Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

RITTER IMRE, a Magyarországi nemzetiségek bizottsága tagja: Köszönöm szépen. „Tisztelt Képviselőház! Minden nemzeti kisebbségnek az a legfontosabb és egyúttal legtermészetesebb joga is, hogy gyermekeit saját nyelvén képeztesse ki.

(19.20)

Kultúrnépek csak úgy adhatják át csorbítatlanul és romlatlanul népiségüket és műveltségüket nemzedékről nemzedékre, ha az iskola segítségükre van. (…) Az a kérdés, hogy a kormányrendelet és az azt kiegészítő végrehajtó rendelet mennyiben van életbeléptetve, vagyis mi a tényleges állapot a német anyanyelvű tanítás tekintetében németnyelvű községeink elemi népiskoláiban? Ez az állapot ‑ fáj­da­lom ‑ minden inkább, mint kielégítő. A miniszterelnökségnek 1928 őszén a sajtóban közölt kimutatása szerint 390 községben 463 úgynevezett kisebbségi iskola volt behozva, ebből 49, vagyis 10˙6% A-tí­pusú, 98, vagyis 21˙2% B-típusú és 316, vagyis 68˙2% C-típusú, vagyis igazi anyanyelvi tanítás ‑ a papiroson is ‑ csak 31%-ban van meg. (…) Hogy ennek az iskolarendszernek mi az eredménye, azt nem szükséges bővebben kifejteni. Az elemi iskolát végzett német anyanyelvű fiatalság legalább 70%-ig nem tud félig-meddig sem németül írni és olvasni, a középfokú iskolát végzett német anyanyelvű ifjúság 90%-a pedig egy német levelet nem tud megírni, de még egy német mondatot sem tud úgy megszerkeszteni, ahogy az német származású művelt emberhez illik.”

Ezeket a mondatokat 1933. május 9-én, kedden az Országgyűlés képviselőházában mondta el Jacob Leier, Magyarország első és mindmáig utolsó nemzeti kisebbségi minisztere. Ezeket a mondatokat azért hoztam fel, mert ez majdnem 85 éve, 84 és fél éve volt, és a magyarországi nemzetiségekre nézve még ezt követően jöttek a háborúk, az elűzetések, az elhurcolások, a kommunizmus évtizedei. Tehát amilyen helyzetből indultunk és indulunk, annak megvannak a magyarázatai. Ezért kérem, és ezért nagyon örülök annak, hogy ezzel a törvényjavaslattal ‑ az előző törvényjavaslattal is ‑, azt gondolom, hogy több éven keresztül ‑ hiszen az oktatásban csak programokról és hosszabb időről beszélhetünk, bár mi a 24. órában vagyunk ‑ egy olyan program indul el, amely 85 év után valóban megteremti a lehetőségét annak, hogy a magyarországi nemzetiségek oktatási-ne­ve­lési kérdésekben nagyot lépjenek előre. Ehhez, az előbb a megnyitó beszédben azt mondtam, hogy meg­van a politikai szándék a kormányzat, és azt gondolom, a parlament, a magyar politika részéről.

Egy dolgot hadd mondjak el, mert azt gondolom, hogy ez itt most időszerű. A 2014-es parlamenti választást követően, amikor végiggondoltuk a feladatainkat, céljainkat, akkor természetesen első prioritás volt a köznevelési intézményeink helyzete. 2013-ban vált először lehetővé az, hogy az országos nemzetiségi önkormányzatok mellett helyi nemzetiségi önkormányzatok is átvehetnek fenntartói jogokat nemzetiségi köznevelési intézményeknél. Akkor Heinek Ottó elnök úrral az első dolgunk volt, hogy időpontot kértünk, és leültünk Balog Zoltán miniszter úrral mint a nemzetiségekért felelős miniszterrel, és feltettük neki azt a kérdést, hogy személy szerint mint a nemzetiségekért felelős miniszter, neki mi a személyes véleménye, amennyiben nagyobb számban elindul a helyi nemzetiségi önkormányzatok által történő intézményátvétel, akkor fognak‑e változtatni, vagy visszavesznek‑e abból a kétségtelenül kedvező finanszírozási összegekből, ami ma az átvett nemzetiségi intézményeknek jár, hiszen ha ez előfordulhat, akkor nem szabad és felelőtlenség lenne nemzetiségi köznevelési intézményeket átvenni. A miniszter úr válasza akkor az volt, hogy semmilyen körülmények között nem fogják csökkenteni, neki személy szerint viszont az a célja, hogy minél hamarabb minden magyar köznevelési intézmény elérje azt a finanszírozási szintet, mint az átvett nemzetiségi intézmények. Azt gondolom, hogy mi, magyarországi nemzetiségek is természetesen annak örülnénk, ha ez minél hamarabb így megvalósulna.

Nagyon köszönöm a támogató hozzászólásokat, és talán annyit a nemzetiségipedagógus-pótlék emeléséről, hogy természetesen mi elsődlegesen azért vagyunk itt a parlamentben, hogy a nemzetiségi pedagógusoknak próbáljunk meg jobb lehetőségeket biztosítani, ezért választottuk a nemzetiségipótlék-emelést, és nem alapbér- meg életpályamodell- és egyéb módosításokat. Illetve köszönöm Teleki László úrnak a megjegyzését a nemzetiségipedagógus-, tanító- és tanárképzésre. Természetesen ez alatt a rövid idő alatt arra volt lehetőség, hogy a nemzetiségi­óvodapedagógus-képzést az elmúlt másfél évben töviről-hegyire megnézzük, és kidolgozzuk azt a programot, amelyben tudunk már 2018. szeptember 1-jétől érdemben lépni. Hiszen a gyerekeknél kezdődik, 6 évig kialakulnak a nemzetiségi nyelvi kompetenciák ‑ ezt Potápi Árpád nagyon szépen megfogalmazta, minden szavával egyetértek, amit elmondott ‑, és ehhez képest a nemzetiségitanító- és tanárképzés egy lényegesen összetettebb és nehezebb dolog. Itt ugyanúgy fel fogjuk mérni az összes általános iskola és nemzetiségi általános iskola, középiskola nemzetiségitanító- és tanárellátottságát, az ott lévő gondokat, és ugyanúgy át fogjuk beszélni a képző egyetemekkel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma illetékes államtitkársága segítségével a nemzetiségi pedagógusképzésben szükséges és lehetséges programot. Ez kulcskérdés, hogy a nemzetiségi óvoda, a nemzetiségi általános iskola és gimnázium egy abszolút tiszta folyamat legyen.

Megköszönöm mindenkinek a hozzászólását, a támogatását, és a magunk részéről mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez a folyamat, ami most elindul, a következő ciklusban fölerősödjön és kiteljesedjen. Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)