Szekeres Imre Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném elmondani frakcióvezetõ úr felszólalása kapcsán, hogy a szocialista párt képviselõcsoportja nem fogcsikorgatva, nem a nyers erõre támaszkodva számít az ellenzék alkotmányos feladatának az ellátására, s mindent megtesz a maga eszközeivel, hogy ez valóban így legyen.

Az ön által felsorolt konkrét példákról itt egy hosszú vitát folytathatnánk, de jó lenne, hogyha ezeket akkor bonyolítanánk le, amikor majd a Ház konkrétan tárgyalni fogja azokat.

Ami a kijelentésemet illeti, nem árt visszaidézni a történést. Múlt hét szerdán az általános vita megkezdése után, amely kedden kezdõdött meg, egy ellenzéki képviselõtársunk felállt és ügyrendi kérdésként felvetette az általános vita megállítását.

Kiderült a rendkívüli házbizottsági ülésen az ott kiosztott jegyzõkönyvekbõl, hogy az ominózus két törvényjavaslatot a kormány átdolgozásra visszakérte, ezért nem indokolt az általános vita megállítása.

Ami a mélypontot illeti, ha ez a kijelentés kedden hangzik el az általános vita megkezdésekor mint jogos vagy nem megalapozott aggály, akkor természetesen ezt érdemben kell megvitatni. De egy nap múlva, amikor az általános vita közepén járunk, ilyen ügyrendi kérdést felvetni és a nézõk számára azt a helyzetet elõállítani, hogy háromnegyed óráig az üres monitort nézzék és katonazenét hallgassanak, az, azt hiszem, tényleg nem a legmegfelelõbb parlamenti mûködési mód.

Kiderült, hogy az általános vita folytatható, kiderült, hogy a kijelentésem egyesek érzékenységét sértette, de fenn kell hogy tartsam: nem javítja a parlament közvéleménybeli megítélését az ilyen háromnegyed órás szünetekkel tarkított tevékenység, fõleg, ha az indokolatlan.

A magunk részérõl természetesen mindent megteszünk, hogy az ellenzék éljen alkotmányos és parlamenti jogaival, és remélem, hogy frakcióvezetõ társam errõl meg fog gyõzõdni. Köszönöm szépen.

(10.10)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage