DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hosszú és minden tekintetben kimerítõ vita végén jutottunk el oda, hogy ma a tisztelt Ház dönteni fog a magyar-szlovák alapszerzõdés megerõsítésérõl. Csak a szorosan vett ratifikációs vita során mintegy 92 felszólalás hangzott el, 36 kormánypárti és 56 ellenzéki képviselõ kért és kapott szót ebben a vitában; csaknem 13 órán keresztül folyt a vita. Azt hiszem, hogy elhangzott minden lehetséges érv és ellenérv, bizonyítás és cáfolat - tehát hihetetlenül sok információ áll a tisztelt képviselõtársak rendelkezésére, hogy meghozzák azt a döntésüket, tudják-e támogatni ezt az alapszerzõdést. És akiknek az érvek és az ellenérvek nem nyújtottak elegendõ alapot a döntéshez, azok bõven meríthettek a vita során felmerült hangulati elemekbõl, sokszor rágalmakból, csúsztatásokból. Tehát mindenképpen kimondhatjuk, hogy egy gazdag, sokszínû vitán vagyunk túl.
Tisztelt Képviselõtársaim! A jelenlegi kormánypártok már a választási kampány során, már a választási programjukban világossá tették, hogy fontos célkitûzésnek tekintik a kétoldalú, a szomszédsági kapcsolatok javítását. Azt is elmondták, hogy az alapszerzõdést eszköznek tekintik és nem célnak, de olyan eszköznek, amely megfelelõ körülmények között elõsegítheti és biztosíthatja a célok megvalósulását, a kétoldalú kapcsolatok javulását - és azon keresztül a kisebbségek jogainak kiteljesedését.
Ebben a szellemben látott munkához a megalakult kormány. A kormány külpolitikai programja - amelyet a tisztelt Ház elfogadott és bizalmával tüntetett ki - kiemelt feladatnak tekintette a jószomszédi kapcsolatok javítását. Ebben a szellemben indultak meg a tárgyalások még a Moravcik vezette szlovák kormánnyal, majd pedig azt követõen - Meciar látogatását követõen - a mostani szlovák kormánnyal az alapszerzõdés létrehozására.
A magyar kormány abból indult ki, hogy az alapszerzõdésre szükség van abban az esetben, ha az alapszerzõdés lényegi elõrelépést, garanciákat, jogokat tud biztosítani, s megteremti a fundamentumát a kétoldalú kapcsolatoknak valamennyi területen - tehát nemcsak a kisebbségi kérdésekben. Tehát az alapszerzõdés, tisztelt képviselõtársaim, a két ország fontos alapdokumentuma. Ez valamennyi kétoldalú együttmûködés területére kiterjedõ fundamentum, amely biztosítja a gazdasági és a kereskedelmi, a kulturális és az oktatási, a környezetvédelmi és a tudományos együttmûködést széles körben, fölkínálva azt a lehetõséget, hogy további egyezmények, további megállapodások erõsítsék meg és gazdagítsák a lehetõségeket.
Megítélésünk szerint az alapszerzõdés megfelelt ennek a feladatának, és eltekintve a legtöbbet vitatott kisebbségi kérdésektõl - amelyekre mindjárt ki fogok térni -, jól szolgálta Magyarország és természetesen Szlovákia jószomszédi kapcsolatokra vonatkozó érdekeit, s bízhatunk abban, hogy ez - a szlovák ratifikáció után - hosszú távra megveti a kapcsolatok alapját.
Ami a kisebbségi kérdéseket illeti - hiszen a vita középpontjában kétségtelenül a kisebbségi kérdések álltak -, azt hiszem, hogy valamennyi eddig megkötött alapszerzõdésünk közül ez az alapszerzõdés nyújtja a legtöbb és a legbiztosabb alapot a kisebbségek jogainak kiteljesedésére.
(17.50)
Van egy fontos érdeme ennek az alapszerzõdésnek; ez az érdem abban áll, hogy az eddigi politikai kötelezettségvállalásokat, azt a három alapvetõ nemzetközi dokumentumot, amely a kisebbségek jogairól rendelkezik: az Európa Tanács 1201-es ajánlását, az ENSZ kisebbségi chartáját és az EBEÉ koppenhágai dokumentumát a belsõ jog részévé és közvetlenül a bíróság elõtt érvényesíthetõ joggá teszi. Ezzel tehát a magyarországi szlovákok és a szlovákiai magyarok nagyon fontos eszközt kaptak jogaik érvényesítésére és mindazoknak az eddig vitatott vagy sokszor megtagadott jogoknak a megszerzésére, amelyekrõl a kétoldalú kapcsolatok során már nagyon sokszor szó esett. Ez tehát az egyik elsõ és nagyon komoly pozitívuma ennek az alapszerzõdésnek.
Pozitívumnak tekintjük azt is, hogy az alapszerzõdés preambuluma kimondja, hogy a kisebbségek - tehát a szlovák kisebbség Magyarországon és a magyar kisebbség Szlovákiában - az adott ország, az adott társadalom integráns részét képezik. Tehát nem másodosztályú állampolgárok, nem lekezelhetõ, jogoktól megfosztható, megkülönböztethetõ állampolgárok, hanem részesülnek a jogok egyenlõségében és valamennyi jogban, amelyben az adott ország állampolgárai részesülhetnek.
Az alapszerzõdés kimondja a diszkrimináció teljes tilalmát, ezzel megerõsíti a teljes polgári jogegyenlõség elvét és közvetve ezzel választ ad a benesi dekrétumokkal kapcsolatban kibontakozott vitára is.
Széles körben biztosítja az alapszerzõdés - a hivatkozott nemzetközi dokumentumokon túl is - az anyanyelvhasználat, illetve a névhasználat és a földrajzi nevek használatának jogát. Ez tehát nemcsak a hivatkozásokon keresztül érvényes, hanem közvetlenül is, azonnal és hatályosan alkalmazandó jogként abban az esetben, ha Szlovákia szintúgy ratifikálja az alapszerzõdést.
Végezetül ez az alapszerzõdés abban is elõrelépés, hogy rendelkezik az ellenõrzésrõl. Egy hármas ellenõrzési rendszert javasol és vezet be; részben rendelkezik egy vegyes bizottság felállításáról, amely folyamatosan ellenõrzi az alapszerzõdés megvalósítását, folyamatosan ellenõrzi az idõközben bármely fél részérõl felvetett problémákat és azon is dolgozik, hogy minél inkább tartalommal tölthesse meg az alapszerzõdést, majd annak továbbfejlesztésére is javaslatokat tehessen.
Emellett a szerzõdõ felek kötelezték magukat arra, hogy mind a miniszterelnökök, mind a külügyminiszterek rendszeresen találkoznak és e rendszeres találkozók során újból áttekintik az alapszerzõdés megvalósulását. Az alapszerzõdés kitér arra is, hogy a részes felek - tehát a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság - a nemzetközi ellenõrzõ mechanizmusokat is igénybe vehetik abban az esetben, ha kettõjük között megoldatlan vagy a kettõjük vitájában elsimíthatatlan nézetkülönbségek merülnek fel.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindezen érvek alapján úgy gondolom, hogy jó szívvel ajánlhatjuk az önök figyelmébe és az önök bizalmába ezt az alapszerzõdést. Az elmúlt napok, hetek vitáiból csak néhány fontos kérdésre szeretnék reagálni, hiszen akkor volt módunk és alkalmunk - mind kormánypárti képviselõtársaimnak, mind külügyminiszter úrnak és nekem -, hogy a legfontosabb vitakérdésekben állást foglaljunk. Engedjék meg, hogy néhány kulcskérdést mégiscsak kiemeljek az ellenzéki bírálatok közül és ezekrõl kifejtsem a magyar kormány álláspontját.
A bírálatok igen jelentõs része arra vonatkozott, hogy nem közvetlenül az alapszerzõdéssel van baj, hanem az alapszerzõdés megvalósításának feltételezett szlovák szándékával. Tehát akik bírálták és vitatták ezt az alapszerzõdést, feltételezték, hogy Szlovákia részérõl a szükséges jóhiszemûség és jóindulat a megvalósítás terén nem áll rendelkezésre.
A magunk részérõl abból a klasszikus római jogi alapelvbõl indultunk ki, hogy pacta sunt servanda, a szerzõdéseknek mûködniük kell és meg kell valósulniuk, a szerzõdések bizalmon alapulnak, a szerzõdõ felek közös bizalmán és közös akaratán, amiben elkötelezik magukat a szerzõdések megvalósítására.
Természetesen minden szerzõdés annyit ér, amennyit megvalósítanak belõle. Természetesen nincs garancia arra, hogy a szerzõdést teljes egészében bármelyik fél - illetve ebben az esetben a szlovák fél - megvalósítja, azonban az ezért viselt politikai és nem csupán politikai felelõsség egyértelmûen azt a felet terheli, amelyik a megvalósítás terén a tõle elvárható és szükséges lépéseket nem tette meg. Tehát a Magyar Köztársaság arra vállalt kötelezettséget, hogy maga valósítja meg a szerzõdést, abból indul ki, hogy partnere ugyanezzel a szándékkal szerzõdött és természetesen kijelenti - de ez egyébként is evidens -, hogy a felelõsség azt terheli, aki a megvalósítás terén vonakodik vagy a szerzõdésnek nem tesz eleget.
Sok képviselõtársunk felvetette, hogy a szerzõdésben gyakran szerepel az a formula, hogy a belsõ joggal összhangban alkalmazandó egy-egy rendelkezés, egy-egy megállapítás. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy a nemzetközi jog uralkodó gyakorlatának értelmében, amennyiben egy nemzetközi szerzõdés a belsõ joggal ellentétbe kerül, akkor automatikusan a nemzetközi szerzõdést kell alkalmazni. Ez különösen így van Szlovákiában, ugyanis a szlovák alkotmány is tartalmazza ezt a rendelkezést. Tehát nemcsak egyszerûen a nemzetközi szokásjogra, a nemzetközi gyakorlatra hivatkozhatunk, hanem a szlovák alkotmányra is, amely egyértelmûen kimondja, hogy a nemzetközi szerzõdések elsõbbséget élveznek a hazai jogalkotással szemben. Mindez részben válasz azokra az aggodalmakra is, amelyek tisztelt képviselõtársaim részérõl megfogalmazódtak olyan új törvénytervezetek, illetve rendelkezések kapcsán, amelyek érdemben és lényegesen ellentmondanak az alapszerzõdés eredeti célkitûzéseinek.
Több képviselõtársunk felvetette a vita során, hogy Magyarország ezt valójában nem szabad akaratából írta alá vagy legalábbis erõs külsõ noszogatásra, több külsõ hatalom, esetleg nagyhatalom, nyugati partnerek késztetésére vállalkozott a szerzõdés aláírására. Itt szeretném ismételten leszögezni, tisztelt képviselõtársaim, hogy a magyar kormány saját programjával összhangban, a saját meggyõzõdésével összhangban, külpolitikai programjának két fontos célkitûzését, úgynevezett prioritását figyelembe véve írta alá az alapszerzõdést. E két prioritás a szomszédsági kapcsolatok javítása, illetõleg a határon túli magyarok jogainak támogatása, bõvítése.
Ugyanakkor örömmel nyugtázzuk, hogy az alapszerzõdés aláírása kedvezõ visszhangot váltott ki a számunkra fontos partnerországok körében is, javította Magyarország nemzetközi megítélését, véleményünk szerint hozzájárult Magyarország integrációs kilátásaihoz, azt is kedvezõen befolyásolta. De még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy nem ez volt az elsõ és legfontosabb ok, ez csak egy kedvezõ mellékkörülmény, amelynek persze volt szerepe, de messze nem annyi, mint amennyit néhány képviselõtársunk tulajdonított neki.
Több képviselõtársunk felvetette, hogy az alapszerzõdést csak akkor lehetett volna aláírni, ha a benesi dekrétumoktól való teljes és egyértelmû elhatárolódás is megfogalmazódik az alapszerzõdésben.
Tisztelt Képviselõtársaim! Már utaltam rá, hogy az alapszerzõdés több pontja, egészen pontosan kettõ: a 14. és a 15. cikkelye tételesen is foglalkozik a diszkrimináció tilalmával, illetve a teljes jogegyenlõség biztosításával, amely módot nyújt arra, hogy a benesi dekrétumokból még élõ, egyébként már csak nagyon csekély, tulajdonképpen már csak a társadalmi szervezetek vagyonát és kárpótlását érintõ diszkriminatív intézkedések ellen fel lehessen lépni. Azonban természetesen van a benesi dekrétumoknak egy olyan része, amellyel nem tud mit kezdeni egy alapszerzõdés, mert egyikünk sem tud mit kezdeni ezzel.
Ahogy Szent Ágoston fogalmazott, van valami, amire a mindenható sem képes: a múlt megváltoztatása. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, a benesi dekrétumok megtörténtek, ezen az alapszerzõdés ilyen formában valóban nem tud segíteni. Abban bízunk, hogy Szlovákia, a szlovák demokrácia, a Szlovák Köztársaság el fog jutni odáig, arra a magaslatra, hogy a parlamentjében - parlamenti határozat útján vagy más módon - a benesi dekrétumokról egyértelmûen állást foglal és ilyen értelemben morális elégtételt szolgáltat azoknak, akiket meghurcolt. Nem a Magyar Köztársaságnak kell morális elégtételt szolgáltatni, hanem azoknak az állampolgároknak, akiket kitagadtak az állampolgárságukból és kitagadtak a jogaikból. Ez azonban nem volt, nem lehetett az alapszerzõdés része, az alapszerzõdés csak azzal foglalkozhatott, ami ebbõl valóban felszámolható volt.
Voltak képviselõtársaink, akik pedig arra hívták fel a figyelmet vagy azt javasolták, hogy a magyar parlament csak akkor ratifikálja a szlovák alapszerzõdést, amennyiben már a szlovák nemzeti tanács is ratifikálta azt.
(18.00)
Tisztelt Képviselõtársaim! A magyar kormánynak nagyon határozottan az volt a véleménye, hogy a magyar parlamentnek, Országgyûlésnek ratifikálnia kell ezt az alapszerzõdést, függetlenül a Szlovák Nemzeti Tanács döntésétõl, méghozzá azért, mert amikor mi ratifikáljuk az alapszerzõdést, akkor az alapszerzõdésrõl mondunk véleményt, és nem az alapszerzõdés várható betartásáról vagy az azzal kapcsolatos szlovák szándékokról. Nekünk most arról kell véleményt formálni, hogy az az alapszerzõdés, amelyet a miniszterelnökök aláírtak, jó alapszerzõdés-e, és én tiszta lelkiismerettel merem állítani, hogy jó alapszerzõdésrõl van szó. Tehát a ratifikációs eljárás során mi az alapszerzõdéshez való viszonyunkat fejezzük ki.
Ha mindannyian várnánk egymásra, akkor soha nem indulhatna meg a ratifikáció folyamata, hiszen ugyanennyi joggal hivatkozhatnának Pozsonyban is arra, hogy õk addig nem ratifikálják ezt az alapszerzõdést, amíg Budapest nem ratifikálja. Ez bizony egy csapda lenne, és úgy érzem, ezt a csapdát mindannyiunknak érdeke elkerülni.
Abból indulunk tehát ki, hogy a magyar ratifikáció Magyarország számára mindenképpen jó, mert az egész világ elõtt egyértelmûen igazolja, hogy Magyarország az alapszerzõdés rá esõ kötelezettségét teljesítette, s egyben sürgetõ vagy ösztönzõ hatása is van partnereinkre: minél hamarabb induljon meg a ratifikáció folyamata.
Végezetül, tisztelt képviselõtársaim, ebben a vitában - mint ahogy hozzászólásom elején mondtam - sok minden elhangzott: érvek, ellenérvek, és nyilván elhangzottak indulatos kijelentések is, olyanok is, amelyeknek talán nem kellett volna elhangozniuk. Én bizonyos vagyok abban, hogy valamennyi képviselõ, aki esetleg elragadtatta magát, ma úgy gondolja, hogy nem kellett volna ezt tennie. Én magam is úgy gondolom, amikor egy képviselõtársamnak válaszolva azt mondtam, hogy visszautasítom, amit õ mond, helyesebb lett volna azt mondani, hogy nem áll módomban egyetérteni az õ álláspontjával. (Derültség.)
Sokan fölvetették azt, hogy az alapszerzõdés aláírása a nemzet érdekeihez való viszony kifejezõdése is. Én szeretnék hinni abban - sõt, mondhatnám, szilárd meggyõzõdésem -, hogy mindenki, aki felszólalt, attól a meggyõzõdéstõl áthatva tette ezt, hogy a hazájának, nemzetének hû gyermeke lesz, és elõ fogja mozdítani mind Magyarország boldogulását, mind Magyarország és a szomszédság kapcsolatainak javulását, mind pedig a határon túl élõ magyar kisebbség és az itt élõ hazai szlovákság helyzetének javulását.
Ebben a biztos hiszemben kérem önöket, hogy erõsítsék meg az alapszerzõdést. (Taps a bal oldalon.)