Trombitás Zoltán Tartalom Elõzõ Következõ

DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt a kérdést szeretném feltenni az ügyrenddel kapcsolatban, hogy az új Házszabály a házbizottság jogává teszi azt, hogy javaslatot tegyen a bizottság tagjaira. Ahogy én elolvastam ezt a feltett - elnök úr által hozzánk eljuttatott - javaslatot, abban az szerepel, hogy a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt nem nyújtott be a házbizottság elé ilyen javaslatot. Tehát az én értelmezésem szerint a Házszabály alapján csak a következõ házbizottsági ülés elé tudja terjeszteni a Kisgazdapárt ezt a javaslatát. Ha ez nem így lenne - tehát ezt el lehet fogadni természetesen, nem kívánjuk semmibõl sem kirekeszteni a Kisgazdapártot, és hajlandók vagyunk természetesen mindenféle méltányosságot figyelembe venni, de ha ez nem így lenne -, akkor mi hasonló javaslattal kívánunk ezután élni más bizottsági tisztségre vonatkozóan.

Tehát kérem elnök urat, hogy a döntést kösse össze: ha a Kisgazdapártnak joga van ilyen lépést - a Házszabállyal kicsit összeférhetetlenül - megtenni, akkor nekünk is legyen hozzá jogunk. Köszönöm szépen.

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage