Lakos László Tartalom Elõzõ Következõ

DR. LAKOS LÁSZLÓ földmûvelésügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársam! A képviselõ úr kérdésére tájékoztatom önöket arról, hogy a minisztériumban két olyan jogszabály- módosítást készítettünk elõ, amely a kárpótlási árverések lefolytatásának eddigi rendszerében jelentene változást. Ezt beterjesztettük a kormány elé. Minden bizonnyal - legalábbis remélem - a kormány errõl dönt. Ezt követõen a parlament elé kerülhet, és remélem, hogy a tisztelt parlament még ebben a hónapban elfogadja ezt a törvénymódosítást.

Az 1991. évi XXV., úgynevezett I. kárpótlási törvény megfelelõ bekezdésének olyan módosítását javasoljuk, amely a helyben lakó kárpótlásra jogosultak fokozott részvételét biztosítja a kárpótlási árveréseken. A tervezett rendelkezés lényege, hogy az adott településen árverésre kijelölt úgynevezett 2. számú állami földalap 80 százalékának árverésén a helyben lakó kárpótlásra jogosultak vehessenek csak részt a jelenlegi 50 százalék helyett.

Ezzel egyidejûleg az I. kárpótlási törvény végrehajtására kiadott 104/1991. kormányrendelet olyan módosítását javasoljuk, amely szûkítené a kárpótlási árverésen a kárpótlásra jogosult nevében meghatalmazottként eljáró személyek körét. A tervezett módosítás szerint a jövõben változatlanul részt vehetnek az árveréseken meghatalmazottként az ügyvédek, akiket nem zárhatunk ki. Változást jelentene azonban, hogy az ügyvédeken túlmenõen csak a kárpótlásra jogosultak hozzátartozói lehetnének meghatalmazottak. A hozzátartozók körét a polgári törvénykönyv szerint határoznánk meg.

Az említett két módosítás, remélem, még ebben a hónapban a parlament elõtt törvénymódosításként megjelenik. Idõben ahhoz, hogy a 2. számú földalap árverései a helyben lakók számára jelentõs elõnyt nyújtsanak. Ez még nem jelent késedelmet, hiszen addig ezeknek az alapoknak - tehát a második 50 százaléknak - árverését nem kezdjük meg.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage