Kuncze Gábor Tartalom Elõzõ Következõ

KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Tisztelt Képviselõ Úr! Én meg azt gondolom, hogy az önkormányzatok érdekei nem szenvednek sorozatosan vereséget a kormányüléseken. Ezt mutatja például az is, hogy 1995-ben '94-hez képest nõtt az önkormányzatok költségvetési támogatása, persze nem olyan mértékben, mint ahogy az infláció növekedett, mint ahogy az élet más területein sem növekedett ilyen mértékben.

A helyzet ugyanis az, hogy sajnálatos módon az önkormányzatok sem tudják kivonni magukat a költségvetés általános helyzetének a következményei alól. Ugyanakkor azonban az eddigiek során a minisztérium minden alkalommal kikérte az önkormányzati szövetségek véleményét. Ahogy az elõbb említettem, ezt tette ezen alkalommal is. Kétségkívül kevés idõ állt akkor felkészülésre az önkormányzati érdekképviseletek rendelkezésére. Azóta azonban eltelt már több mint két hét, és talán ez az idõ elegendõ volt, ezért várjuk az önkormányzati érdekképviseletek írásos véleményét annak érdekében, hogy tájékoztathassuk önöket. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage