Kuncze Gábor Tartalom Elõzõ Következõ

KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Képviselõ Úr! A témát olyan fontosnak tartottuk, hogy függetlenül attól, elhangzott-e már az ön interpellációja, természetesen különbözõ intézkedések születtek.

Az 1995. évi idegenforgalom közbiztonsági feladatait, a rendõri felkészülés helyzetét 1995. május 3-án - tehát az ön által hivatkozott beszámoló után - Siófokon a rendõri vezetõk kibõvített értekezleten tárgyalták meg. Az értekezleten a régió rendõri vezetõin kívül részt vett Siófok és Balatonlelle polgármestere, több tóparti település önkormányzati képviselõje, az Országos Idegenforgalmi Hivatal, az Országos Idegenforgalmi Szövetség, a Siotour és a Balaton Tourist képviselõje is.

Alapvetõ megállapítás volt, hogy az 1994. évben a közbiztonság a Balaton partján kiegyensúlyozott volt, adatait illetõen jobb, mint az országos átlag. Az elmúlt évben az idegenforgalmi idényben a balatoni idegenforgalommal érintett hat rendõrkapitányságon mintegy öt százalékkal kevesebb bûnügy keletkezett. A korábbinál kevesebb erõszakos garázda cselekményt követtek el. Az is tény ugyanakkor, amit képviselõ úr is említett, hogy nagyon jelentõsen megnõtt a gépkocsilopások száma. Ugyanakkor azonban a kábítószer-kereskedelem a balatoni régióra nem volt jellemzõ 1994-ben.

A balatoni régió közbiztonságának fenntartása továbbra is igényli az érintett megyéken kívüli rendõri szervek bevonását. Az Országos Rendõr- fõkapitányság koordinációja mellett július-augusztus hóban jelentõs megerõsítõ erõ vezénylésére kerül sor. Ez azt jelenti, hogy a megyei rendõrkapitányságok belsõ átcsoportosításán túlmenõen az Országos Rendõr-fõkapitányság a rendõriskolák állományából szervezett gyakorló õrsökre több mint 200 rendõrt és további 137 fõ rendõrtiszti fõiskolai hallgatót vezényel. A közbiztonsági, közrendészeti akciókban részt vesz a rendõri ezred állománya, a BRFK akció alosztálya, a közlekedésrendészet akciócsoportja, a légi rendészeti parancsnokság állományának egy része.

Az érintett megyei rendõr-fõkapitányságok a balaton-parti kapitányságok állományát a fõszezon idejére vezénylés útján jelentõsen megerõsítik. A rendõri erõk munkájának segítésére megfelelõ együttmûködést alakítottunk ki a Vám- és Pénzügyõrség, a Szerencsejáték-felügyelet, az APEH, a Közterület- felügyelet és a polgárõrségek érintett egységeivel is.

Összességében az ORFK és területi szervei számításba vettek minden olyan lehetõséget, erõt és eszközt, amelyek a jelenlegi nehezebb körülmények között is várhatóan garantálják, hogy a balatoni régióban az idén is megfelelõ közbiztonsággal tudjunk az ott lakók és az ott nyaralók részére szolgálni.

Ugyanakkor azt is meg kell mondanom, hogy a régió közbiztonsági helyzetét az idény során folyamatosan, hetente értékelik.

(15.40)

Abban az esetben, ha a helyzet romlik vagy a helyzet ezt indokolja, belsõ átcsoportosítással intézkedések fognak történni további megerõsítésre.

Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage