TartalomElõzõKövetkezõ

DR. ÁDER JÁNOS, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, Elnök Úr! A hozzászólásban inkább az általános vitába illeszkedõ koncepcionális kérdésekrõl beszélnék, részben olyanokról, amelyeket már érintettek az elõttem hozzászólók. A végén néhány ponton vitatkoznék az elõttem szóló Vastagh Pállal az általános vita kereteibe illeszkedõ módon, természetesen. Azt hiszem, az elsõ kérdés, amit fel kell tenni egy választójogi törvény módosításánál, az az, hogy mi indokolhatja annak módosítását? Erre a következõ elvi válaszok adhatók: Egyrészt indokolhatja egy új koncepció mentén történõ építkezés, tehát egy új koncepció mentén történõ választójogi törvénymódosítás. Ezeknek a fontosabb elemei: az egyik lehetõség, hogy a Parlament létesít egy második kamarát; a másik lehetõség, hogy vagy elmozdul a listás irányba, vagy az egyéni kerületi irányba, vagy megtartja ugyan a vegyes rendszert, de ezen belül az arányokat módosítja. A harmadik ilyen elvi lehetõség, hogy valamilyen más elvet emel be a választójogi törvénybe. Ez lehet például a korporatív elv beemelése, ami a két világháború között eléggé kedvelt megoldás volt, azonban a II. világháború után ez a megoldás Európa egyetlen országában került csak elfogadásra. A következõ ilyen, ami a választójogi törvény módosításánál lehetõséget jelent, a hatalmi pozíciók biztosítása. Ez is lehet oka a választójogi törvénymódosításnak. És végül utolsóként lehet ok: azok a technikai fogyatékosságok, amelyek a legutóbbi választások óta vagy a legutolsó választáson kiderültek. Nézzük sorra az egyes lehetõségeket. Szerencsére - és ennek személy szerint nagyon örülök - a második kamara gondolata nem fogalmazódott meg, senki nem vetette fel, a Kormány elõterjesztésében sem szerepel. Bár elhangzottak olyan hangok, hogy a jövõben ilyen irányban kellene a magyar Parlament fejlõdésének elmozdulnia. Azt gondolom, nagyon szerencsétlen lenne, ha ez megtörténne. A FIDESZ korábban sem támogatta és a jövõben sem fogja támogatni ennek a gondolatnak az elfogadását. (12.40) A második, hogy hozzányúljunk-e a választási rendszer alapelemeihez, tehát módosítsuk-e az arányokat? Itt a következõ problémákkal kell szembenéznünk. Az egyik, hogy ha csökkentjük az egyéni kerületek számát, az nyilván növeli a helyi választókerületek ellenállását. Ezt általában különösen azok a pártok nem nagyon vállalhatják, amelyek meglehetõsen nagyszámú egyéni kerületi képviselõt küldenek a Parlamentbe. A második, hogy ha a listás helyek számát csökkentjük, akkor viszont az aránytalanság nõ. Nagyon sok kis megyéje van az országnak, hogyha még ezeknek a megyéknek a listás helyét is csökkentjük, akkor egészen biztos, hogy tulajdonképpen értelmetlenné válik a listás választás. Ha pedig az országos listát rövidítjük, akkor tulajdonképpen a kompenzációs elvet sértjük meg, illetve az aránytalanság megint csak nõ. Arra már elhangzott utalás - Salamon László is és mások is utaltak erre -, hogy míg az egyéni kerületben általában 8-10-12000 szavazat elegendõ egy mandátum megszerzéséhez, addig az országos listán 35-40-45000 szavazatra van szükség. A következõ ilyen lehetõség a hatalmi pozícióknak a megtartása. Azt hiszem, itt inkább történelmi példákat érdemes felhozni, hiszen - és azt hiszem itt mondhatjuk azt, hogy hál' istennek - kétharmados törvényrõl van szó, és így ez a lehetõség még elvileg sem vetõdik fel, és a módosítási javaslat tulajdonképpen ezen a kereten kívül marad. A magyar történelemben számos példát találunk arra, amikor aktuális hatalmi érdekekbõl, hatalmi politikai megfontolásokból módosították a választójogi törvényt. Ez a két világháború között is és a második világháború után is meglehetõsen sokszor elõfordult. Csak példaképpen mondok néhány olyan kérdést, amikor a szabályozás a hatalmon lévõk számára lehetõséget biztosított arra, hogy számukra elõnyösebb választási rendszert építsenek ki. A magyar választójog fejlõdésének a története egyébként jól mutatja, hogy 1919-ben elindult egy egyéni kerületi rendszerrel, ennek különbözõ változatai jöttek utána, hiszen '22-ben már volt egy egyéni kerületi és egy lajstromos a törvényhatósági városokban, tehát egy korlátozott lajstromos rendszer, aztán 1925-ben már az egyéni kerületeknek és a lajstromoknak az aránya már megfelelõ volt, tehát egyenlõ vagy közel egyenlõ arányú volt, hiszen 135 egyéni kerület volt és 125 listás hely. Aztán '45-ben volt egy nagy váltás, amikor listás választásokra állt át Magyarország, majd '66-ban visszaállt az egyéni rendszerre, aztán '83-ban megmaradt az egyéni rendszer, amit egy országos listával kombináltak, s végül '89-ben a most hatályos rendszert sikerült elfogadni, ami egy vegyes rendszer, bizonyos elemeiben - de csak nagyon vázlatosan - kicsit hasonlít a '35-ös megoldáshoz. De ugyanilyen megoldási lehetõség volt a nyílt és a titkos szavazással való manipulálás, hiszen míg 1920-ban már mindenütt titkosan választottak az országban, 1922-ben újra bevezették a nyílt választást, ami lehetõséget biztosított az akkori kormánykoalíció számára, hogy a választókerületek egy igen jelentõs részében lényegében választások nélkül jusson mandátumhoz. Ugyanis az történt, hogy azokban a választókerületekben, ahol nem volt több jelölt, illetõleg csak egy jelölt volt, ott tulajdonképpen szavazás nélkül jutott be a képviselõ a Parlamentbe. Ezek többnyire kormánypárti képviselõk voltak, és ez természetesen összefüggött a nyílt szavazással. 1922-39 között e szerint a rendszer szerint választottak Magyarországon. Hogy ez mennyire befolyásolta a parlamenti eredményeket, és mennyire sikerült a hatalmi pozíciókat ily módon tartósítani, azt jól mutatja az, hogy ily módon az akkori kormánykoalíció pártjai több mandátumot szereztek csak ezekben a választókerületekben, mint az ellenzék összesen. De ugyanígy megfigyelhetõ a két világháború között a különbözõ kauciókkal való manipuláció, a korhatár feloldásának, csökkentésének a kérdése, a kizárások szabályainak a megváltoztatása és más olyan választójogi megoldások, amik egyébként ismertek az európai választójog történetében is, és a magyar rendszer is eléggé nagy számban használta ezeket. Az utolsó vagy a negyedik ilyen kérdés, ami a választójogi törvény módosítását indokolhatja: a technikai módosítások szükségessége. Részben az Országos Választási Bizottság 1990-ben és azt követõen is elég sok ilyen konkrét kérdést megfogalmazott, amiben javasolta, hogy a Parlament változtassa meg a választójogi törvényt, ugyanígy a választási irodától is érkeztek ilyen javaslatok, illetõleg az idõközi választások tapasztalatai is tulajdonképpen ebbe az irányba mutattak. Azt hiszem, hogy ezekkel a kérdésekkel inkább a részletes vitában érdemes foglalkozni, hiszen ezeknek a problémáknak a jó része megalapozott felvetésen alapul. Hogyha konkrétan ezt a törvénymódosítást nézzük és az elõbbi gondolati keretben próbálunk maradni, akkor azt lehet mondani, hogy ez a törvénymódosítási javaslat részben tartalmaz új koncepcionális elemeket, éspedig a korporatív elvnek a megjelenítését, errõl Tölgyessy Péter már elég részletesen szólt, úgyhogy én errõl nem kívánok most részletesebben beszélni. Azzal mindenképpen egyetértek, hogy ez nagyon sok problémát, technikai és elvi problémát is felvet természetesen. Zömében azonban a választójogi törvény jelenlegi módosítása az inkább a technikai módosításokra korlátozódik, és ezeknek egy része jogos problémafelvetésen alapul. Szó volt korábban már, Salamon László meglehetõsen részletesen kitért a külföldön élõ magyar állampolgárok szavazati jogának a biztosítására. Részben elmondta azokat az érveket, amiket én most el fogok mondani, s ezekre már reflektált is. Könnyû dolga volt, hiszen elég sok mûsorban, tv-mûsorban is már összemértük az érveinket, és nem volt nehéz felkészülni a mai vitára. De azért azt gondolom, hogy mégiscsak úgy illik, hogyha egy ellenzéki képviselõ szájából hangzanak el azok az érvek, amelyek a külföldön élõ magyar állampolgárok szavazati jogának biztosításával szemben fogalmazódnak meg. Elöljáróban annyit, hogy a helyzet kísértetiesen analóg az ügyészi törvénnyel. Ugyanis az ügyészi törvény elõkészítése során is az ellenzéki pártok ugyanúgy, mint most, elmondták azt, hogy nem támogatják az Alkotmány módosítását, és ugyanígy a választójogi törvény elõkészítése során is elmondták az ellenzéki pártok, hogy nem fogják támogatni a külföldön élõ magyar állampolgárok szavazati jogának a biztosítását sem. Mind a két esetben kétharmados döntésrõl van szó. Mind a két esetben ellenzéki konszenzus nélkül nincs remény arra, hogy a törvény elfogadására sor kerüljön, ennek ellenére mind a két esetben a törvényjavaslat a Ház elé került. Joggal vetõdik fel a kérdés, hogy miért? Erre a kérdésre itt részben az elõzõ elõadásokban, részben a miniszteri expozéban, részben pedig Tölgyessy Péter interpretációjában már választ kaptunk. A korábban elhangzottak ellenére - és azt hiszem, hogy ez senki számára sem lesz új - a FIDESZ álláspontja ebben a kérdésben régi és változatlan. A FIDESZ nem támogatja a választójognak az ilyen értelmû kiterjesztését. A következõ okok miatt nem támogatjuk. Nem támogatjuk azért, mert elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizetõ polgárai az országnak, és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani, ráadásul sokaknak semmilyen kötõdése nincs is már az országhoz. Nem támogatjuk a választójog kiterjesztését azért sem, mert sokkal nehezebben ellenõrizhetõ a választások tisztasága. Nem támogathatjuk azért sem, mert ez jelentõsen növelné a költségeket. Erre vonatkozóan itt elhangzott egy szám: egymilliárd forintra vonatkozó összegrõl volt szó, ez állítólag egy belügyminisztériumi egyeztetésen hangzott el. Hogy ennek mennyi a realitása, ha a belügyminiszter úr reagálni kíván erre, nyilván elmondja. Nem támogatjuk azért sem, mert a választási eredmények végsõ megállapítását hetekig függõben hagyná. Úgy ítéljük meg, hogy aki részt akar venni a választásokon, az költözzön haza, költözzön vissza Magyarországra, és ebben az esetben természetesen semmi kifogásunk nem lehet, hogy akár aktívan, akár passzívan választójogát gyakorolja. A választójogi törvénnyel kapcsolatban még van, ami talán a koncepcionális vagy általános vitához illik, három olyan jelentõs kérdés, amirõl már részben szó volt. Az egyik: a területi választás legyen egyfordulós. A másik az 5%-os, illetve 7%-os küszöbnek a kérdése. A harmadik pedig az idõközi választásoknak a kérdése. Idáig igazából csak érvek hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy a területi választás miért legyen egyfordulós. Én nem tartom jónak ezt a megoldást. Nem tartom szerencsésnek azt, hogy különválasztjuk a két kérdést, és az egyéni kerületben megtartjuk a kétfordulós rendszert, a területi választásoknál pedig egyfordulós rendszerre állunk át. Én azt gondolom, hogy ezt semmi sem indokolja. Az alacsonyabb részvételi arány mindenképpen egy alacsonyabb legitimitást jelentene a megválasztott képviselõk számára, még hogyha listáról kerülnek is be. Igaz, ezt elfogadom, hogy ennek inkább csak elvi jelentõsége van. Tehát hogyha magas lesz a részvételi arány, akkor tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy egyfordulós vagy kétfordulós a listás választási rendszer. Ennek ellenére én a hatályos szabályozás fenntartását szerencsésebbnek tartanám. Az 5%-os küszöbbel kapcsolatban elhangzott, hogy nem igazán fogalmazódtak meg ezzel kapcsolatos érvek. Én azt hiszem, itt igazából egy politikai megfontolás az, ami a 4%-nak 5%-ra történõ emelését motiválhatja, mégpedig az, hogy ha elfogadjuk azt az érvet - és ezt senki nem vitatta -, hogy a parlamenti mandátumok ne aprózódjanak szét, és itt Vastagh Pál némileg egy kicsit más álláspontot fogalmazott meg ugyan, de hogyha ezt elfogadjuk vagy többségi álláspontnak tekinthetjük, akkor azt gondolom, az a megítélés itt a döntõ, hogy ehhez, ennek az eléréséhez elegendõnek tekintjük a 4%-ot, vagy úgy gondoljuk, hogy ezt jobban biztosítja az 5%-os küszöb. (12.50) Itt valóban van némi ellentmondás ebben a módosítási csomagban, hiszen a közös listák esetében gyakorlatilag fölemeli 7%-ra a küszöböt, a kapcsolt listáknál azonban tulajdonképpen leszállítja, hiszen míg korábban 8% volt, egy legfelsõbb bírósági döntés értelmében kétszer 4% volt a kapcsolt listáknál ez a küszöb, ez most gyakorlatilag 1%-kal lejjebb jön, 7% lesz. Ez nem igazán következetes álláspont, úgyhogy ezt talán meg kellene fontolni a törvény módosítása során, hogy érdemes-e ezt a megoldást alkalmazni. Én mindenképpen fontosnak tartom, hogy az az elv, ami 1990-ben megfogalmazódott, hogy a Kormány stabilitása és egy stabil, kiszámítható parlamenti többség biztosított legyen a választások révén, ezt a '94-es választásokon is biztosítani tudjuk. És mindenképpen ellene vagyok annak, hogy olyan megoldásokban gondolkodjunk, ami a parlamenti mandátumoknak a szétaprózódását eredményezné. Látjuk egyébként jól, hogy még ez a választási rendszer sem tudta megakadályozni azt, hogy a kormánykoalíció mandátumai - különösen az utolsó esztendõben - rohamos fogyásnak induljanak, és gyakorlatilag az utolsó esztendõre már-már a kormányválságnak a veszélye jelenjék meg a magyar Parlamentben. A harmadik ilyen kérdés az idõközi választásoknak a kérdése. Itt nagyon régóta gondolkodunk már azon, hogy milyen megoldást lehetne találni. Igazából jó megoldás azt hiszem, hogy nincs. Olyan megoldás, amely mindenkit kielégítene, meg pláne nincsen. Vagy a hatályos szabályozás marad, és akkor háromhavonta újabb választásokat kell tartani - ennek egyébként minden hátrányát azt hiszem, hogy a jelenlévõk megtapasztalhatták -, vagy elfogadjuk azt a javaslatot, ami részben az SZDSZ, részben pedig az MDF javaslatain nyugszik, miszerint egy meghatározott idõpontban, egy évben egyszer lesznek idõközi választások úgy, hogy egyébként a választások évében idõközi választásokat már nem tartanak. Természetesen nagyon sok érv szólhat e mellett a megoldás mellett is. Most, ami Vastagh Pálnak az észrevételeit illeti, én néhány dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban kiemelni, mert én nagyon figyeltem az õ beszédét, de néhány dolgot nem értek, illetve nagyon sok mindennel nem értek egyet. Az egyik, hogy azt állította, hogy az aránytalanságot lehet csökkenteni a magyar választási rendszerben, és hogy az aránytalanságnak a legfontosabb oka a második forduló. Azt mondotta - ha jól idézem szó szerint -, hogy a második forduló teszi aránytalanná igazából ezt a rendszert. Majd utána néhány perccel késõbb azt mondta, hogyha egyfordulós lett volna a választás, akkor is 75%-ban ugyanaz az eredmény született volna meg. Most itt a két állítás között, én azt gondolom, hogy ellentmondás van, és igazából aránytalanná nem a második forduló teszi ezt a rendszert, hanem az egyéni kerület. Az egyéni kerületnek igenis mindig aránytalannak kell lennie. Ott mindig a többségi elv érvényesül, és az, amit egy példában itt Salamon László érzékeltetett: aki 51%-át megszerzi a szavazatoknak, az mandátumhoz jut, és a másik 49% nem jut mandátumhoz, és nem jut képviselethez sem. Ez az egyéni kerületi rendszernek a lényege. Ugyanakkor arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a rendszer aránytalan vagy nem aránytalan: hát lényegesen arányosabb, minthogyha tiszta egyéni kerületi rendszer lenne. Ha itt valaki visszagondol a '90-es választások eredményére, akkor pontosan láthatja, hogyha '90-ben egyéni - tiszta egyéni - kerületi rendszer lett volna, amit egyébként csak jeleztem, hogy az MSZP javasolt és szorgalmazott - és ez is egy példa arra, amit egyébként Vastagh Pál mondott, és ezzel az állításával egyetértek -, a különbözõ prekoncepciók és elvárások nem feltétlenül szerencsések akkor, amikor megfogalmazódnak egy választójogi törvény megalkotása során, és az MSZP-nek az akkori koncepciója legalábbis nem igazolódott vissza a választásokon, de mindenesetre hogyha egyéni kerületi - tiszta egyéni kerületi - rendszerben történtek volna meg a választások, akkor az MDF-nek több mint kétharmadnyi mandátuma lenne. Hogy ez milyen komoly gondokat jelentene, azt hiszem, azt nem kell érzékeltetni, és nem hiszem, hogy ezt bárki is kívánatos forgatókönyvnek tekintette volna. (Derültség.) Az SZDSZ-nek jelentõs számú mandátuma lenne, lényegesen kevesebb egyébként, mint a mostani, és a többi párt alig rendelkezne itt képviselettel, a Magyar Szocialista Párt történetesen egy képviselõvel rendelkezne a Parlamentben, igaz, a FIDESZ is csak kettõvel, de a kereszténydemokraták és a Kisgazdapárt sem jeleskednének igazából, és a frakcióalapításig egyikük sem jutott volna el. Hogy ez jó lett volna-e? Azt biztosan állíthatom, hogy nem lett volna jó, hogyha ebben az irányban alakult volna a választójogi rendszer. A másik, ami itt nagyon gyakran elhangzott, már máshol is, a sajtóban is, hogy ennek a 4%-os vagy 5%-os küszöbnek az alkalmazásával 777 777 szavazat, illetve voks nem jelenik meg a Parlamentben. Most ez így összeadva természetesen egy riasztó számnak tûnik, azonban hozzá kell tenni azt is - és ez, azt hiszem, ezt a kérdést egészen más megvilágításba helyezi -, hogy ahhoz, hogy valaki parlamenti mandátumot szerezzen és legalább az országos listán képviselõket juttasson be a Parlamentbe, körülbelül 200000, azaz kétszázezer szavazat elérésére volt szükség. Én ezt olyan nagyon nagy és nagyon nehezen teljesíthetõ feltételnek nem tekintem. Az összes többi párt lényegesen kevesebb szavazatot kapott, tehát nagyon sok olyan kicsi párt van, amelyik 10-15-20000 szavazattal nem került be a Parlamentbe, és azt mondom, hogy ne is kerüljön be, a jövõben se kerüljön be. Még egyszer visszatérve, nem gyõzöm azt hangsúlyozni, hogy a Parlament erõviszonyainak a széttagozódása, szétaprózódása és a parlamenti mandátumoknak a szétaprózódása nagyon komoly veszélyt jelent. Lényegesen komolyabbat, mint ahogy azt Vastagh Pál állította. Ugyanis valóban egy intézményrendszerrõl, egy politikai intézményrendszerrõl és egy alkotmányos intézményrendszerrõl van szó, de a jelenlegi alkotmányos rendszerünkben rendkívül sok kétharmados döntés van. Ha szétaprózódnának a mandátumok a magyar Parlamentben, akkor részben ez a személyi döntéseknél - a Legfelsõbb Bíróság elnökének megválasztása alkotmánybírák megválasztása, és sorolhatnám tovább - számos problémát okozna, és nyilván a legfontosabb, elsõsorban közjogi törvények megalkotásánál is egy lényegesen töredezettebb, szétaprózottabb mandátummal bíró Parlament sokkal nehezebb lehetõséget jelentene a különbözõ törvénymódosítások elfogadása során. A technikai természetû módosításokról inkább a részletes vitában mondjuk majd el a véleményünket, és köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Homepage