Torgyán József Tartalom Elõzõ Következõ

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Nem hiszem, hogy sokra megyünk azzal, ha Soós Károly Attila vagy bárki más a kormányzati oldalról azt mondja, hogy így kell értelmezni. Mi ennek pont az ellenkezõjét mondjuk. De mégiscsak arra kell utalnom, valami okának kellett lennie, hogy a többségi tulajdont felváltották azzal az elsõbbségi szavazattal, amely semmiképpen sem erõsítheti a többségi tulajdont, mert az elsõbbségi szavazatnál sokkal többet jelent a többségi tulajdon, mert az ügydöntõ szavazatot jelent! Ha az elsõbbségi szavazat kevesebbet jelent, mint a többségi tulajdon, akkor nem kellett volna bevenni a törvénybe ezt a kifejezést, és akkor sokkal egységesebben lehetne értelmezni a törvényt.

Egyébként pedig hadd utaljak arra: sajnálatos módon az a tény, hogy mindig késõbb meghozandó jogszabályra történõ utalással próbálják a legkényesebb kérdéseket elkerülni, ez tipikusan állampárti megoldás! Jogállami körülmények között a fontos kérdéseket abban a törvényben kell szabályozni, amely az érintett területre vonatkozik. Ha kivesszük az intézkedéssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket és azt mondjuk, hogy erre majd hoz a kormány egy külön intézkedést, ez mindig olyan veszélyforrásokat rejt magában, amire az ellenzéki képviselõknek illik odafigyelniük, de szerintem illenék a kormányzati oldalról is. Mert ha itt tévednek, igen tisztelt képviselõtársaim, akkor oda a magyar függetlenség!

Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage