DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Interpellációmat még a jelenlegi népjóléti miniszter úr elõdjéhez fogalmaztam meg, és azért nem tettem föl a kérdésemet, mert alkalmat akartam arra adni az új miniszternek, hogy áttekinthesse tárcája egészségügyi feladatait. Tekintettel azonban arra, hogy az államtitkár úrnak teszem fel a kérdést, erre a tapintatra, úgy látszik, nem volt igazán szükség.
A kérdésem címét a Párizs címerébõl vett jelmondatot átalakítva képeztem, mert arra gondoltam, nagyon látszik az - akár ha az USA egészségügyi reformjának történetét is nézzük -, hogy az egészségügy az egész világon milyen súlyos gondokkal küzd. Egyik alapvetõen kínzó gond a költségrobbanás. Magyarországon a rendszerváltozáskor megörököltünk egy olyan ingyenesnek mondott egészségügyi ellátó rendszert, melybõl hiányzott az anyagi fedezet biztosítása. Ugyanakkor köztudomású, hogy megbetegedési és halálozási adataink a harmadik világbeliekhez foghatók, azzal a különbséggel, hogy már-már közösségi létünket is fenyegetik. Ez a helyzet fontossá tette az egészségügyi irányítás korszerûsítését, mind a veszélyes jelenségek felkutatása és mérése, mind összehangolt kezelése és megelõzése érdekében. A jelenlegi egészségügyi szerkezet kialakításában döntõ lépésnek tekinthetõ az állami népegészségügyi és tisztiorvosi törvény, mely biztosította az országosan összehangolt szakmai ellenõrzést, összekapcsolván a helyi érdekeket az országosakkal. Ezzel ismét lett gazdája a népegészségügy feladatkörének, és hangsúlyt kapott a megelõzés.
A kormányzati intézkedések összehangolását a számomra érthetetlenül megszüntetett humánpolitikai kabinet felügyelte.
Életkilátásaink javulása nyilvánvalóan csak egy kormányzati cikluson átnyúló, szervezett, folyamatos munkával lehetséges. Ezt szem elõtt tartva már az elõzõ kormány foglalkozott a hosszú távú egészségfejlesztési politika alapelveivel is. Az önök kormányprogramja új szervezeti kereteket és döntési mechanizmusokat harangoz be. Úgy tudjuk, hogy ez alapvetõen az Országos Egészségügyi Tanácsot és a regionális tanácsokat jelenti. A tervek szerint több megyét átfogó egészségügyi régió válna így a fejlesztések alapegységévé.
Az eddigiek alapján a következõ kérdésekre kérném tehát a választ:
Az új miniszter úr hivatalba lépésével van-e változás az elõdje által készített, az egészségügy rövid és hosszú távú feladatairól szóló szakmai anyaghoz képest?
Hol tart az egészségügyben a szerkezetátalakítás? A rendkívül pénzigényes orvosi mûszerezettség ésszerû kihasználása és összehangolása ügyében eddig a tisztiorvosi szolgálaton belül a mûszaki szakfelügyelet volt az illetékes. Ha az elképzelések változatlanok, akkor hadd kérdezzem meg, hogy miért nem ezt a szervet erõsítik meg, ahelyett, hogy újat alakítanának. Annál is inkább fontosnak érzem ezt a kérdést, amennyiben ebben a miniszterváltozással nincs változás, mert a közigazgatásban az önök kormánya szüntette meg a regionalitást, a köztársasági megbizotti rendszer felszámolásával. Most ha mégis szükség van regionális tervezésre és ennek megfelelõ szervezetre, akkor ez koncepcióváltást jelent. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)