Szabó György Tartalom Elõzõ Következõ

SZABÓ GYÖRGY, az önkormányzati és rendészeti bizottság elõadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Az önkormányzati bizottság ülésén olyan döntés született, hogy a választójoggal kapcsolatos módosító indítványokról lefolytatott bizottsági vitáról én tájékoztatom a tisztelt Házat.

Tisztelt Országgyûlés! Az önkormányzati és rendészeti munkabizottságunk e hónap 22-én, 23-án és a mai nap is folytatta a benyújtott módosító indítványok tárgyalását, amelyekkel kapcsolatban el kell mondanom, hogy a parlament három bizottsága és több képviselõtársunk összesen negyvenegy módosító indítványban hetvennyolc kapcsolódó törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg. A bizottság mindezekbõl mindössze tizenegy olyan módosító indítványt talált, amelyet támogatólag kíván a parlament elé terjeszteni a szavazás során is.

Ezeknek az indítványoknak a többsége - amelyeket támogattunk a bizottsági vitában - a törvényszöveg pontosítására, javítására irányult. Így például támogattuk - és elnézést kérek, de természetesen nincs módom arra, hogy a bizottsági vitát részletesen ismertessem, ezért kénytelen leszek példákat említeni mintegy illusztrációként; kérem, ha valakinek az indítványát nem említem, ezt vegye természetesnek - Deutsch Tamás és Selmeczi Gabriella képviselõtársunk azon indítványát, amely a törvény 14. §-ának kiegészítését, konkrétan egy szigorítást tartalmazott, mely szerint a szavazatszámláló és a helyi választási bizottságoknak ne lehessen olyan tagja, aki a jelölõ szervezet által megbízott köztisztviselõi funkcióban van.

Ugyanígy támogatta a bizottságunk - ugyancsak példaként említem a pontosításra, javításra vonatkozó javaslatok közül - Dornbach Alajos képviselõtársunk azon indítványát, amely a választási panaszokat elbíráló szervezetek között okszerûen megemlíti a bíróságokat is.

Az általunk támogatott indítványok két helyütt - praktikus megfontolásokból - az eredeti törvény meghagyását javasolják. Az egyik a szavazókörök létszámának a változatlanul hagyását ajánlja, tehát a törvényjavaslat 600-1000 fõben jelöli meg a szavazókörök létszámát, míg a módosítás szerint 600-1200 maradna a korábbi törvény szerint, illetve a 10-15 000 fõ közötti településeknél, ahol a törvényjavaslat új kategóriát vezetne be, az egyéni körzetek számának változatlanul hagyására vonatkozó módosító indítványt nyújtottunk be, kikerülve ezzel azt, hogy az ilyen településeken a politikai térkép bizonyos fokú újrarajzolására kerüljön sor, és a jegyzõ és a politikai pártok, jelölõ szervezetek között hosszas eljárási egyeztetési procedúra kezdõdjön.

Tisztelt Országgyûlés! Ami az általunk nem támogatott javaslatokat illeti, azoknak a túlnyomó többsége, több mint hatvan módosító indítvány - emlékeztetõül mondom, hogy hetvennyolc módosító indítványt tárgyaltunk meg idáig - nem kapta meg a bizottsági tagok egyharmadának sem a támogatását. Ezen javaslatok alapvetõen két csoportba sorolhatók. Egy részük a választás tervezett rendszerét jelentõs módon nem kívánta befolyásolni. Itt is, hogy egy példányt említsek: Demeter Ervin képvsielõtársunk módosító indítványa azt célozta, hogy a kompenzációs, a fõvárosi és a megyei listákon szereplõk közötti sorrendiséget a törvény ne kösse meg, azaz ezt a jelölõ szervezetek belátására bízná; vagy például Kónya Imre képviselõtársunk, aki a plakátragasztás tilalmát a hatósági szerveken kívül valamennyi költségvetési szerv épületére ki kívánta terjeszteni.

(17.30)

Az ilyen és hasonló jellegû indítványokkal kapcsolatban az a vélemény alakult ki a bizottság többségében, hogy indokolatlan lenne a választási rendszer ezen praktikusan alkalmazott és mind ez ideig úgy tûnik, jól bevált rendszerén változtatni, mert vélhetõen késõbb esetleg a választási panaszok számának gyarapításához is vezethetne; mint ahogy nem támogattuk azokat a nem túl nagyszámú korrekciós javaslatokat sem, amelyek ugyan a törvényjavaslat pontosítására, javítására irányultak a javaslatot benyújtók szándéka szerint, de a kormány szakértõinek álláspontja és a többségi álláspont szerint ezt a célt nem igazán jól szolgálták volna. Hogy itt is említsek egy példát: Mádi László képviselõtársunk a megyei listán, tehát a megyéknél a listán szerezhetõ mandátumoknak a megyék közötti megoszlását kívánta módosítani az eredeti javaslathoz képest.

Vitathatatlan, hogy a törvényjavaslathoz persze jelentõs számú olyan módosító indítvány is érkezett, amelyek érdemben, alapvetõen kívánták a kormány által benyújtott törvényjavaslatot korrigálni. Ezeket alapvetõen öt kérdés köré tudnám csoportosítani. Egyrészrõl voltak olyan módosító indítványok, amelyek az úgynevezett egyfordulós választási rendszernek, tehát az érvényességi és eredményességi küszöb elvetését tartalmazó törvénymódosításnak az elhagyására irányultak. Itt tudnám említeni Kónya Imre és Rubovszky György képviselõtársunk módosító indítványát.

Volt olyan módosító indítvány, amely a tízezer fõ fölötti településeknél az úgynevezett egyszavazatos rendszer elhagyására, tehát a jelenlegi rendszernek a megtartására - miszerint listára és egyéni képviselõjelöltre egyaránt lehetne szavazni - irányult.

Számtalan módosító indítvány érkezett be az ajánlási rendszer korrekciójára vonatkozóan. Itt a kislistától kezdve a polgármesterekre, a kistelepülésekre, a tízezer fõ feletti településekre és a listákra vonatkozóan egyaránt fogalmaztak meg képviselõtársaink javaslatokat; köztük - hogy megemlítsem - Csizmár Gábor, Kónya Imre, Deutsch Tamás, Selmeczi Gabriella és Homoki János képviselõtársunk, illetve Sepsey Tamás képviselõtársunk, aki azt a módosítást kívánta eltörölni a benyújtott törvényjavaslatból, miszerint egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat az ajánlás során.

Több módosító indítvány foglalkozott a fõvárosi választási rendszer korrekciójával. Így elég sok képviselõtársunk fogalmazta meg a kerületek képviselõi delegálása helyett a kerületek mandátummal rendelkezõ - tehát valóságos képviselõi szavazati joggal rendelkezõ - képviselõ-állítási jogának a fönntartását vagy visszaállítását. Volt olyan módosító indítvány, amely a fõvárosban a listás választási rendszernek az elvetését célozta meg, helyette egyéni körzetekben választanának a fõvárosban képviselõket az indítványtevõ szerint. Ez utóbbira Barsiné Pataky Etelka, az elõbbiekre pedig Csizmár Gábor képviselõtársunk is tett javaslatot.

Még egy ötödik csoportként említhetném azt, hogy a listás választásoknál, a megszerezhetõ mandátumoknál nem négy, hanem annál alacsonyabb küszöbértéket állapítana meg, tehát azok a jelölõ szervezetek is kapnának mandátumot, amelyek a 3 százalékot elérik a szavazás során.

Tisztelt Országgyûlés! Anélkül, hogy a vitában elhangzottakat részletesen ismertetném - ami annál is inkább csonka lenne, mert hiszen a benyújtott képviselõi indítványokat tevõ képviselõtársaink nem minden esetben vettek részt a vitában, és egyébként is, fõleg az érdemi javaslatoknál a vitában elhangzottak nagyrészt, vagy mondhatnám túlnyomórészt az általános vitában is már itt elmondott érveket ismételték, tehát a megítélésem szerint igazán új érveket nem tartalmaztak -, ennyiben szerettem volna képviselõtársaimat és a tisztelt Házat tájékoztatni.

Kérjük, hogy a parlamenti vita során - természetesen mindenkinek a jogát elismerve, hogy indítványa mellett érveljen - a bizottság által támogatott módosító indítványok mellett szavazzanak. Köszönöm szépen a szót és a figyelmet. (Taps.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage