DR. CSÁKABONYI BALÁZS, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! A büntetés- végrehajtási szervezetrõl szóló, T/1376. számú törvényjavaslat régi adósságot törleszt. Míg a büntetés-végrehajtási szervezet szakmai feladatait, a szabadságelvonással járó büntetések és intézkedések végrehajtását az 1979-es 11. törvényerejû rendelet részletesen meghatározza, addig a büntetés- végrehajtási szervezettel, az irányítási jogkörökkel és az ezekhez kapcsolódó jelentõs tárgykörök szabályozásával mindössze az 1963-as 24. törvényerejû rendelet foglalkozott, de az is elsõsorban azzal, hogy a büntetés- végrehajtással kapcsolatos jogokat a belügyminisztertõl az igazságügy- miniszterhez telepítette át.
Így a szabályozás szükségszerû és tovább nem halasztható, mivel meg kell határozni a büntetés-végrehajtási szervezetnek az államszervezetben elfoglalt helyét, az irányítási és vezetési jogköröket, valamint a szervezet mûködésének legfontosabb szabályait. Mindeddig nem volt kellõen és egyértelmûen szabályozva a kényszerítõ eszközök alkalmazására, továbbá a fogva tartottakkal kapcsolatos adatok nyilvántartására vonatkozó kérdéskör sem.
Nem vitás, hogy a jogalkotási törvény elõírásai szerint ezeknek a kérdéseknek a rendezése törvényi szintet igényel. Tekintettel arra, hogy a szabályozás átfogó jellegû, így szükségszerûen néhány tekintetben maga után kell hogy vonja az 1979-es 11. törvényerejû rendelet módosítását is, a büntetés-végrehajtásban közremûködõ állami szervek, illetve a végrehajtást segítõ szervek, szervezetek és személyek elhatárolását érintve, valamint a kártérítési eljárás egyszerûsítését mind a szervezet, mind a fogva tartottak tekintetében. Ugyanakkor ez utóbbi témakör szükségessé teszi a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény minimális terjedelmû módosítását is.
Tisztelt Országgyûlés! Elöljáróban elismerõen kell szólnom a törvény elõkészítése során végzett munkáról, arról a logikusan és következetesen véghez vitt törvény-elõkészítési folyamatról, amelyben lehetõséget teremtettek a szakmai észrevételek érvényre juttatására, a jogharmonizációra és a korszerû kodifikációs követelmények érvényesülésére egyaránt. Mindezek eredményeképpen egy általunk átgondoltnak, tartalmában korszerûnek és megjelenési formájában is kifejezetten jónak értékelhetõ törvényjavaslat került elõterjesztésre.
A törvény felépítése logikus. Ez elõsegíti majd a gyakorlati alkalmazást is. Mind megfogalmazásában, mind a fogalmak meghatározásában egyértelmû.
Ezek a megállapítások természetesen nem jelentik azt, hogy kellõen átgondolt módosító indítványokkal néhány tekintetben ne lehetne még jobbá tenni a törvényjavaslatot, azonban úgy gondolom, összességében feltétlenül indokolt az a megállapítás, hogy a törvénytervezet minõsége igen jónak tekinthetõ.
Nem kívánom a tisztelt Országgyûlést a törvény tartalmi elemeinek felsorolásával és azok elemzésével terhelni, mert a fent tett általános megállapítás már önmagában is minõsít. Várható azonban, hogy a törvény néhány rendelkezéséhez módosító javaslatok fognak születni, így különösen a kényszerintézkedések börtönön kívüli alkalmazásával, a kártérítéssel kapcsolatos végrehajtás nehézségeivel kapcsolatosan, amelyek elsõsorban majd gyakorlati problémaként jelennek meg.
Tekintettel arra, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet feladatainak ellátása során, az erre törvényben feljogosított szervek határozata alapján, az egyik legfontosabb alapjogot, a személyi szabadsághoz való jogot korlátozza, nem közömbös a jogalkotó és természetesen a társadalom számára sem, hogy ez a korlátozás kellõ garanciák mellett valósuljon meg.
Megítélésem szerint ez a garanciarendszer átszövi a törvény egészét, egzaktan szabályozza a szervezeti felépítésén túl annak irányítási rendszerét, továbbá logikusan telepíti a rendszerben elfoglalt helytõl függõen ezeknek az eszközöknek a garanciáit is. Kiemelkedõ szerepet szán az igazságügy- miniszternek, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának és természetesen a büntetés-végrehajtási intézmények parancsnokainak. Mindezt egy összefüggõ, egymásra épülõ rendszerben végzi el.
Újszerûen határozza meg a büntetés-végrehajtási feladatok ellátásában részt vevõk személyi körét, megállapítva, hogy a legfontosabb feladatokat a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló személyek látják el, alapvetõ feladatukként jelöli ki a fogva tartás törvényes ellátását, és ennek érdekében csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén intézkedésre, kényszerítõ eszközök alkalmazására kizárólag nekik biztosít jogot, illetõleg állapít meg kötelezettséget.
(10.10)
Az egyéb feladatok ellátásában lehetõvé teszi a közalkalmazottak, a gazdálkodó szervezeteknél pedig munkaviszonyban álló személyek foglalkoztatását is. A hivatásos szolgálati jogviszony, illetõleg az egyéb jogviszonyok tartalmát természetesen nem e törvény, hanem külön törvények határozzák meg.
A törvénytervezet teljességéhez tartozik, hogy nemzetközi kötelezettségeinkkel összhangban kimondja a kínzás, a kényszervallatás, az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát, és e tilalmak megszegõivel szemben külön intézkedési kötelezettséget ír elõ. A társadalmi fejlõdéssel összhangban történõ szabályozási követelménybõl adódóan figyelemmel van arra, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet feladatának ellátása során más állami szervekkel is együttmûködik, továbbá jogszabályi kötelezettség nélkül is lehetõsége van egyes szervezetekkel - az egyházakkal, alapítványokkal, illetve magánszemélyekkel - való együttmûködésre. Ennek az együttmûködésnek elsõdleges célja a fogva tartottak lehetõség szerinti anyagi segítése, lelki gondozása, a szabadulás után a társadalmi életbe való beilleszkedés elõsegítése. A nem állami szervekkel történõ együttmûködés szerzõdéses jellegû, kétoldalú kötelezettségvállaláson alapul, ezért - amennyiben a partnerek megszegnék a szervezet rendjére és biztonságára vonatkozó szabályokat - lehetõség nyílik az együttmûködés megszüntetésére.
Az élet számos területén, így például az atomhulladékok elhelyezésénél, szeméttároló telepek létesítésénél, nagy forgalmú utak nyomvonalának kijelölésekor élõ társadalmi problémaként jelentkezik a lakosság kisebb- nagyobb erejû idegenkedése, ellenállása. Ezekbõl a társadalmi jelenségekbõl indokoltan és helyesen következtet a tervezet arra, hogy a települések lakosságának életére kihat az a körülmény, hogy területükön büntetés- végrehajtási intézet mûködik. Gondoljunk csak arra, hogy a fogva tartottaknak az intézetbõl való eltávozása, kimaradása, esetleges szökése többek között a közbiztonságot is érinti. Ezért a javaslat elõírja, hogy a büntetés- végrehajtási intézet vagy a fogva tartottakat foglalkoztató gazdasági szervezet alapítása elõtt ki kell kérni az adott települési önkormányzat képviselõ-testületének véleményét; az intézet jellegének megváltoztatásáról, továbbá a lakosságot érintõ más lényeges intézkedésekrõl e szervet elõzetesen tájékoztatni kell.
A törvény a büntetés-végrehajtási szervezetet integrálja a fegyveres rendészeti szervek egészébe, és ebbõl adódóan, bár megfelelõ korlátok között, de lehetõvé teszi, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet segítséget nyújtson más rendvédelmi szervek részére közrendvédelmi feladataik ellátásához. Természetesen megteremti e segítségnyújtás garanciális feltételrendszerét is, így csak a közrend, a közbiztonság, az élet- és vagyonbiztonság súlyos sérelme vagy annak közvetlen veszélye esetén engedi meg a részvételt, ugyanakkor kötelezõen elõírja azt is, hogy ez a segítségnyújtás ne veszélyeztesse a büntetés-végrehajtási szervezet alapvetõ feladatának, a büntetés végrehajtásának biztonságát.
E kérdéskörhöz tartozik az a szabályozási megoldás is, ami az állampolgári segítségnyújtás sajátos eseteként jelenik meg. A tervezet kimondja, hogy az illetékes hatóság intézkedéséig a büntetés-végrehajtási szervezet személyi állományának tagja köteles segítséget nyújtani a bíró, az ügyész, illetve az eljárásban közremûködõ más hivatalos személyek részére az életüket, testi épségüket, személyes szabadságukat sértõ vagy közvetlenül veszélyeztetõ cselekmények megakadályozása érdekében. E rendelkezésnek gyakorlati jelentõsége van, nevezetesen az, hogy a fogva tartottak elõállítását végzõ személy kényszerítõeszközök alkalmazására kiképzett, így a fenti súlyos esetekben a segítségnyújtás tõle fokozottan elvárható. A javaslat e segítségnyújtás megadását is korlátozza, mivel ez sem veszélyeztetheti a szolgálati feladatok ellátását. Életszerû az a megoldás, hogy a feladat végrehajtásának, a segítségnyújtás szükségességének eldöntésérõl a konkrét körülmények értékelésével maga a személyi állomány tagja ott, a helyszínen dönt.
Garanciális rendelkezések sorát tartalmazza a törvényjavaslat a kényszerítõeszközök alkalmazásának szabályozásakor. Ilyen garanciális rendelkezés az, hogy kényszerítõ eszköz használatára csak akkor kerülhet sor, ha más intézkedés nem vezetett eredményre, továbbá hogy ilyen eszközök alkalmazására csak a személyi állomány hivatásos szolgálati jogviszonyban álló és az adott eszköz alkalmazására kiképzett tagja jogosult. Tiltó rendelkezést tartalmaz a javaslat a magatehetetlen személyekkel szemben történõ kényszereszköz alkalmazásának kizárásáról, és jelentõsen korlátozza a kényszerítõ eszközök alkalmazását a terhes nõkkel és a gyermekekkel szemben.
A kényszerítõ eszköz alkalmazását kivételnek minõsíti a javaslat, és elõírja azt, hogy a büntetés-végrehajtási szerv parancsnoka a kényszerítõ eszköz alkalmazásának jogszerûségét minden esetben köteles vizsgálni, és álláspontjáról rövid határidõn belül értesíteni azt a személyt, akivel szemben az adott eszközt alkalmazták. Ha a használat jogszerûtlennek minõsül, illetve az testi sérülést vagy halált okozott, az ügyész értesítése is kötelezõ. További törvényességi garanciát jelent, hogy az intézkedés során érintett személy a vele szemben alkalmazott eljárás miatt panaszjogot, feljelentési lehetõséget, avagy keresetindítási jogot kap.
A kényszerítõ eszközök alkalmazása során könnygáz, elektromos sokkolóeszköz vagy gumibot alkalmazható. Az alkalmazás általános feltétele, hogy ezek használatára csak aktív magatartás esetén kerülhet sor. A legsúlyosabb kényszerítõ eszköz, a lõfegyver használatát is pontosan és érthetõen fogalmazza meg a törvényjavaslat. Ezt rendkívül szigorú feltételekhez köti, amikor kimondja, hogy lõfegyverhasználatra csak akkor kerülhet sor, ha más eszköz használata nem vezet vagy nem vezetett eredményre, és a védett jogtárgy súlyos sérelme vagy annak közvetlen veszélye áll fenn. A tételes rendelkezések mindezekre vonatkozóan kellõ eligazítást adnak és szoros, kötelezõ sorrendet írnak elõ.
Tisztelt Országgyûlés! Felszólalásomban utaltam arra, hogy a törvényjavaslat a szervezeti rendszer megteremtésével, a legfontosabb rendelkezések megállapításával a törvényi szabályozást igénylõ kérdések sorozatát tartalmazza. Egyes területeken azonban alsóbb szintû jogszabályok megalkotása válik szükségessé, amelyekre az igazságügy-miniszter kap törvényi felhatalmazást. A törvény elfogadása és az arra épülõ végrehajtási szabályok megítélésem szerint korszerûvé és megfelelõbb garanciákkal körülbástyázottá teszik a büntetés-végrehajtás szervezetét és mûködését.
Mindezekre való tekintettel a törvényjavaslatot vitára és elfogadásra ajánlom. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
(10.20)