Békesi László Tartalom Elõzõ Következõ

DR. BÉKESI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Amit én "nyomtam" négy évig, és fogok, ameddig itt vagyok ebben a házban, az az államháztartási reform következetes végrehajtása. Szilágyiné ellenõrizheti a jegyzõkönyvekbõl. Elég nehéz lenne nekem másfajta szerepet tulajdonítani, mondjuk a túlelosztás szorgalmazását. (Taps a bal oldalról.) Ezt a saját frakciótársaim tudják igazolni. Nem is szeretnek érte.

Másik ügy:

Persze, hogy a kamatcsökkentés eredményezheti az államháztartás ma már egyre gyorsabban növekvõ tételének, az adósságszolgálati terheknek a csökkentését. Csakhogy az összefüggések itt sem fordíthatók meg. Ahhoz, hogy a kamatterhek csökkenjenek, elõször az államháztartás hiányát kell csökkenteni. Nincs fordítva. Nincs olyan, hogy voluntarista módon csökkentjük a kamatokat. Illetve volt ilyen 1992-93-ban, amikor az MNB indokolatlanul lenyomta a jegybanki alapkamatot: egyetlen évben 90 milliárd forinttal csökkent a lakossági megtakarítás ennek hatására. Ezt nem kellene eredményként elkönyvelni. Ha majd úgy tudjuk csökkenteni az államháztartás hiányát, hogy emiatt az állampapírokra kevesebb kamatot kell a piacon fizetni, akkor a kamatszínvonal természetes módon csökkenni fog, visszahatva az államháztartás kiadásaira is. Ez igaz. De nem fordítva áll az összefüggés. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage