DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt hetilapja, a Független Magyar Újság egy cikket közölt, amelynek az a címe, hogy "100 nap - 1000 tévedés". Azt hiszem, ez túlzás. Nem ezer tévedésrõl van szó. Ez alatt a száz nap alatt legfeljebb 999-rõl. De ezeknek a tévedéseknek a sorában egy rendkívül szép és kiemelkedõ példány ez a most elénk került törvényjavaslat.
Tévedés már ennek a törvényjavaslatnak a címe is. Úgy szól tudniillik, hogy a társadalombiztosítási alapok kintlevõségeinek egyszeri rendezésérõl szóló törvényjavaslat. Nem alapokról van szó! A törvényjavaslat szövegébõl utána kiderül, hogy kizárólag egy alapról van szó. Tehát a többes szám használata kissé túlzás, amikor kizárólag az egészségbiztosítási pénztárral, tehát egyetlenegy alappal szemben fennálló tartozásokról van szó.
Ha rosszindulatú lennék, azt mondanám, mire a jogalkotó a törvényjavaslat végére ért, elfelejtette, mirõl is szól. Minthogy azonban a törvény egyetlen szakaszból áll és mindössze 17 sornyi, ez a feltételezés, hogy elfelejtette, azt hiszem, nem engedhetõ meg. Ez megint ugyanolyan selejt törvényjavaslat, mint amit sorozatosan kap a Ház most már három hónapja.
Egy kicsit úgy érzem, mintha az elvarázsolt kastélyban lennék, az angolparkban, ahol torzító tükörbe néz az ember és egészen torz dolgokat lát. Kérem szépen, gondolják végig: rendkívül tisztelem a pénzügyminiszter urat és Csehák Judit képviselõtársamat is, mind a ketten megmondták, hogy ez a törvényjavaslat úgy rossz, ahogy van. De akkor kérdem önöktõl, miért terjesztettek a Ház elé egy olyan törvényjavaslatot, amely úgy rossz, ahogy van?! Teljesen érthetetlen!
A törvényjavaslat indokolása szerint a kintlevõségek elérik a 180 milliárd forintot. Itt hallottuk, hogy ez valószínûleg több; lehet 185-190, már 195 is elhangzott. Ugyanakkor a törvényjavaslat a következõket is megállapítja: "Ahhoz, hogy a jövõben a kintlevõségek felhalmozása elkerülhetõ legyen, szigorító intézkedéseket, szankciókat tartunk szükségesnek. Ilyen intézkedésekre kerülhet sor a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény és a csõdtörvény módosítása során, amelyeknek benyújtására még ez évben sor kerül."
Teljesen világos a jogalkotó álláspontja: ahhoz, hogy gyökeres megoldásra kerüljön sor, más törvényre van szükség. Ez a törvényjavaslat semmit nem old meg. Akkor miért nyújtják be ezt a törvényjavaslatot? Nagy a gyanúm, hogy a kormány cselekvéskényszerben van. A választások idején annyira ígérte, hogy a szakértelem mind ide összpontosul, és amikor cselekvésekre kerül sor - és nem is világrengetõ cselekvésekre -, egyáltalán jogszabályalkotást kell kezdeményezni, akkor kiderül, hogy a képességek messze alul maradnak a meghirdetett tudáshoz viszonyítva.
Nagyon gyakran elhangzott már ebben a Házban, hogy számszerûsíteni kell az egyes jogszabályok pénzügyi hatásait. Nagyon figyelmesen hallgattam a pénzügyminiszter úr expozéját, s a pénzügyminiszter úr sokkal becsületesebb annál, semhogy megkísérelte volna számszerûsíteni, hogy mik a várható pénzügyi eredményei ennek a törvényjavaslatnak. Nagyon lelkiismeretesen járt el és nagyon jól tette ezt, mert megítélésem szerint ennek a törvényjavaslatnak a hozama, a valóságos pénzügyi eredménye olyan csekély, hogy arról talán nem is lenne érdemes beszélni. S akkor pedig felmerül a kérdés: mi szükség van erre a látszatintézkedésre, erre a látszat-törvényjavaslatra?
Hozzá kell tennem, miközben követeljük a számszerûsítést mindenféle gazdasági akciónál - ez ugyanis egy jellegzetes gazdasági akció, éspedig nem is akármilyen, mert bizonyos állami pénzeket áldozunk fel valamiféle igen kétséges hozam érdekében -, ebbõl teljesen hiányoznak a számszerûsítések. Kíváncsi vagyok, a kormány hogyan fogja majd megkövetelni az ellenzéktõl a gazdasági hatások feltárását, ha önmaga ezt elmulasztja, holott neki erre mindenféle apparátusa megvan. Nem beszélve arról a mérhetetlen szürkeállományról, amely a kormány egyik pártjában koncentrálódik.
Még egy kérdésrõl kell szólni. Maga a szöveges része, a részletezése a törvénynek egy külön világ. A tartozáselengedést elkezdi évenként számszerûsíteni. Ez év december 15-éig 36 százalék, február végéig 24 százalék, április végéig 30 százalék, 1995. június 30-ig pedig lemegy már 6 százalékra. Kérem, mindenki gondolkodjék el, egy olyan országban, ahol az infláció 20 százalék fölötti, ahol a bankkamat, a tartós bankbetét kamatja 20 százalék körüli, ott mekkora gazdasági vonzereje lehet egy csaknem egy év múlva esedékes 6 százalékos adósságelengedésnek. Ez megint egy nonszensz, egy közgazdasági nonszensz, hogy a mi inflációs körülményeink, a mi kamatkövetelményeink mellett, egy egy év múlva esedékes adókötelezettség teljesítése esetén 6 százalékos engedményt ígér ez a törvényjavaslat!
Miután a miniszter úr is, sõt a kormánypárt vezérszónoka, legalábbis elsõ szónoka is mindenféle távolabbi jogszabályban látják a valódi kibontakozást, azt hiszem, a legbecsületesebb az lenne, ha a kormány ezt a teljességgel értelmetlen jogszabálytervezetet visszavonná, mert mégiscsak igen szomorú bizonyítvány lenne a szakszerûségükrõl, a mûködõképességükrõl, ha egy egyszakaszos törvényhez húsz-harminc, õáltaluk is elfogadott módosító indítványnak kellene összeállnia ahhoz, hogy ez elfogadható, számukra is elfogadható jogszabály legyen.
Kérem, nem szégyen veszteni egy csatában. Mi most egy választást vesztettünk el félig-meddig, s nem szégyelljük ezt. Egy törvényjavaslatnak az elvesztését ne szégyelljék! Jobb belátni a tévedésünket, mint ragaszkodni ahhoz.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)