DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Ház! A társadalombiztosítási alapok önkormányzatai és a kormány jelentõs késéssel nyújtották be az 1993. évi zárszámadási törvényjavaslatot. Sajnos, megismétlõdött az elmúlt évek hibás gyakorlata, ez a zárszámadás is az állami költségvetés hasonló idõre vonatkozó, zárszámadási törvényjavaslatának tárgyalása és elfogadása után került benyújtásra. Ez azt jelenti, hogy a parlament, amennyiben esetleg el szeretne térni a már elfogadott 1993. évi állami költségvetés zárszámadása által megengedett mozgásoktól, akkor módosítania kellene azt is. A társadalombiztosítási alapok az államháztartás részei, amelyet mintegy megkoronáz az állami költségvetés. Ezért értelemszerûen elõbb kellett volna az alapokról szóló törvényt elfogadni, vagy legalábbis az állami költségvetéssel együtt tárgyalni azt.
A most benyújtott zárszámadási törvényjavaslat csak pénzügyi szempontból próbál eleget tenni a zárszámadási kötelezettségnek, de nem szól a tartalmi kérdésekrõl. Pedig 1993 a magyar egészségügyi reform egyik döntõ esztendeje volt. A reformlépések végrehajtását részben a Népjóléti Minisztérium mint jogszabályalkotó, részben az Egészségbiztosítási Pénztár mint szerzõdéskötõ és finanszírozó végezte. Az egész költségvetési beszámoló hiányos, ha a pénztár eme tevékenységének részletes megítélésére nem nyílik lehetõség. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a hagyományos zárszámadási törvény kereteibe nehezen illeszthetõ be egy ilyen beszámoló, de a törvényjavaslat mellékletében ez a szöveges beszámoló mindenképpen szükséges lenne.
A hiány rendezésének két változata kerül bemutatásra a 2. §-ban. Mindkét esetben a költségvetés átad a Nyugdíj Alapnak 2 milliárd 52 millió forintot, ami az átmenetileg tb által finanszírozott kiadások túllépése miatt garanciális kötelezettsége az államnak. Az "A" esetben az elmaradt vagyonjuttatás miatt kiesett hozamot pótolná 2 milliárd 824 millió forinttal, illetve miután az Alap 5 milliárd forint értékben értékpapírt bocsátott ki, annak fele már fedezetet nyújt a hiány rendezésére, a másik felét a költségvetés az 1992. évi tb-hiány rendezésére átveszi és arra visszafizetési kötelezettségeket vállal. A "B" esetében az elmaradt vagyonhozam fejében csak 349 millió forintot adna a költségvetés, és a kibocsátott értékpapírok fejében befolyt összeg fedezné a hiányt. Miután a korábbi kormány által vállalt kötelezettségeknek - az 1992. évi LXXXIV. törvényben - az "A" megoldás felel meg, így mi is ezt támogatjuk.
A 4. §-sal kapcsolatban megalapozatlannak tartom azt az ebben a törvényjavaslatban is képviselt álláspontot, miszerint a mûködési költségek a bevételi fõösszeg növekedése esetén automatikusan nõnek, miután elõirányzatuk másfél százalékban került megállapításra. Több bevétel miatt nem lesz feltétlenül drágább a mûködtetés.
A 6. §-ban ugyanaz történik, mint a Nyugdíj Alap esetében, csak az összegek változnak. Az "A" változat esetében az állami költségvetés a fennmaradó hiányt, amit már a kibocsátott értékpapírok sem fedeznek, átvállalja, megnevezve külön a még nem profiltisztított kiadásokra és az át nem adott vagyon hozamára esõ összegeket. Természetesen itt is kapcsolat van az 1992. évi hiány rendezésével. A "B" változat esetén minimális, 1 milliárd 788 millió forint az állami költségvetés kötelezettségvállalása, amit a nem profiltisztított kiadások túlszaladása fejében ad, a hiány többi, 12 milliárd 366 millió forint összegét az Alap kezelõje értékpapír-kibocsátással rendezné. A változás az, hogy az értékpapír "legalább 1 éves lejáratú", szemben az eredeti törvény 10 éves lejáratával. Ha ezt komolyan venné az Alap kezelõje, akkor már most a jövõ évi költségvetés számára komoly terhet jelentene.
Csakúgy, mint a Nyugdíj Alap esetében, itt is az "A" változatot támogatjuk, mert különben olyan terhek rakódnának az Egészségbiztosítási Alapra, ami a jövõben fokozná annak likviditási problémáit.
Sajnos, jelentõsen elmaradt a tervezettõl a települési önkormányzatok költségmegtérítése a közgyógyellátási igazolványok kibocsátásával kapcsolatban, amit a 7. § (2) bekezdése mutat be.
A 8. §-sal kapcsolatban: annak ellenére, hogy az 1992. évi LXXXIV. törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja alapján be kellene mutatni az egészségügyi kiadásokat most már részletesen is, a társadalombiztosítás az egészségügyi kiadások megfelelõen részletes mérlegét nem készítette el.
A 3. számú mellékletben tételes kimutatást kellett volna adni a "Vállalkozások, alapítványok" rovatra, hisz' itt nem a teljesítményfinanszírozás elvei érvényesültek, hanem feltehetõleg az alkué. Az alapkérdés pedig az: ki és miért került be ebbe a kedvezményezett rovatba? Erre csak tételes vizsgálat adhat feleletet.
Aztán pontosan mit takar a likviditási helyzet javítása címén kiadott jelentõs, 1 milliárd 364 millió forint?
Számos kérdés megválaszolatlan, számos rovat így több, mint rejtélyes. Ezért is hiányzik a szöveges beszámoló.
Amennyire örvendetes, hogy a gyógyászati segédeszközökre fordított kiadásokban megtakarítás jelentkezett, annyira elgondolkodtató, hogy sajnos, ezen a területen a tb támogatott körben nincs egészséges importverseny és a segédeszközökre szorulók több százezres tábora korszerûtlen, esetleg fizikailag megterhelõ, funkcionálisan nem kielégítõ segédeszközök használatára kényszerül.
Az egyik legellentmondásosabb szakasz a 10. §. Tisztázni kellene elõször egy alapelvet. A társadalombiztosítási alapok az államháztartás részei. Parlament által jóváhagyott költségvetéssel gazdálkodnak.
(19.10)
Nagyobb kiadásra csak annyiban használhatnak fel többet, amennyivel többre a parlament felhatalmazást adott.
Az alapok mûködését az 1975. évi II. törvény és a minden évben aktuális költségvetési törvény szabályozza. Mûködési többletkiadás csak elõre nem látható új funkciók esetén lehetséges, de semmi esetre sem függ a bevételi többlettõl. Az alapok kezelõinek kötelezõ a parlament által jóváhagyott éves költségvetésen belül tervezni kiadásaikat, azt nem léphetik túl. Az 1992. évi LXXXIV. törvény 14. § (4) bekezdése még továbbmegy és elõírja, hogy az alapok kezelése tekintetében döntési jogosítvánnyal rendelkezõ szervek csak a mûködési költségvetés elõirányzatán belül határozhatják meg a bér-, érdekeltségi, felújítási, beruházási és dologi költségeiket. Ezek után rendkívül furcsa, hogy a benyújtott javaslat indoklásához készített mellékletben - ez az utolsó táblázat számozás nélkül - feltüntetésre kerül, hogy a felügyelõbizottság, az önkormányzati közgyûlések saját hatáskörben, a törvénnyel ellentétben milyen mértékben módosították a mûködési költségvetést.
Mi indokolta a (2) bekezdésben a mûködési tartalék igénybevételét, amikor 1 milliárd 679 millió forint maradvány keletkezett az (1) bekezdés szerint? Nem szólva az 1992-es mûködési pénzmaradvány igénybevételérõl, amikor gondok vannak a '92-es hiány rendezésével, amit a '93-as hiány rendezésének "B" variánsa mutat.
A (3) bekezdés szól többek között az egyszeri kiadásokról. Tételes kimutatást kellett volna adni az informatikai projektrõl. Hogyan lehetséges az, hogy a tb a mai napig nem oldotta meg az egyéni biztosítotti és járulék- nyilvántartást? Csak nem az történik, hogy a kormány által aláírt és a felügyelõbizottságok elnökei által szignált világbanki projekttel ellentétben itt a nyugdíjalap párhuzamos nyilvántartási és ügyviteli rendszer kiépítését kezdte meg jelentõs költséggel? Egyáltalán: miért állt le a világbanki projekt, miért csak 49 millió forintot költöttek el a tervezett 400 millióval szemben?
A 11. § 9. számú melléklete a kamat- és hozambevételeket mutatja. Sajnos, nincs melléklet a részletes vagyonmérlegrõl, pedig enélkül a kamat- és hozambevételek aligha érthetõek. Hogyan lehetne így felelõsen megállapítani, hogy az alapok jól sáfárkodtak-e a vagyonukkal?
A 14. §-ban elgondolkoztató, hogy egy társadalombiztosító megelõzésre, egészségmegõrzésre még azt a kevés összeget sem használja fel, amit a törvény megenged neki: 11 millió helyett csak 8 millió forintot.
Mindezeket összefoglalva keserûen kell megállapítanom, hogy miközben felelõs alapkezelõk léteznek másfél esztendeje, nem javult a költségvetési beszámoló. Köszönöm szépen. (Taps.)