DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A stabilizációs törvénycsomag általános vitájának a tapasztalatait, azt hiszem, mindannyian már le tudtuk vonni. Beigazolódtak az ellenzék ellenvetései: egy ilyen törvényjavaslat tárgyalhatatlan.
(22.00)
Tárgyalhatatlan, hiszen a fölszólalások tárgyban, témában igen messzire vannak egyástól, nehezen alakul ki egy olyan kép, amely a törvényhozás tagjai számára átlátható lenne.
Miért van szükség azonban erre a törvénycsomagra? Egy olyan aspektusát szeretném megvilágítani ennek, amirõl már ebben a Házban hangzott el fölszólalás, de talán még nem kellõ súllyal érzékelik képviselõtársaim, hogy milyen valóságos veszély fenyegeti az állampolgárok információs önrendelkezési jogát.
A stabilizációs törvénycsomag VI. fejezete tartalmazza a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosítására vonatkozó javaslatot. Elsõ pillanatban fölmerül az emberben a kérdés, ugyan már mi köze a stabilizációnak ezen törvényjavaslat módosításához. Az indokolásban olyan közhelyszerû megfogalmazások vannak, hogy a közigazgatás hatékonyságának növelése, a korrupció elleni küzdelem jegyében indokoltak ezek a módosítások.
Az elsõ pillanatban nyilvánvalóan jól is hangzanak ezek az érvek, hisz melyik képviselõ meri vállalni azt, hogy ebben a Házban azt mondja, hogy ne kelljen küzdeni a korrupció ellen. Melyik képviselõ meri vállalni, hogy azt mondja, nem kell nekünk hatékony közgazgatás. Mégis azt hiszem, föl kell vállalni azt a terhet, hogy a VI. fejezet rendelkezéseivel szemben nagyon éles ellenvetéseket tegyünk. S ezek az ellenvetések nem abból adódnak, hogy jelenleg ellenzéki pozícióban van a Magyar Demokrata Fórum, hanem ezek az ellenvetések abból adódnak, hogy ez az ország 1990 tavaszán eldöntötte, hogy demokráciát akar építeni, s eldöntötte, hogy szakít a totalitárius államnak az eszméjével, határozott arról, hogy soha többet nem fogja lehetõvé tenni, hogy az állampolgárok a közigazgatásnak teljes egészében kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek.
Tisztelt Képviselõtársaim! Elképzelhetõ, hogy egyesekben most az a gondolat fogalmazódik meg, miért ijesztgetem én a törvényhozás tagjait, miért festegetek rémképeket. Arra kérem önöket, tessenek elolvasni a VI. fejezetet, és akkor talán osztozni fognak többünk aggodalmában. Hogy mennyire nemcsak a jelenlegi ellenzékben merülnek fel ilyen gondolatok, hadd utaljak arra, hogy a Beszélõ legutóbbi számában szintén igen éles kritikával illették a programcsomag VI. fejezetét!
Ahhoz, hogy teljes mélységében át lehessen érezni az ellenzéknek az ellenérveit, szükséges, hogy ismerjük a 15/1991. április 13-i alkotmánybírósági határozatot. Az idõ késõre jár, nem kívánok visszaélni képviselõtársaim türelmével, ezért eltekintek a korábbi szándékomtól, hogy bizonyos szakaszokat szó szerint fölolvassak az Alkotmánybíróság határozatából, de hangsúlyozni szeretném, hogy az Alkotmánybíróság határozata olyan alapvetõ alkotmányossági elveket és garanciákat fogalmaz meg az állampolgárok információs önrendelkezési jogáról, amelyeket nem illik tiszteletben tartani, hanem tiszteletben kell tartani.
A mindenkori magyar kormányzat és a mindenkori Magyar Országgyûlés számára az Alkotmánybíróság által kikövezett út a személyi információs önrendelkezési jog esetében betartandó. S errõl az ösvényrõl nem szabad lelépni, mert abban az esetben a veszélye a diktatúrának, a veszélye a totalitárius államnak nemcsak fennáll, hanem rövid úton be fog következni.
Ez a VI. fejezet alapvetõen két területét érinti az önrendelkezési jognak. 1992-ben az akkori Országgyûlés úgy rendelkezett, hogy a személyazonosító igazolványoknak a kiadása önkormányzati hatáskörbe kerüljön. Az indoklás szerint azóta a lakosságnak a megítélése, a rendõrségi törvényre is tekintettel, alapvetõen megváltozott, s immár nem kell félni attól, hogy a rendõrség intézze a személyi igazolványoknak a kiadását.
Nekem nem ez a véleményem. Én úgy gondolom, hogy a rendõrségi törvény a rendõrség feladatává nagyon fontos dolgokat tett, amelyeket a rendõrségnek el kell végeznie. A személyi adatoknak a nyilvántartása, amely a polgárok személyazonosító igazolványának a kiadásával kapcsolatos, viszont alapvetõen nem rendõrségi hatáskör.
1992-ben az akkori Országgyûlés szinte teljes egészében egyetértett azzal, hogy ezt a jogkört az önkormányzatokhoz kell telepíteni, hisz azok vannak legközelebb az állampolgárokhoz, és ott a legkisebb veszélye annak, hogy bizonyos adatokkal vissza lehet élni.
A hatékonyság ilyen szempontból az önkormányzatok esetében is fönnáll, hisz az önkormányzatok is elindultak egy olyan informatikai fejlesztési úton, amely rövid idõn belül biztosítja számukra, hogy megfelelõen tudják ezeket az adatokat tárolni, kezelni s a megõrzésükrõl tudnak gondoskodni.
Méltányolva azonban az ország gazdasági helyzetét, a Magyar Demokrata Fórum módosítójavaslat-csomagjában egy olyan határidõ-módosításra tesz javaslatot, amely nem 1996. január 1-jétõl tenné az önkormányzatok feladatává a személyazonosító igazolvány kiadását, hanem 1997. január 1-jétõl. Megítélésünk szerint ez az idõ elegendõ ahhoz, hogy a költségvetés tudja biztosítani az önkormányzatok számára az adatok megfelelõ tárolását és a személyazonosító igazolvány kiadásával kapcsolatos feladatok maradéktalan ellátását.
(22.10)
De továbbra is azt mondjuk, hogy az 1992-es törvényben rögzített alapelv, a személyazonosító igazolványok önkormányzati hatáskörbe telepítése helyes volt, annak megváltoztatására semmiféle valós indok nincs.
A javaslat általunk vitatott másik rendelkezéscsomagja az információk összekapcsolására ad lehetõséget. Az Alkotmánybíróság az idézett határozatában különösen sérelmesnek és kirívóan alkotmánysértõnek találta, hogy a közigazgatás a személyi szám használatával egy olyan lehetõséget kap, hogy az állampolgároknak még a legrejtettebb, féltve õrzött titkait is megismerje, és az információs rendszerek összekapcsolása révén egy olyan személyiségprofilt tudjon megállapítani, amely teljes egészében kiszolgáltatottá teszi az állampolgárt a közigazgatásnak. Úgy gondolom, nem kell és nem szükséges hosszan indokolni e veszély valódiságát akkor, ha a kormány által beterjesztett javaslatot az Országgyûlés elfogadná. Ebben az esetben a Vám- és Pénzügyõrségtõl kezdve a társadalombiztosításig, az Egészségbiztosítási Pénztárig olyan összekapcsolási rendszerre nyílna mód - hozzá kell tennem, megfelelõ kontroll nélkül -, ami éles ellentétben áll a modern polgári államok alkotmányfelfogásával és kirívóan ellentétes az Alkotmánybíróság korábbi határozatával.
Meglátásom szerint nem megfelelõ érv, hogy ily módon kell küzdeni a feketegazdaság ellen. Tudniillik ez azt jelentené, hogy az alapos gyanú nem oly módon keletkezne, hogy a hatóság bejelentés vagy saját észlelése alapján bûncselekmény elkövetésének lehetõségét észleli, hanem az adatbázisok összekapcsolása által, az adatbázisokban való különféle kutatások és keresések által jutnának olyan adatokhoz, amelyek az alapos gyanút valószínûsítenék. Nem lenne az állampolgár védve attól, hogy a legintimebb magánszférába behatoljanak a közigazgatás dolgozói, és különféle adatbázisokból nyert információk útján egy újabb információhoz jussanak, amely ellen az állampolgár védtelen. A védtelenségét pedig fokozza, ha jól értelmezem a javaslat egyik módosító indítványát, hogy ezentúl nem kötelezõ az információkérésrõl másolatot hagyni az adatbázisban. Ebben az esetben ugyanis, ha összekapcsolhatók a különféle adatbázisok, mindenfajta kontroll nélkül bárki adathoz juthat. A "bárki" alatt nyilvánvalóan azokat a szerveket kell érteni, akik egyáltalán törvény alapján adatot kérhetnek.
De felmerül annak a nagyon is reális veszélye, hogy ezeket az adatbázisokat külsõ behatolóval szemben nem tudják megvédeni. Köztudomású, hogy a legfejlettebb nyugati államokban sem képesek a számítógépes adatbázisokat megvédeni illetéktelen behatolásoktól. Erre a legjobb példa, hogy az Egyesült Államok hadügyminisztériuma, a Pentagon is kénytelen volt beismerni, hogy kívülrõl behatoltak az adatbázisába. Ha az adatbázisok összekapcsolhatók, egyetlenegy személyazonosító használatával illetéktelen személyek magyar állampolgárok teljes személyiségprofilját fel tudják térképezni.
Úgy gondolom, hogy e törvényjavaslat azon elképzelése, hogy fel kell lépni a feketegazdaság ellen, üdvözlendõ. A módját azonban nem mondja meg, csak homályosan lehetõvé tenné, hogy a közigazgatás teljes és totális ellenõrzése alá vonja az állampolgárt, akár bûnös, akár nem bûnös. Úgy érzem, hogy emellett az Országgyûlés nem mehet el tiltakozás nélkül, erre oda kell figyelni, hisz az adatok jogtalan felhasználásával bármelyikünk nagyon kellemetlen és nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet.
Tisztelt Országgyûlés! Nagyon sajnálom, hogy ezen rendkívül fontos törvényjavaslat tárgyalására ilyen elhamarkodottan kerül sor, és minduntalan figyelni kell, hogy az eltelt idõ ne jelentse azt, hogy ebben a teremben egyre kevesebben maradnak a képviselõk közül.
Szeretnék még arról szólni, hogy a VII. fejezet a menekülteket támogató alapra vonatkozó törvény módosításáról szól. Igazából a mai napig nem értettem meg - persze lehet, hogy ez a szürkeállományomat minõsíti -, hogy mi köze van ennek a gazdasági stabilizációhoz. Miért kell egy törvénycsomagba betenni egy olyan törvénymódosítást, amely nyugodtan, rendes törvényhozási eljárásban is a Ház elé kerülhetne? Módosítani kell ezt a törvényt? Elképzelhetõ. De ettõl a magyar gazdaság stabilizációja - számomra érthetetlen módon - biztosan nem fog megvalósulni. Attól, hogy az alapból bizonyos kifizetéseket lehet majd teljesíteni, még nem lesz stabilabb a magyar gazdaság!
Ugyanez vonatkozik a VIII. fejezetre is, ahol a kormány nagyvonalúan arra tesz javaslatot, hogy növeljék a helyettes államtitkárok számát négyrõl ötre. Igaz, hogy közben a közigazgatásban dolgozók létszámát 15 százalékkal csökkenteni kívánják. Egyik oldalról költségtakarékos a javaslat, a másik oldalról viszont költségnövelõ, hisz jól tudjuk, hogy egy helyettes államtitkári poszt betöltése mit jelent; nemcsak a helyettes államtitkár fizetését, hanem az ahhoz kapcsolódó egyéb személyes és dologi juttatásokat is. Semmi sem indokolja, hogy ez a kormány, amikor 1994. július 15-én elfogadtatta a kormányprogramot és egy olcsó közigazgatásra tett ígéretet, akkor hirtelenjében, hogy eleget tudjon tenni a sok-sok stallumot kívánó személy törekvésének, most meg akarja növelni a helyettes államtitkári posztok számát. Biztos, hogy vannak már fõcsoportfõnökök, megbízott helyettes államtitkárok, akik szeretnék törvényesíteni a helyzetüket.
Azt hiszem, ennél kirívóbb ellentmondás igen kevés akadt az eddigi kormányzati tevékenység során, mint az, hogy 15 százalékkal csökkentik a közigazgatási dolgozók számát, viszont egy igen magas vezetõ beosztású pozíciót létrehoznak és megnövelnek. Ez az ország négy éven keresztül minisztériumonként négy helyettes államtitkárral mûködni tudott. Attól, hogy még egy helyettes államtitkár lesz, nem lesz az országnak stabilabb a gazdasága. A férõhelyek száma növekszik. (Dr. Világosi Gábor: Hány tárca nélküli miniszter volt?! - Dr. Kis Gyula József: Mi köze van ennek a stabilizációs programhoz?) Azt hiszem, hogy a Belügyminisztériumban is a helyettes államtitkárok idáig megfelelõen felügyelték a területet, újabb helyettes államtitkárok beállítására talán nincs szükség. (Dr. Világosi Gábor: Ezt majd mi eldöntjük!)
Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretnék még szólni arról, hogy a családokkal kapcsolatos szabályozásnál igen figyelemre méltó, ha arra gondolok, hogy a polgári perrendtartás módosításával meg fogják könnyíteni a válásokat, hiszen eltörlik a békítés intézményét. Ha jól fogom fel a kormány által benyújtott javaslatnak azt a szakaszát, hogy az elvált szülõk egy gyermek esetén is családi pótlékra jogosultak, mindjárt megértem, miért kell könnyebbé tenni a válás jogintézményét. Azért, hogy minél hamarabb ki lehessen bújni a fõszabály alól, és mint elvált szülõ az egy vagy két gyermek után - jövedelemhatárra tekintet nélkül - családi pótlékhoz lehessen jutni. Másik oldalról szintén nagyon furcsa, hogy a családi jövedelem esetén a tartásdíjat nem kell figyelembe venni.
(22.20)
Ez ismét a család intézménye ellen hat, hisz jobb elválni a szülõknek, a tartásdíjat figyelembe nem vett esetekben nyilvánvalóan családi pótlékhoz fog jutni az az illetõ, aki, ha házasságban élne, körülbelül a gyermekre esõ jövedelem a tartásdíjjal megegyezõ lenne, de miután nem vált el, mert a házasság kötelékét jónak tartja, kevesebb összeghez fog jutni.
Hasonlóképpen már elhangzott ebben a Házban, de meg kell erõsíteni, hogy teljesen életszerûtlen a húsz évnél idõsebb személyek figyelmen kívül hagyása az egy fõre esõ jövedelem kiszámításakor, amennyiben egyetemre járnak. A húsz évnél idõsebb egyetemistát ugyanúgy el kell tartani, mint a húsz évnél fiatalabb egyetemistát. Ez mutatja ennek a törvényjavaslatnak a kidolgozatlanságát.
A mai napig nem kaptunk választ rá, hogy az értékpapírból származó jövedelmeket miért 1,2-es szorzóval, az osztalék jövedelmeket miért 1,4-es szorzóval kell figyelembe venni. Ha az osztalék egy évben mondjuk százezer forint, akkor százezer forint jövedelmet jelent ez az illetõnek, amit elkölthet, nem pedig 140 ezer forintot.
Teljesen megfoghatatlan számomra, de biztos, hogy megfelelõ indokot fogok majd kapni akár miniszter, akár államtitkár úrtól a szavazás elõtti felszólalásában, hogy miért ezeket a szorzókat alkalmazta a kormány. Miért nem 1,1-et, miért nem 1,3-et, miért nem 1,5-et? A belsõ logika megvan, csak igen nehéz megtalálni. Mint ahogy ennél az egész módosító javaslatnál nehéz megtalálni, hogy ezeket a különféle jogterületeket hogyan és miként lehetett egy törvénycsomagba rakni. Nyilvánvalóan azért, hogy egységesen kelljen szavazni róla és ne lehessen olyan kormánypárti képviselõ, aki úgy gondolja, egy részével nem ért egyet, de azért az egészet meg fogja szavazni.
Én nagyon kérem a kormány jelen lévõ képviselõit, hogy a személyazonosító számmal, az információs bázisoknak az összekapcsolásával kapcsolatos részeket szíveskedjenek még egyszer alaposan átnézni, az Alkotmánybíróság határozatát is tanulmányozva megfontolni, hogy ily módon szükségesek-e ezek vagy sem. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)