalataiból. Ezek alapján a következõ vázolható fel:
1970-ben egy pozitív és egy negatív folyamat indult meg. A pozitív folyamatot úgy lehetne jellemezni, hogy az addigi tervutasításos rendszert a reformfolyamatok szellemében kezdték felváltani az indirekt szabályozók. Ennek viszont volt egy furcsa mellékhatása. Nevezetesen: nem tudni, milyen ötlettõl vezérelve, ezek az indirekt szabályozók bekerültek a költségvetési jog szférájába. Tehát ahogy az áremelkedések az olajárrobbanás következtében begyûrûztek az országba, úgy gyûrûztek be a vállalati gazdálkodás alapelemei egy olyan területre, ahol ennek semmi keresnivalója nincs. Ennek következtében az elmúlt 25 év végére egy olyan helyzet alakult ki, melyet úgy lehetne jellemezni, hogy a pénz határozza meg a feladatokat. És én még ehhez hozzátenném: és a hollét határozza meg a tudatot.
Az Állami Számvevõszék ebben a jelentésében a következõ konklúziót adja: "Az Országgyûlés költségvetési joga még mindig nem érvényesül, a végrehajtó túlzott gazdálkodási önállósága a közpénzek kezelésénél nem fogadható el."
Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy vélem, hogy az a kincstári rendszer, melyet az eddigi hozzászólók is méltattak - több-kevesebb pontosítással kiegészítve - e nagyon fontos területen a közpénzek kezelését a végrehajtás gyakorlatában megszigorítja. Ugyanakkor nemcsak ez a fontos, mint már említettem, hanem az Országgyûlés jogainak kiterjesztése a költségvetés mind teljesebb területeire.
Elhangzott már a korábbi beszédekben és államtitkár úr expozéjában is, hogy a költségvetés számlarendjét az Állami Számvevõszékkel összhangban, a késõbbiekben, még ebben az évben, kormányrendelet fogja meghatározni. Ezzel kapcsolatban szeretném jelezni: fontosnak tartanám, ha olyan számlarend alakulna ki, melynek következtében a folyó kiadások és bevételek nem mosódnának össze az egyszeri mûveletekkel, s olyan mérlegek készülhetnének, amelyek a tõkemozgást is tartalmazzák, így a folyó kiadások mellett az állami vagyon változásairól is pontos képet alkothatnának a képviselõk.
Szeretném megállapítani, hogy ez a törvényjavaslat fontos elõrelépést tartalmaz az állami hitelátvállalások kérdésében is. Ez egyébként a közelmúltig döntõen az állami vállalatok szférájában bonyolódott.
(14.40)
A közgazdasági szakirodalomban Magyarországon 1987 óta magyar nyelven is hozzáférhetõ alapmunkában Samuelson és Nordhaus a hitelállománnyal kapcsolatban a következõ megállapítást teszi: "A kormányzati adósság és a kormányzati deficit között egyszerû összefüggés áll fenn: a kormányzati adósságnak az adott évben bekövetkezõ változása egyenlõ a költségvetési deficittel." Azt hihetnõk, kedves képviselõtársaim, hogy ez a magyar költségvetésben is így van, de egészen a közelmúltig - mint jeleztem - az úgynevezett költségvetésen kívüli kötelezettségvállalásokkal az állam olyan hiteleket vállalt át, amelyek adott költségvetési évben nem jelentek meg a törvényben, ugyanakkor kamatkiadásai a késõbbiekben terhelték az államháztartást.
Ebben a kérdésben az államháztartási törvényjavaslat fontos elõrelépés, mert életbelépése után ezeket az úgynevezett külsõ kötelezettségvállalásokat a továbbiakban nem teszi lehetõvé.
Itt szeretnék kitérni az úgynevezett elkülönített állami alapok kérdéskörére. Ha megnézzük az európai gyakorlatot, sokféle példával találkozhatunk. A spanyol költségvetési rendszer a miénkhez képest például összehasonlíthatatlanul szigorúbb, egyben mégis hasonlít a miénkhez: ott is léteztek elkülönített állami alapok különbözõ funkciókkal. Nos, a spanyol költségvetési szakemberek ezeket az alapokat szívós munkával az utolsó szálig megszüntették, véleményük szerint ugyanis ezek nem biztosítják a közpénzek hatékony felhasználását és melegágyai a korrupciónak.
Az alapok kérdésében magyar törekvések is megvalósulni látszottak. Ezzel kapcsolatban szeretném idézni egy volt pénzügyér, Kupa Mihály véleményét. Így szól: "Az elkülönített állami pénzalapokat valóban be akarjuk vinni a parlament elé felülvizsgálatra, mert ahogy megérezték a költségvetési reform szelét a tisztelt fõhatóságok, azonnal újabb és újabb alapokat szültek, mint egy kis nyuszi az õ tojásaival: mindegyiknek van egy."
A törekvéseket ugyanakkor látványos siker nem kísérte. Államtitkár úr utalt az expozéjában arra, hogy legjobb esetben is szinten maradt a számuk. A rideg valóság az, hogy az 1990-ben meglévõ huszonkét elkülönített alap 1994-re harminc alapra duzzadt fel. Ezzel kapcsolatban is számos fontos megállapítást tartalmaznak az Állami Számvevõszék jelentései. Ebbõl is szeretnék idézni néhány gondolatot.
Az áttekinthetõség rovására ment, hogy az alap kezelésének, felhasználásának számviteli és információs rendjét gyakran hiányosan szabályozták. Emiatt egyes esetekben az alap tényleges forrásait, felhasználását nem lehetett megállapítani, a jelentõs nagyságrendû bevételek, kiadások összetétele, tartalma ellenõrizhetetlenné vált. Mindezek következményeként az Országgyûlés nem ismerhette meg az alapok gazdálkodásának tényleges mûködését. Ezért három alapnál a mérlegvalódiság hiányát állapítottuk meg. A vizsgált alapok többségénél forrásbõséget tapasztaltunk, ami megnyilvánult például az indokolatlan tartalékképzésben, pénzkihelyezésekben, értékpapír-mûveletekben, vállalkozási tevékenységben, alapítványi támogatásokban, jelentõs nagyságrendû év végi pénzmaradványban, elõrehozott pénzkifizetésekben, illetve túlfinanszírozásban. A forrásbõség összefüggésben volt azzal, hogy a bevételeket nem az alap céljait jelentõ feladatokkal összhangban határozták meg. Az alapokba befolyt források egy része nem a kijelölt állami feladat finanszírozását szolgálta. E körbe tartozott a jórészt titkos minõsítésû, kormánydöntéssel elrendelt, az alap céljaitól idegen feladatok támogatása, mint például a Forma-1 vagy az EXPO '96. És hogy a közelmúlt egy fejleményét idézzem: ismeretes, hogy a Környezetvédelmi Alapban több milliárdos hiány keletkezett. Ha más nem is, ezek a tények nyilván indokolják, hogy az alapok környékén valaminek változnia kell.
Természetesen nincs szó az alapok államosításáról, nincs szó döntési önállóságuk megszüntetésérõl. Arról viszont igenis szó van, hogy többségük ezen túl bekerül a költségvetési törvénybe, így a költségvetési törvényalkotás során ezek céljai összevethetõk forrásaikkal, és módosító indítványokkal ugyanúgy kezelhetõk, mint minden más közpénz sorsa ebben az országban.
Röviden szeretnék kitérni a gördülõ tervezés fontosságára. A már említett Spanyolországban ez például négy évet fog át - különbözõ országokban ez az idõhorizont különbözõ mértékû. Három elemet szeretnék csak kiemelni annak aláhúzására, miért van szükség több évre elõrelátásra.
A stabilizációs csomag elfogadásakor ismertté vált, hogy azok a vámpótlékok, melyeket akkor megemeltünk, csak bizonyos ideig állhatnak fenn, mintegy két évig a nemzetközi megállapodásoknak megfelelõen. Ez mintegy 80-90 milliárdos összeg évente. Ez 1997-ben elfogy - valamit mondani kell arról, hogy ezt a forráskiesést a költségvetés hogyan kívánja pótolni. A privatizációs bevételek sem folynak majd az idõk végeztéig. Idén ez az összeg 107 milliárd forint. Elõbb vagy utóbb valamennyi állami vagyon, amit értékesíteni gondolunk, magántulajdonba kerül, és a privatizációs bevételek forrása is elapad. Erre a 100-150 milliárdos bevételkiesésre valamit a következõ évekre mondani kell.
Végül a kamatkiadások összege, ami az elmúlt években megtöbbszörözõdött és pillanatnyilag a '96. évi költségvetés tárgyalásában már több mint 550 milliárdos adat szerepel, azt hiszem, ez is egy olyan tétel, melynek idõbeli alakulását jó, ha a mindenkori Országgyûlés látja.
Hölgyeim és Uraim! A rendelkezésemre álló rövid idõkeretben újra szeretném idézni Magyary Zoltán professzor 1923-ban írott könyvének egy gondolatát: "Állam közigazgatás nélkül nincs. Modern állam költségvetés nélkül szintén nincs. De parlament nem oly régen van. A magyar alkotmány azért vette át nyugati példa után, mert életérdekeinek kielégítésére a rendiség elavult rendszerénél alkalmasabbnak találta. Mert a nemzet érdeke a legelõbbrevaló. Tehát a parlament érdeke, hogy az állam háztartására megszerzett irányító befolyásának megtarthatása végett azt úgy gyakorolja, hogy mindig az élettel haladó kormány elõtt járhasson. Saját létét ássa alá az a parlament, amely nem õrködik gondosan állandó munkaképessége fölött."
Hölgyeim és Uraim! Köszönöm a figyelmüket. Kérem, õrködjenek gondosan állandó munkaképességük fölött. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)