Felszólalás adatai

DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! November 26-án, ahogy az elnök úr is mondta, a kancelláriaminiszter úrhoz fordultam, de természetesen a levéltárügy az ön területe, csakhogy itt igazgatási kérdésekről is szó van. A kérdésem középpontjában a magyar állam levéltári anyagairól van szó. Ugyanis a tervek szerint ez a teljes iratanyag is az új kormányzati negyedben nyerne elhelyezést, mintegy ezer négyzetméternyi férőhelyen.

(14.50)

De ha az azóta megváltozott helyzet szerint mégsem ott és mégsem 1000 négyzetméteren, az elvi kérdésre, amiért ezt a kérdést fölteszem, rögtön rátérek.

Az állami iratok elhelyezésével kapcsolatban ugyanis három igen súlyos probléma áll fenn. Az első egy gyakorlati kérdés. A becslések szerint a minisztériumoknak 60 kilométernyi nyílt irattára és további 10 százaléknyi szigorúan titkos, államtitkokat is tartalmazó iratanyaga önmagában 23 ezer négyzetméter. Csak a Magyar Országos Levéltár Szent István korától máig őrzött iratanyaga ekkora helyet foglal el ma.

A második probléma szakmai. Fölvetődött ugyanis az iratok egybehordásának lehetősége, összeöntése. Ez szakmai szempontból elfogadhatatlan, hiszen így a tárcáknál már jól-rosszul rendezett anyag kezelhetetlenné válna.

A harmadik kérdés, amire utaltam, ez a legfontosabb: elvi, törvényi és politikai egyben. Arról van szó, hogy a Miniszterelnöki Hivatal Központi Szolgáltatási Főigazgatósága a magyar állam iratainak kezelésére külső, piaci befektetőt keres. Így az őrzés díja sok száz millióba kerülne, az iratok megmozdításáért tételenként és a szállításért alkalmanként is külön kellene fizetni. Ám ami mindebben törvényi kérdés: a magyar állam nem teheti meg, hogy a saját államigazgatási iratanyagát külsős, üzleti, piaci befektetőkkel őriztesse és selejteztesse. Ez ugyanis adatvédelmi, sőt nemzetbiztonsági érdekeket is sértene.

A levéltári törvény kimondja, hogy az állam maga felelős a saját iratainak megőrzéséért és biztonságáért. Mindezeket azért vetem föl, mert a legújabb kori állami iratanyag pótolhatatlan. Történeti értéke abban áll, hogy nélküle például a Rákosi- vagy a Kádár-korszak politikai, igazgatási mechanizmusait ma sem ismernénk. Emellett különös jogbiztosító szerepe is van, mint volt például a kárpótlásnál vagy a '45-48 közötti iratok alapján a politikai igazságtétel során, hiszen ez volt a semmisségi törvény alapja.

Az iratok jogbiztosító értéke azonban az állampolgár életének minden más területén is - szerződések, anyakönyvek, bizonyítványok, nyugdíjkiszámításhoz szükséges papírok, alaprajzok és a többi - felbecsülhetetlen, nem szólva a műemlékvédelem helyreállító tevékenységéről.

Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Országos Levéltár mai férőhely-kapacitása öt éven belül megtelik. Azokat a milliárdokat, amelyeket a magyar állam iratainak megőrzésére szánnak a közeli jövőben, nem külsős cégekkel kötött szerződésekre kellene fordítani, hanem állami beruházásra: az állam iratainak az állam által biztosított szakszerű megőrzésére, vagyis az állami levéltári kapacitás kibővítésére, ahol nem vállalkozók, hanem szakképzett levéltárosok dolgoznak.

A jó és törvényes megoldás tehát vagy egy állami központi levéltár, vagy egy úgynevezett átmeneti levéltár létrehozása. Ez a forma sem új. Például a Honvédelmi Minisztériumnak saját átmeneti levéltára is van. Arra kérem végezetül a miniszter urat: adjon megnyugtató választ arra a kérdésre, hogy ugye, az állam maga biztosítja saját iratainak őrzését (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és nem adja piaci vállalkozóknak.

Köszönöm. Figyelemmel várom válaszát. (Taps az MDF padsoraiban.)