DR. SZABÓ IVÁN, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! A hetvenes években az akkor ideiglenesen a Rosenberg házaspárról elnevezett Hold utcában dolgoztam. Reggelente menetrend szerinti pontossággal találkoztam a Kálmán utca sarkán Rodolfóval, a bûvészek királyával, aki elég hosszú pórázra engedve két, geometriailag egybevágó tacskó kutyát sétáltatott. Kedélyesen üdvözöltük egymást, néha egypár szót szóltunk egymáshoz - meggyõzõdésem a mai napig, hogy fogalma sem volt róla, kivel beszél. Én azonban igen, mert nagy tisztelettel adóztam a bûvészmutatványainak, amelyeket soha nem tudtam igazán egészen megérteni. Különösen nagy örömmel töltött el, amikor láttam, hogy egy üres cilindert, amit felmutatott a nézõközönségnek, letakart a bûvészkendõvel, bûvészpálcájával háromszor körülírta, elmondta a varázsigéket, hogy csiribi- csiribá, akrama-bakra, lekapta a kendõt, és a cilinder tele volt egy fehér nyuszival! Hozzá kell tennem, akkor még fogalmam sem volt, hogy Rodolfónak ez a bûvészmutatványa smafu ahhoz képest, amit a baloldali koalíció nevében pótköltségvetés címén az én igen tisztelt Békesi László elõdöm és utódom itt fölmutatott. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
A bûvészeti mutatvány ugyanúgy kezdõdött, mint Rodolfónál. Felmutatta az üres cilindert, letakarta a bûvészkendõvel, a pálcamozdulat is azonos volt és a varázsigék is, majd lekapta a kendõt a cilinderrõl, és megtörtént a varázslat nem várt végeredménye: a cilinder üres is maradt... (Derültség az ellenzék padsoraiban.) Ha valaki ezt nem tekinti nagyon nagy bûvészmutatványnak, annak tisztelettel ajánlom, hogy szíveskedjék elolvasni a pótköltségvetés indokolását, amely lényegében arról szól: ha nincs bûvészmutatvány, akkor lett volna benne a nyuszi a kalapban.
Mit látunk ugyanis ennél a bûvészmutatványnál? Végül is a beterjesztett pótköltségvetésnél és az expozénál elhangzott, hogy az eredetileg elfogadott 330 milliárdos költségvetési deficithez képest 50-60 milliárd forinttal ez a költségvetés elszaladt volna, ha most nem nyújtanak be pótköltségvetést. Az államháztartás elszaladása még nagyobb lett volna, hiszen a két tb- önkormányzat mintegy 20-30 milliárddal deficites lesz az eredetileg tervezett nullszaldós eredményhez képest.
Kérem, én most a tb-költségvetés elfutásával nem kívánok foglalkozni. Gondolom, lesz a tisztelt Háznak módja arra, hogy a tb-önkormányzatok benyújtott pótköltségvetését majd részletesen megtárgyalja.
Nézzük azonban a központi költségvetést, amely valóban az államháztartás egyik eleme, de önmagában itt egy 60 milliárdos elfutás van prognosztizálva. Ha az eredeti 330-at és a 60-at összeadom, akkor 390 milliárdot kapok. Nagyon sajnálom, hogy a parlamentben nem tudok egy palatáblára írni, hogy egy rövid kis matematikai mûveletet elmondjak, talán azonban a számok rengetegében néhány adat mégiscsak megjegyezhetõ.
A kormány nyilvánosságra hozta a költségvetés július végi, majd augusztus végére vonatkozó deficit tényszámait. A július végi tényszám 194 milliárd, az augusztusi 195,2 milliárd, ami egyébként azt jelenti, hogy egyetlen hónapban, augusztusban az 1,2 milliárd forint deficit rakódott rá az elsõ hét hónap deficitjére.
Kérem, hölgyeim és uraim, gondolják végig, hogy ezek után az évbõl négy hónap marad hátra! Ezek közül a decemberi hónap olyan, még akkor is, ha tudom, hogy ebben az esztendõben a bankkonszolidációval kapcsolatos kötvények kamatainak fizetése ebben a hónapban beáll, az elõzõ években azonban a december mindig súlyosan többletet, szufficitet mutatott, hiszen például tavaly a társasági adó 52 százaléka ebben az egyetlen hónapban szaladt be! De ha én azt mondom, hogy az állampapírok kamatainak az a része, amely decemberben megjelenik és csak azt mondom, hogy nem vélhetõ, hogy számottevõ deficit keletkezik, sõt inkább nullát veszek figyelembe, gyakorlatilag a költségvetésnek három - szeptember, október, november hónapi - olyan idõszaka van, amikor valóban deficit tud keletkezni.
Kérem, ha a prognosztizált számot, a 390 milliárdot, amelyet a költségvetési expozé és a törvény is tartalmaz, erre a három hónapra osztjuk el, akkor kiderül, hogy a hátralevõ deficittöbblet fillérre szinte ugyanannyi, mint az elsõ nyolc hónapban. Hát kérem, ki tudja azt elképzelni, hogy három hónap alatt tud annyi deficit keletkezni a jelenleg meglevõ gazdasági folyamatok figyelembevételével, mint nyolc hónapban összesen?! Láttuk, augusztusban 1,2 milliárddal nõtt egy hónap alatt a költségvetés deficitje. Ha elfogadjuk a kormány prognózisát, innentõl kezdve átlagosan havi 65 milliárddal kellene növekednie. Kérem, ezt - megmondom õszintén - teljes abszurdumnak és egész egyszerûen megalapozatlan prognózisnak tartom.
Hozzá kell tennem, hogy az igen tisztelt jelenlegi koalíció pénzügyi váteszei nem elõzménymentesen jósolnak ilyen vadakat. Tavaly, amikor az 1993. évi költségvetést nekem volt módom benyújtani, akkor is hasonló számok hangzottak el. Kérem, engedjék meg, hogy a tavalyi Országgyûlési Naplóból idézzek két idézetet, az akkori ellenzéki vezérszónokok felszólalásából.
Az Országgyûlési Napló 27 646. oldalán Békesi László a következõket mondta: "Egyáltalán nem vagyok meggyõzõdve, hogy a 214-215 milliárdos deficit tartható lesz. A gazdaság teljesítményei ezt nem látszanak alátámasztani."
(15.40)
Soós Károly Attila, a szabaddemokraták vezérszónoka azért ennél jóval tovább ment. Felszólalása megtalálható az Országgyûlési Napló 27 638. oldalán. Szólott imigyen: "Nyilvánvaló, hogy a pótköltségvetés csökkentett bevételi elõirányzatai is túlzottak. Az eredetileg tervezett 185 milliárd forint helyett most 214 milliárdról szól az elõterjesztés. Nehezen elképzelhetõ - és figyeljünk -, én nem ismerek olyan szakértõi véleményt, amely szerint elképzelhetõ, hogy ez a hiány ténylegesen 240 milliárd forintnál kevesebb lesz." Még a hivatalos év végi eredmény közzététele elõtt is ugyanez a 240 milliárdos várható éves deficit jelent meg sok kutatóintézet, többek között a Gazdaságkutató Intézet részérõl is. Tessék megnézni a napi sajtót, amelynek vezetõje ma a miniszterelnöki tanácsadó testület illusztris tagja.
Kérem, az önök kezében van a zárszámadás. Tényként lehet rögzíteni, hogy mindeme jóslatok mellett 199 milliárd lett a tavalyi költségvetés végösszege.
Soós Károly Attila azt mondta, nem ismer olyan szakértõt, aki 240 alatt látná ennek a relitását. Én tisztelettel javaslom a jelenlegi kormánykoalíciónak, keressenek olyan általuk nem ismert gazdasági kutatókat és professzorokat, akik valamelyest az ilyen 40-50 milliárdos költségvetés- elszaladási jóslatokhoz képest valamilyen reálisabb számot is meg tudnak jeleníteni, mert különben - megmondom õszintén - nagy aggállyal kell a kormányzati ciklus elébe nézni, ha ilyen nagymértékû hibaszázalékkal dolgoznak azok, akik az akkori ellenzék, most pedig a kormánypárt tanácsadói.
Úgy vélem, hogy a tények: a tavalyi teljes költségvetési deficit és az elsõ nyolchavi számok - ahol is a deficit idõarányos 59,2 százaléka az idõhöz képest 67,7 százalék - elmaradnak az irányzatoktól. Úgy hiszem, a tények alapján - a tavalyi és az idei nyolc hónapi tények alapján - jogom és erkölcsi alapom van arra, hogy alapvetõen megkérdõjelezzem ennek a 390 milliárdra elfutó költségvetésnek a prognózisát. De meg kell kérdeznem, mit kezdjük akkor azzal a már-már kabalisztikusnak tûnõ 40-50 milliárddal, ami itt intézményesen, legalábbis a mi kormányzati idõnkre vetítve mint költségvetési többlet megjelenik. Hozzá kell tennem, teljesen más az attitûd tavaly és teljesen más az idén.
Tavaly a kormányzó koalíciót képezõ két párt ellenzékben volt. Világos, hogy egy ellenzéki pozícióban lévõ pártcsoportosulás pesszimista jóslatokkal szórakoztatja a választópolgárokat, különösen akkor, amikor választások elõtt állunk. Érthetõ, magyarázható, azt kell mondanom, még a politikai etika normáiba is beleférõ magatartás.
1994-ben, a választások után, az új kormány esetében más a motívum. Elhangzott a nagy ígéret az olcsó államról, amelyik meg fog takarítani 40-60 milliárdot. A pótköltségvetés összeállítása során ez a léggömb kipukkadni látszott, ezért ki kellett találni egy olyan fiktív költségvetési deficitet, amelyhez képest azt lehet mondani, hogy mi lett volna, ha.
Erre csak egy idézetet szeretnék felolvasni az Állami Számvevõszék részérõl és itt Nyikos úr elõadásában is elhangzottakból. Szó szerint idézek ismét: "A pótköltségvetések jellemzõ tulajdonsága mindig az, hogy politikai motívumok állnak mögötte. Törvényességi szempontból - hangsúlyozom - szükség van pótköltségvetésre. Vita abban van, hogy vajon olyan pótköltségvetést kellett-e készíteni, mint amilyet most a kormány benyújtott. Úgy gondolom - majd a késõbbiekben erre szeretnék utalni még -, hogy egy más karakterû és egy jobban áttekinthetõ, közérthetõ és jobban ellenõrizhetõ pótköltségvetési törvényjavaslat készülhett volna. Van viszonyítási alapunk - mondja az ÁSZ -, hiszen az elõzõ két évben is volt pótköltségvetés.
Azt gondolom, talán ennek a pótköltségvetésnek a háttere, ennek az indokolása kicsit talán túl hangsúlyos volt. Azt állítjuk, hogy a kormány nem vett számításba minden forrást akkor, amikor ezt a törvényjavaslatot kidolgozta. Népiesen szólva: nem forgatta ki a zsebeit teljes mértékben, amikor itt a számokkal bemutatta elképzeléseit. Azt gondolom, hogy morálisan is helyes az, hogy mielõtt különbözõ megszorító intézkedésekre kényszerül a kormány, valóban célszerû az, ami a retorikában elhangzik, hogy saját magán fog elsõsorban megszorító intézkedéseket kezdeményezni - ez, úgy tûnik, nem teljes körben sikerült."
Tisztelt Képviselõtársaim! De ha már a kormány egy pótköltségvetés során egy soha nem volt kiadáshoz képest kíván megtakarítani 50 milliárdot, tisztelettel megkérdezem, akkor miért mondott csak ilyen keveset. Bevallom férfiasan, egy kicsit úgy érzem magam, mint a skót apa, amikor hazajött a fia és azt mondta, hogy óriásit spóroltam ma, mert nem szálltam fel hazafele az iskolából a villamosra, hanem futottam utána. Utána az atya azt mondta, hogy: fiam, egy haszontalan, mihaszna kölyök vagy, mert futottál volna a taxi után, akkor még többet spóroltál volna. (Derültség, taps a jobb oldalon.)
Én mondhattam volna 320 milliárdot, amit megtakarítottunk ebben a pótköltségvetésben, ugyanis a volt minisztertársaim, akik ma részben az ellenzék padsoraiban ülnek, részben nincsenek itt a parlamentben, az 1994. évi költségvetésnél valóban olyan elõirányzatokat és tárcaigényeket jelenítettek meg, amelynek végösszegeként 650 milliárd forintos deficit jelent volna meg a költségvetésben. Ehhez képest 320 milliárdot ugyebár már én megtakarítottam. De ha a jelenlegi kormány leveszi a polcról azokat az iratokat, amelyek ezt egyértelmûen dokumentálják, mivel én ezt nem adtam el akkor, eladhatta volna a 320 milliárdot is, mert ez dokumentálható lett volna legalább.
Más a helyzet, tisztelt Ház, ha a kormány azt mondja, új kormány, új gazdaságpolitika, új gazdaságfilozófia. Nem ide akarok tenni, hanem oda akarok tenni, innen elveszek és átcsoportosítok saját politikai és gazdasági filozófiám szerint. Ez ellen nem sokat lehetett volna mondani. Ez az a törvényességi szempont, amire Nyikos úr hivatkozott. Csak akkor nehezen tudom azt mondani, hogy ez csupán egy átrendezési igény, ha az olcsó állam megjelenõ propagandája mögött egy olyan pótköltségvetés áll, amely nem egyszerûen átrendezi a kiadásokat, miközben a deficitet egymilliárd plusszal benyújtja az eredetihez képest, hanem a kiadási oldalt 191,4 milliárd forinttal megnöveli. Iszonyú nagy megtakarítás ez - nem a fiktív kiadáshoz, ez már tényleges kiadási többlet. Hogy a bevételi oldal hogy fog ehhez viszonyulni, az már másodlagos kérdés. Nekem most már valóban vannak aggályaim, hogy a beterjesztett 331 milliárd valamennyi millió forintos költségvetés deficitje immár az új pótköltségvetés alatt nem lesz tartható.
De ha ezt mondta volna a kormány, akkor legalább a benyújtás indoka, de csak az, elfogadható lett volna. Úgy látszik azonban, hogy a kormánynak még az sincs az ínyére, hogy be kellett nyújtani egy ilyen pótköltségvetést, és elõremenekülve a pótköltségvetési törvényjavaslatba betette a 8. § (3) bekezdésébe egy olyan cikkely elfogadására vonatkozó javaslatát, amely engedélyezi - szó szerint mondom megint - "az elõirányzatok között átcsoportosítást hajthasson végre". Nesze neked államháztartási reform.
Az ÁSZ is óriási visszalépésnek tekintette ezt a még jelenleg is igen liberális államháztartási törvényhez képest.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ne legyünk ennyire szemérmesek. Ha már egy ilyen átcsoportosításra engedélyt kér a kormány, felteszem a kérdést: egyáltalán mi szükség pótköltségvetésre és költségvetésre?
(15.50)
Mennyi munkát megtakaríthatunk, ha azt mondjuk: döntsük el, mennyi a bevétel, a kiadás és a deficit, mint három sarokszám - és a kormány azt csinál, amit akar a jövõben! Teljesen fölösleges, hogy öljük egymást itt, hogy mi van a fejezetekben, a fejezeteken belüli címekben, ha teljesen írott malaszttá válik ez az ügy, és a kormány egy külön paragrafusi felhatalmazással oda teszi ezentúl a pénzeket, ahova akarja, csak maradjon a sarokszám.
Kérem, hölgyeim és uraim, ez nem az Európai Unió felé vezetõ út, ez nem a maastrichti szerzõdés felé vezetõ út, de van egy aggályom: ilyen államháztartási törvénnyel bizony még a FÁK csoportosulásában sem kopogtathatnánk. (Szórványos taps a jobb oldalon.)
Az egész pótköltségvetés gazdasági indokolatlanságán és megalapozatlanságán túl szólnom kell a benne megnyilvánuló szemléletrõl és a politikai determináció néhány kirívó gyöngyszemérõl is. Az expozé egyértelmûen szólt arról a prioritásról, amelyet már a kormányprogramban is hallottunk: az egyensúlyról mint az alapvetõ kérdésrõl a mai gazdaságpolitikában. Kérem, az egyensúly valóban fontos, de nem abszolutizálható, egyetlen mutatója a magyar gazdaságnak.
Késõbb még néhány mondatom lesz ehhez, de hogy mennyire nem új a gondolat a jelenlegi pénzügyminiszter úr részérõl, hogy ez az a szempont, ami köré állandóan építeni kívánja a gazdaságpolitikáját, legyen szabad visszaidéznem az 1989. november 22-i parlamenti ülésen az õáltala akkor az 1990. évi költségvetés elõkészítésével kapcsolatosan elhangzottakat, amely megtalálható az 1989. évi országgyûlési napló 5478. oldalán: "Nincs holnapunk a fizetõképesség megõrzése, a külsõ és belsõ egyensúly javítása nélkül." Egyébként döbbenetes - ezt már én teszem hozzá -, hogy szó szerint átvette az akkori 5484. oldali szövegrészt, amely nem az MDF vezette, hanem még a Németh- , elõtte a Grósz-, elõtte a Lázár-kormánynak szóló megállapítás. Ismét idézem, mert most ugyanígy elhangzik: "Ugrásszerûen növekednek a folyó költségvetés államadóssággal kapcsolatos terhei. Belföldi államadósságunk növekedése szoros összhangban van az elmúlt esztendõ..." - kérem, 1989-rõl van szó! - "... költségvetési hiányának fedezetére felvett hitelekkel, azok kamataival, nemzetközi adósságaink növekedésével, a forintleértékelés állami terheivel."
A legszebb egyébként, amit ennek az 1989. évi naplónak az 5486. oldalán találunk: "Minden kormánynak számolnia kell azzal, hogy utódai ráhárítják a válság teljes felelõsségét. Ezt a kormányt sem ringatják hamis illúziók." Kérem, minket sem ringattak ilyen hamis illúziók, de ha Békesi László olyan pontosan tudta, hogy ez a retorika általában megjelenik, hogy rákenik az elõzõ kormányra a gazdasági állapothatározókat, akkor most, kérem, miért csinálja ezt velünk? Nagyon jól tudja, hogy nem itt vannak a problémák, mert amit most elmondott, az 1989-ben is igaz volt, egy korábbi kormányzatra, azzal az apró eltéréssel, hogy amikor még ugyanannak a pártnak volt a pénzügyminisztere, joggal mondhatta, mert tényleg úgy volt. (Szórványos taps a jobb oldalon.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Holnap lesz ugyan a helyzetfeltárónak jelzett miniszterelnöki beszéd, mindenesetre tisztelettel kérem, hogy szíveskedjenek részére átadni a benyújtott T/60. számon megjelent pótköltségvetést, fõleg annak indokolási részének "II. A makrogazdasági folyamatok alakulása" címû fejezetét. Kérem, engedjék meg, hogy traktáljam a Házat azzal, ami ebben a kormány-elõterjesztésben szerepel: "A nettó reálbérek az elsõ félévben 8-9 százalékkal emelkedtek."
Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a Népszabadság augusztus 9-i számában a miniszterelnök úr a következõ nyilatkozatot tette: 1994 elsõ félévében a lakosság reáljövedelme nem növekedett. A többlet-vásárlóerõ döntõen a lakossági megtakarításokat növelte. A nettó megtakarítások az elsõ félévben a tavalyi 97 milliárddal szemben 140 milliárd forintot tettek ki. A kiskereskedelmi forgalom a megfigyelhetõ körben csökkent. Az összes lakossági fogyasztás eddig valószínûleg legfeljebb csekély mértékben növekedett. A magas bérkiáramlás az év egészét tekintve bizonyosan a fogyasztás bõvüléséhez vezet.
A monetáris folyamatokban is érezhetõk feszültségek. A félév során általában kamatemelkedési tendencia volt tapasztalható. Az éven belüli vállalkozói hitelek kamata 1,8 százalékkal, a betéteké 1,2 százalékkal emelkedett. A diszkont kincstárjegyek átlaghozamai a lejárati idõ függvényében 1,8, illetve 2,4 százalékkal emelkedtek. A félév során a jegybank több lépésben jelentõsen emelte az állampapírok visszavásárlásánál felszámított kamatlábakat is. Ezzel több célt kívánt elérni: a likviditás szabályozását, a megtakarítások ösztönzését, a hitelkeresletek mérséklését és a többi. Az árak ez évi emelkedése mérsékeltebb a tavalyinál, az ipari termelõi árak fél év alatt a tavalyi körülbelül 12 százalékkal szemben 9 százalékkal növekedtek, a fogyasztói árak a tavalyi körülbelül 23 százalékos növekedéssel szemben 17,5 százalékkal emelkedtek.
Megint - csak hogy milyen felkészítõ anyagokat adnak a miniszterelnök úrnak - szeretném idézni a Népszabadság 9-i interjújából: "a fogyasztói árak a korábbi kormányzat elõirányzataihoz képest nagyobb mértékben növekedtek". Itt én, ebben a pénzügyminisztériumi anyagban jelentõs csökkenést olvasok.
"A regisztrált munkanélküliek - írja a kormány-elõterjesztés - száma folyamatosan mérséklõdik, a félév végén létszámuk 550 ezer fõ, a munkanélküliségi ráta pedig 11 százalék." Augusztus 9-én a nyilatkozatban azt mondja Horn Gyula: csökkent a foglalkoztatottak száma. Én ebben azt olvastam, hogy mérséklõdött a munkanélküliség. (Zaj.)
Az ipari termelés 8 százalékkal bõvült. A feldolgozóipar emelkedési üteme az ipari átlagot meghaladó, az exportcélú eladások lényegesen gyorsabban, 18 százalékkal emelkedtek, mint a belföldi értékesítés, ami csak 5 százalékkal. Az építõiparban 22 százalékos az elsõ félévi termelésbõvítés. Az agrárgazdaság teljesítménye stabilizálódik. A beruházások teljesítményértéke az elsõ félévben jelentõsen nõtt, volumenben a tavalyihoz képest 35-40 százalékkal.