Békesi László Tartalom Elõzõ Következõ

DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! A társadalombiztosítás kintlevõségei évek óta emelkednek, és ma már elérik a 190 milliárd forintot. Ebben a magas összegben megjelennek a gazdaságban bekövetkezett csõd- és felszámolási hullám, valamint a sok vállalkozásra jellemzõ likviditási gondok hatásai, de szerepe van ebben a járulékbehajtás erõtlenségének is. A kintlévõségek 30 százaléka felszámolás, 4 százaléka csõdeljárás alatt van, az ilyen gazdálkodóknál található meg. További 23 százalék esetében megállapodás született a tartozások átütemezett megfizetésére. Jelentõs nagyságrendet képvisel a MÁV és az adóskonszolidációs eljárásba vont sok vállalkozás tartozása is. Így a kintlévõségek nagyobb része olyan gazdálkodóknál van, ahol a behajtás nem gyorsítható, annak eredménye a külön eljárások függvényében alakul.

A jelenleg javasolt egyszeri, meg nem ismételhetõ akció elsõsorban az elõzõekben nem említett szûkebb körre, fõleg a közepes és kisebb vállalkozók tömegére irányul; ezek tartozása körülbelül 44 milliárd forint. Ebben a körben a törvény által felkínálni javasolt ösztönzés néhány hónap alatt jelentõs tb- bevételeket eredményezhet, ugyanakkor a vállalkozóknak a felkínált könnyítéssel esélyük lehet elmaradásuk rendezésére és a késõbbiekben folyó járulékfizetési kötelezettségeik pontos teljesítésére. Erre szükségük is lesz, hiszen a mostani kivételes akciót követõen a társadalombiztosítási járulékok fizetésének elmulasztását szigorú szankciók fogják követni; a tb- önkormányzatok - az eddigiektõl eltérõen - élni kívánnak a rendelkezésükre álló jogi eszközökkel. Ezeket a jogi eszközöket egyébként a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény és a csõdtörvény késõbbiekben beterjesztésre kerülõ módosítása során gyarapítani szeretnénk.

Az egyszeri behajtási akcióra a társadalombiztosítási önkormányzatok tettek javaslatot. Ennek törvényi megalapozását szolgálja a most benyújtott önálló törvényjavaslat, amely a nehéz fizetési helyzetben lévõ cégekkel kapcsolatban - a gazdasági életben szokásos tartozási rendezési eljárásnak megfelelõen - készpénzfizetés esetén a befizetés idõpontjától függõen az 1994. június 30-án fennálló késedelmi pótlék és az akkori járuléktartozás részleges, differenciált elengedését javasolja. A MÁV szanálási és szerkezetátalakítási programjához kapcsolódva a kormány a közeljövõben kérni fogja az Országgyûlés hozzájárulását a társadalombiztosítással szemben fennálló adósságok rendezéséhez. Ezzel és a jelenleg javasolt behajtási akcióval elkerülhetõvé válik a társadalombiztosítási alapok 1994. évi pótköltségvetésének benyújtása.

Tisztelt Ház! Nem hallgathatom el, hogy a javasolt megoldás nem problémamentes, kétélû eszközt tartalmaz. Elõnyben részesíti a fegyelmezetlen vagy gyengébben gazdálkodó szervezetek egy részét a megbízható befizetõkkel szemben. Ráadásul pillanatnyilag nem teremt garanciát a jövõbeni tartozások megfizetésére. Az sem állítható, hogy az önkormányzatok valóban mindent megtettek a hátralékok behajtásáért, ezért a javasolt megoldás a könnyebbik utat jelenti.

Miért terjeszti be mégis az önkormányzatok javaslatát a kormány a parlament elé? Azért, mert nagy a tb-alapok hiánya, mert kevés év végéig az idõ, mert súlyos a költségvetés egyensúlyi állapota, mert az önkormányzatokat fedezet nélkül is hatalmas kötelezettségek terhelik. Ezek a rendelkezések tehát az alapok bevételeinek a növelése érdekében szükségesek. Így teremthetjük meg részben az ez évi 25 százalékos nyugdíjemelésnek, a gyógyszer- és táppénzkiadások jelentõs túllépésének, valamint az egészségügyi dolgozók körében az 1994. évi közalkalmazotti bérrendezés elõirányzottnál magasabb mértékû béremelésének fedezetét. A javaslat tehát soha meg nem ismételhetõ megoldással próbálja enyhíteni a bevételhiányt és a kötelezettségekhez szükséges fedezet megteremtését. Ezért terjesztjük önök elé.

Ugyanakkor a kormány kéri az Országgyûlés képviselõit, hogy javító-módosító indítványaikkal tegyék lehetõvé a nyilvánvalóan ellentmondásos javaslat ellentmondásainak csökkentését, és ezzel együtt fogadják el a beterjesztett törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage