Gyimóthy Géza Tartalom Elõzõ Következõ

GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter úr, az elmondottakkal személy szerint egyetértek, de szeretném, ha még azzal kiegészítenék a jogszabály-módosítást, hogy a földvédelmi illetéket valóban olyan magasra emeljék, hogy gyakorlatilag elmenjen a kedvük azoknak, akik spekuláns szándékkal kívánnak földet vásárolni.

A másik dolog. Van még egy probléma, s a maradék pár másodpercet ennek elmondására használnám fel: azok kérését tolmácsolom, akik az említett XXV. törvény 24. §-a szerint - a degresszió ellenére - vállalták, hogy bejelentkeznek mezõgazdasági vállalkozónak; magyarul az utalványozásra jogosultak kérését. Ez nagyon kemény probléma, hisz nagyon sok településen még az elsõ licitálások, árverések sem történtek meg. A jogszabály kimondja, hogy az árveréstõl számítva 30 napon belül be kell jelentkezni mezõgazdasági vállalkozóként. Sokan megkapták az utalványt, de mivel nem volt árverés, ezek az emberek gyakorlatilag nem tudtak bejelentkezni. Most nincs idõm kifejteni, mert letelt az egy percem, de örülnék, ha az utalványozók problémakörét is bevennék a törvénymódosításba.

Köszönöm szépen.

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage