Lotz Károly Tartalom Elõzõ Következõ

DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Képviselõ Úr! Tisztelt Képviselõtársak! A vasárnapi összeesküvésen errõl nem volt szó, a vasútvonalakról nem kerítettünk szót. (Derültség.) Sok más, fontos kérdés valóban szóba került.

A képviselõ úr által említett Nagykálló-Nyíradony közötti vasútmellékvonal üzemeltetésérõl folytatott megbeszélés részét képezi annak az egyeztetéssorozatnak, amely a kormány múlt évi határozata alapján kezdõdött meg. Mint ismeretes az Országgyûlés elõtt is, a MÁV Részvénytársaság gazdasági problémáinak kezelésére vonatkozó kormányzati döntés elõírta a vasút tevékenysége, ezen belül a mellékvonalak mûszaki-gazdaságossági vizsgálatát is.

(15.50)

Az elmúlt három hónapban végzett felmérések azt igazolták, hogy jelenleg nincs szó több ezer kilométer vasútvonal megszüntetésérõl, hanem elsõ lépésként mintegy 300 kilométer kritikus vasúti mellékvonal jövõjérõl kell dönteni.

Az eddig elvégzett munka célja az volt, hogy a vasút szakemberei egyeztessék megállapításaikat a helyi önkormányzatokkal és a terület képviselõivel. Ezt említette képviselõ úr is. Ezen a megbeszélésen a minisztérium képviseletében a megyei közlekedési felügyeletek vezetõi vettek részt, akik a legjobban ismerik a helyi körülményeket. Így volt ez a nyíradonyi, képviselõ úr által említett, február 3-i megbeszélésen. Ezt azóta az érintett polgármesterek és a Volán Vállalat bevonásával február 15-én újabb egyeztetés követte, sõt arról is tudomásom van, éppen egy mai telefonbeszélgetésem alapján a helyi vasúti igazgatóval, hogy még márciusban ismét egy konzultációt tartanak, melyre képviselõ úr meghívását is tervezik.

Jelenleg tehát nincs szó arról, hogy a megfelelõ alternatívák kiválasztására irányuló vizsgálatok már lezárultak volna. Azonban néhány adatot kiemelnék:

A Nagykálló-Nyíradony 26 kilométeres vasútvonal évente 10-12 millió forint veszteséget tartalmaz, amely vasútüzemi módszerekkel sajnos nem csökkenthetõ. Jelenleg naponta hat vonatpár és vonatonként átlagosan mindössze öt, azaz öt utas közlekedik. Mindezeket figyelembe véve a Nagykálló-Nyíradony-vonal valóban benne van ebben a 300 kilométeres kritikus, vizsgálandó mennyiségben.

Még egyszer szeretném mondani: együttesen tehát 26 kilométer, öt utas vonatonként, és 10-12 millió forint veszteség évente. Talán - vagy bizonyára - megérti képviselõ úr, hogy ez tényleg kritikusnak tekinthetõ ebben az esetben.

Ami a közúti közlekedési lehetõséget illeti, a vasútvonallal párhuzamosan három évvel ezelõtt a Szabolcs-Volán kísérleti autóbuszjáratot indított, amelyet kihasználatlanság miatt kénytelen volt leállítani. Jelenleg csak a Nyíradony és Abapuszta közti három kilométeren nincs közvetlen autóbuszjárat, a többi 20 kilométeres szakaszon rendszeresen közlekednek autóbuszjáratok. Képviselõ úr megállapításával ellentétben közúti közlekedésre felújítással alkalmassá tehetõ jó út van, tehát az érintett települések megközelíthetõk. Fõ gond az alacsony járatkihasználtság.

A végleges döntéshez azonban nem elegendõ csupán a vállalati szempontokat figyelembe venni, hanem azokat valóban ki kell terjeszteni nemzetgazdasági szintû elemzésekkel, és valamennyi szóba jöhetõ megoldást meg kell vizsgálni. Ez a következõ hónapok feladatát képezi. Ez kiterjed a térség népességmegtartó erejére, és kiterjed például az áruszállításra is, hiszen a mai információ alapján éppen Balkány község körzetében egy vasfeldolgozó vállalat létesülne, és ennek az ipari hátterét, természetesen szállítási hátterét is biztosítani kellene. Ezt is mérlegelni fogjuk a vasútvonal végleges sorsát illetõen.

Mindezek alapján felelõsséggel kijelenthetem, hogy mindaddig, amíg a vasúti mellékvonalakon a jelenlegi vasúti személy- és áruszállítás színvonalának megfelelõ alternatív megoldás nem biztosítható, addig nem kerülhet sor a vonalbezárásra. Többek között ezért üzemel továbbra is a Nyíradony-Nagykálló vasútvonal egy meghatározott, olyan ideig, ameddig megfelelõ alternatív megoldást nem találunk. Jelenleg nincsen szó, ebben az esztendõben nincsen szó a vasútvonal leállításáról.

Kérem képviselõtársaimat és az Országgyûlést válaszom elfogadására. (Taps a bal oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage