LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Széchenyi gróf több mint 160 esztendõvel ezelõtt fogalmazta meg figyelmeztetõ mondatát: "Könnyebb tökéletes respublikákat és országlásmódokat képzelni, mint csak egy falusi bíró dolgait is derekasan és emberül végezni."
Úgy gondolom, hogy 1989-ben, 1990-ben mindazok, akik elõkészítették a rendszerváltoztató folyamat alapvetõ törvényeit, jól tudták, hogy nem lesz tökéletes a respublika, a köztársaság, nem lesz tökéletes az országlásmód. Mégis az önkormányzati törvény módosító javaslatának elõterjesztõje: a belügyminiszter úr, a vezérszónokok, illetve az általános vitában megszólalók között egyetértés volt abban, hogy ez az önkormányzati törvény, mely ennek a rendszerváltoztató folyamatnak valóban sarkalatos alaptörvénye volt, jól vizsgázott az elmúlt négy esztendõben.
Abban is általános volt az egyetértés, hogy korrekciókra, módosításokra szorul, s bár a szemünkre hányták, vetették, hogy az elmúlt négy esztendõben több módosítást nem tettünk meg, kár lenne most visszapörgetni azokat a zaklató körülményeket, amelyek miatt olykor nem kerülhetett sor ezekre a korrekciókra, ezekre a csiszolásokra, javításokra.
Mindenesetre abban az elmúlt négy esztendõben egyetértettünk, hogy csak olyan módosítást és olyan korrekciót hajtunk végre, amelyben többpárti, lehetõleg hatpárti egyeztetés legyen.
Most, az általános vitában két dologgal szeretnék foglalkozni: egyrészt a módosító törvényjavaslat életszerûségét és megvalósíthatóságát vizsgálom. Mennyiben szolgálja és táplálja a parlamenti demokrácia, a jogállam, s mennyiben mélyíti el azokat a gyökereket, amelyek erõsítik a helyi társadalom életképességét.
Úgy véljük, hogy 1990-ben - a hatpárti egyeztetések józan önmérsékletének köszönhetõen - megteremtõdött a politikai stabilitás, s ugyanakkor most a kapkodó elõterjesztéssel veszélyben érezzük ezt a stabilitást. Alapvetõ változások lavináját indíthatja meg, és sodródhat veszélyes helyzetbe az elmúlt négy esztendõben oly nehezen megõrzött politikai stabilitásunk.
Az elmúlt hetekben az általános vitára jellemzõ volt, hogy az ellenzék általánosan elutasította a törvényjavaslatot, a kormánypárti képviselõ pedig általános védekezõ reflexével próbálta magyarázni azt, amit oly nehéz ésszerû érvekkel megmagyarázni.
Továbbra is maradt bennem is illúzió, s talán az MSZP és az SZDSZ képviselõi között is akadnak olyanok, akik a helyi gyakorlat alapján, a helyi közösség mûködésének tapasztalatai alapján az elmúlt hetek vitája során felmerült kételyeiket a részletes vitában meg fogják fogalmazni.
Alapvetõ - és ebben az ellenzéki képviselõk szinte valamennyien egyetértettek -, hogy a lebegtetést látjuk a legveszélyesebbnek, a kétlépcsõs módosítást, ugyanis az önkormányzati törvények több ütemben történõ módosítása miatt az önkormányzati választások feltételei bizonytalanok. Nem tudják - hangzott el többször -, hogy mire vállalkoznak a jelöltek.
Az önkormányzatok folyamatosan kénytelenek lesznek alkalmazkodni a törvénymódosítás elfogadásával a kormány és annak elõterjesztése alapján a törvényhozás változtató és változó döntéseihez, s a folyamatos átállások, átszervezések, újrarendezések pedig a lakossági alapfeladatok ellátását akadályoztathatják. S a bizonytalanság, amely rányomja bélyegét a törvénymódosító elõterjesztésre, ez a bizonytalanság szétrághatja a jóakaratú várakozást, s rohamosan lejáratódik a közbizalom által megválasztott polgármester és önkormányzati testület, s ami legalább ennyire lényeges, lejáratja az önkormányzati hivatal a közigazgatás tisztviselõit, munkatársait a helyi társadalom, a helyi közösség elõtt.
Milyen bizonytalanságokra gondolunk, amikor nem tudjuk elfogadni az önkormányzati törvény módosító javaslatait? Csak címszavakban: a megye szerepének egyértelmû tisztázása nem történik meg, úgyszintén nem történik meg a polgármesterek hatáskörének pontosítása, bizonytalan az alpolgármesterek helyzete, az önkormányzatok gazdálkodása, továbbra is bizonytalan marad a fõváros és a kerületek viszonya s egyéb kapcsolatrendszerek, így a megyei jogú városok, a megyeközpontok, a települési önkormányzatok, a polgármester, a képviselõ-testület, a jegyzõ közötti kapcsolatrendszer.
Nem érezzük átgondoltnak a területfejlesztési tanács és a megyei közigazgatási hivatal jogkörét, és továbbra is bizonytalanok vagyunk az államháztartási reform részletei tekintetében.
Összegezve: veszélyesen növekedhet - éppen a bizonytalanság miatt - a központi irányítás mindenhatósága.
A teljesség igénye nélkül emelnék ki a következõkben három részletet, amelyet a részletes vitában törvénymódosító indítvánnyal szeretnénk megerõsíteni.
Az önkormányzati törvény módosításának elõterjesztése az önkormányzati törvény 18. §-át egy új (3) bekezdéssel kívánja bõvíteni.
(17.40)
Talán emlékeznek képviselõtársaim, arról van szó, hogy az önkormányzati testület önmagát minõsített többséggel feloszlathatja, s ez majdhogynem együtt jár a polgármester visszahívásával. Úgy gondoljuk, éppen azzal, hogy a jövõben a polgármestert minden szinten közvetlenül fogjuk választani - és ebben egyetértés mutatkozik -, a polgármesternek a település elõtt megnõ a legitimitása, megnõ a tekintélye, az elfogadottsága. E törvénymódosítás pedig éppen ezt sodorja veszélyes helyzetbe, hiszen elegendõ egy 9 tagú képivselõ- testületben egy 5 tagú képviselõcsoportnak megbuktatnia ily módon a polgármestert, s a feloszlatással új polgármestert választatni a településen.
Ezzel, úgy vélem, a viszálykodás szellemét szabadítjuk ki a palackból, és annál kevésbé értem e módosítást, hiszen éppen a belügyminiszter úr szólt arról, hogy az elmúlt négy esztendõben mindössze egy olyan képviselõ-testület volt, amelyet alkotmánysértés miatt fel kellett oszlatni. Tehát túlzónak és veszélyesnek tartom e bekezdés törvénybe iktatását.
Továbbá nincs meghatározva a polgármestereket majdan megilletõ újabb hatásköri lista, s ez továbbra is erõsíti bennünk azt a kételyt, hogy majdan az önkormányzati választási eredményektõl függõen hoz törvényt és törvénymódosításokat a parlament.
Egy másik terület: az önkormányzati képviselõ-testület zárt üléseivel kapcsolatban az elmúlt esztendõkben sokunk tapasztalta azt, hogy ezek a zárt ülések nem mûködtek, s a nyilvánosság kizárása lehetõséget teremtett szóbeszédekre, gyanakvásokra, amelyek a helyi légkört mérgezték, és minden bizonnyal a helyi bizonytalanságot erõsítették.
Nem tartom helyesnek a zárt ülést abban az esetben, ha az önkormányzati vagyonról van szó, hiszen - és ez is elhangzott több felszólaló szájából - az önkormányzat nem más, mint a helyben élõk választott képviselõ-testülete, s az önkormányzati vagyon tulajdonosai a helyben élõk. Ezért vagyonukról zárt ülésen dönteni - még akkor is, ha nehezen meghatározható az üzleti titok fogalma -, legalábbis kétséges.
Egy harmadik területrõl, a települések létszámáról nagyon röviden. Ez a probléma már felmerült 1990-ben is, '89-ben is, és úgy vélem, hogy ideje errõl szólni. Az, hogy egy településen hány lakos él, besorolja az adott települést egy bizonyos kategóriába, és az önkormányzati törvény e kategória szerint mûködteti a különféle, akár a választójogban, akár az önkormányzati törvényben szabályozott munkarendjét. Az üdülõterülettel rendelkezõ települések sajátos helyzetben vannak, és valószínûleg érdemes volna már e törvénymódosító javaslat során átgondolni, hogy az arányos közigazgatási közteherviselés szempontjából az üdülõterülettel rendelkezõ települések létszámát másképpen határozzuk meg. Errõl majd a részletes vitában szeretnénk bõvebben szólni.
Mindenesetre nagyon sok olyan hiányérzetünk van e módosító javaslat elõterjesztésekor, amelyek további gondot jelenthetnek. Ilyen például a gazdálkodó szervezetek szakemberei és az önkormányzati tisztviselõk közötti bérfeszültség, amely helyben nem teszi lehetõvé, hogy a közigazgatás valóban hivatás, egy vonzó életpálya lehessen.
Mi a megoldás? Nyilván az - és ez a javaslatunk -, hogy a kormányzat vonja vissza az önkormányzati törvényjavaslatot, történjék meg a választás a hatályos önkormányzati törvény, illetve a választójogi törvény szerint, vagy pedig halasszuk el a választást tavaszra, addig a megfelelõ munkabizottságokban - bevonva a megfelelõ intézményeket, közösségeket, a megfelelõ bizottságokat - egy alapos, jól megfontolt és hatpárti megállapodáson alapuló önkormányzati törvénymódosítás történjen meg.
Valódi gazdasági és politikai önállósággal, tényleges hatalommal a helyi, térségi és az országos érdekeket egyeztetõ képességgel bíró, mûködõképes közigazgatás, önkormányzati rendszer a célunk, amelyben megvalósítható a helyi érdekeket megjelenítõ közügyek demokratikus önigazgatása és a központi hatalom ellensúlyozása. Nekem sem maradt illúzióm: valószínû, hogy a harmadik megoldás lesz, és a kormánypárti képviselõk többsége meg fogja szavazni ezt a törvénymódosító elõterjesztést. Ha azonban ez megtörténik, úgy érzem, baljóslatú árnyék vetõdik az elkövetkezendõ hetekre, hónapokra, négy esztendõre.
Ez a respublika, ez az országlásmód olyan stílust jelez, amely alkotmányos diktatúrához vezethet. Mégis, a megválasztandó közel 30 ezer önkormányzati képviselõ és polgármester, valamint az önkormányzati hivatalok tisztviselõi, munkatársai - meggyõzõdésem - mindent el fognak követni, hogy a falvakban, községekben, kis- és nagyvárosokban élõk számára hátrányos módosító törvényjavaslat ne okozzon túl nagy zavart, és a baloldali kormányzat szeszélyes kísérleteit nagyobb önfegyelemmel, derekasan és emberül végzett munkával ellensúlyozni fogja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)