Tóth Pál Tartalom Elõzõ Következõ

TÓTH PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Az a helyzet, hogy nagy baj van, kedves miniszter úr, mármint a miskolci egyetem háza táján van gond. Azt mondják, a miskolci egyetem most annak issza a levét, hogy idejében váltott, hogy elõremenekült, és csak így nem vált belõle a felsõoktatás Ózdja. Legalábbis még nem.

Május 23-án a miskolci egyetem rektora és az idõközben Miskolcra kiküldött miniszteri biztos úr közös sajtótájékoztatót tartott. Farkas rektor úr ecsetelte a kialakult helyzetet és hangsúlyozta, hogy a közel félmilliárdos hiány nem a túlköltekezés eredménye, hanem éppen - amirõl a bevezetõben szóltam - az egyetem tartalmi és szervezeti átalakítása, amit a tárca mindvégig szorgalmazott az elmúlt évek során, de aminek az anyagi alapjaival sem az egyetem, sem pedig az MKM nem rendelkezett megfelelõ mértékben. Az ÁSZ és az MKM közös revizori vizsgálata is akceptálta azt, hogy a miskolci egyetem csak részben kapta meg a hallgatói létszámnövekedéssel együtt járó költségvetési támogatást.

Végül az egyetem - mint a rektor úr elmondta - a pénzügyi gondokról folyamatosan tájékoztatta az illetékes fõhatóságot, tehát a minisztériumot, de a revizori vizsgálaton túl semmi egyéb nem történt.

(15.30)

A miniszteri biztos úr viszont azt mondta el, hogy itt költségvetési intézményrõl van szó, itt nem alkalmazható a csõdeljárás, és a mûködés felfüggesztése szóba sem jöhet, ami nagyon biztató.

Tisztelt Miniszter Úr! A miskolci egyetem és egyes részlegeinek, intézeteinek, tanszékeinek és karainak jövõjével kapcsolatban ma ezen az egyetemen mindenféle kósza rémhírek keringenek. Úgy vélem, nem helyes sok ezer egyetemi oktatót, dolgozót és hallgatót teljes bizonytalanságban tartani. Jogos az az igényük, hogy végre valamilyen határozott és egyértelmû választ kapjanak ennek a kialakult helyzetnek, ennek a modell érvényû ügynek a megoldásával kapcsolatos elképzelésekrõl.

Kérdezem tehát a miniszter urat magam, sok-sok tanártársam és hallgató nevében:

Van-e a minisztériumnak valamilyen határozott elképzelése ennek a kihatásaiban roppant jelentõségû ügynek a megoldására vonatkozóan? Várom a válaszát, igen tisztelt miniszter úr. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki képviselõk padsoraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage